Mindannyian kis egoisták vagyunk. Egyénileg nem vagyunk az ellenkezője az egyszerű Természetnek  Kifejlesztve  az egoista vágyakat, a Természet arra késztet minket, hogy beteljesítsük ezeket a vágyakat.

Mindazonáltal, most elértük  maximális egyéni egoista fejlődésünket Ez evidens az élet ürességének érzésén keresztül, és aktivításunk minden körében lévő krízisben, minden személyben, benne és körülötte.

Túl a maximális (és üres) egoizmuson, bebizonyosodott, hogy mint egyetlen egoista mechanizmus rendeződünk, ami ellentmondásban van az egyszerű  Természettel. Két ellentétes rendszer formálódott, a Vezérlő rendszer (a Teremtő), és a rendszer, amit vezérlünk(egy globálisan összerendezett társadalom). Ezért elkerülhetetlenül fogjuk érezni azt az ellentmondást, ami az altruista természet szintje, és ez egoista emberiség között van, ami a problémája  minden személynek, és a társadalomnak(járvány, szociális krízis, más természeti katasztrófák stb)

Csak most lépünk be abba a periódusba, ahol a globális  egoizmust „nulláról” tárjuk fel. Általánosan, a növekedés, mint szenvedés manifesztálódik, amelynek célja, hogy elvezessen mindannyiunkat a globális egoizmus realizálásához, mint ami az oka  minden bajunknak és szenvedésünknek. A szenvedés folytatódik, amíg el nem érjük azt a vágyunkat, hogy kijavítsuk egoizmusunkat  a globális adakozás és szeretet szintjére, elvezetve rendszerünket viszonyaink azon rendszerébe, amely ekvivalens a Természettel (a Teremtővel)

A Kabbala tudománya elmagyarázza, hogyan vigyük végbe ezt a változást minden személyben és a társadalomban,  ezen tudás nélkül képtelenek lennénk kijavítani magunkat. Az egyetlen kérdés csak a fájdalomnak az a mennyisége, amit el kell viselni annak érdekében, hogy a Kabbala tudományát implementáljuk kijavításunk céljából.

A próféták úgy írják le a lehetséges szenvedést, mint „a világ végének képét” A Kabbala elterjesztése magyarázatot ad a szenvedés okára, és megmutatja, hogyan fog a társadalom változása mindenkit megváltoztatni a jóságá.

Ezért a Kabbala elterjesztése a világban, elsősorban a szándékolt cél elterjesztését jelenti, mint sem a bölcsesség elterjesztését. Amikör elérünk a határig, hogy  realizáljuk a szükségletet, akkor kell a javítás módszerét elterjeszteni. Ez az ahogy mi felépítjük a tanulásunkat.

(Az Eurázsiai Kongresszus második leckéje)

Hogy elérjük a spiritualitást, szükségünk van az egoizmusunkra, hogy  felülemelkedjünk rajtuk. Nem kell eltávolítanunk az akadályokat, felül kell emelkednünk rajtuk.

Ez az alapvető különbség a Kabbala és más spirituális módszer, vallás és hit között. Ezek megtanítanak arra, hogyan szabaduljunk meg problémáinktól, hogyan nyugodjunk meg, így mindenki kényelmesen fogja magát érezni.

Ez  az az elv, amely alapján az egész világ működik.  Mindenki nyugtatja magát, ahogy leginkább tudja, beszél egy pszichiáterhez, kábítószerezik, harcol, komfortérzést keres az alvásban, alkoholban, vallásban és egyéb jutalmakban ezen a világon.

Amit a személy csinál, az nem más, mint hogy törölje a kényelmetlen érzéseket.

Ezen elv miatt a vallás vonzza az embereket azzal, hogy lecsillapítja egoizmusukat, De minden fordítva van a Kabbalában, teljes egoizmusodat fel kell használnod, növelned kell azt, és felül kell emelkedj rajta.

Ezért, ha egy személy ki akarja javítani az egoizmusát, és át akarja fordítani adakozásba, szüksége van a Fényre, hogy kijavítsa az egoizmusát. Pontosan arra az erőre van szűksége, amelyik létrehozta az egoizmusát, mert ez az erő fog most segíteni neki, hogy felülemelkedjen rajta.

Ha a személy csak elnyomja az egoizmusát, akkor nincs szüksége a Fény és a Teremtő újbóli előfordulására. Magától rátalál valamilyen vallásra és módszerre, és kényelmesen érzi magát.

A különbség minden más módszer és a Kabbala között, hogy a Kabbala nem csillapítja le az egoizmust, hanem inkább élénkíti.

Ezért, csak a Kabbalista módszer az, amelyik dolgozik az egoizmussal( nem elnyomja, hanem értékeli és használja azt), és eljuttatja a személyt a Felső Fényhez.

Aktuálisan, a személynek szüksége van a Fényre, hogy leigázza az egoizmusát, és felül emelkedjen minden akadályon. Ez a gyakorlati spirituális munka.

Ha a személynek nincs szüksége a Fényre, a Teremtőre ahhoz, hogy felülemelkedjen az akadályokon és egoizmusán, akkor soha nem fogja elérni az adakozás szintjét.

(Az Eurázsiai Kongresszus második leckéje)

Amennyiben a Felső Szint nem ébreszti fel az alsót, akkor az alsó szint soha nem képes a Felsőre gondolni. Tehát minden rossz érzés annak a jele, hogy a Teremtő jelet küld, hogy figyeljünk Rá.

Ennek a felismerése már annak a jele, hogy kapcsolatba léptünk a Felső Szinttel. A személy először nem érti mi is történik vele, csak rosszul érzi magát, és azt kérdezi: “Miért érzem ilyen rosszul magam? Csináltam valami rosszat?” Ezzel már elkezdi kapizsgálni, hogy van valaki, aki problémákat küld neki, valamilyen rossz cselekedetéért.

Most az egész világ elkezdi érezni a Felső Szint AHAP-ját közénk leereszkedni. Ez a mi időnk különlegessége, mivel hirtelen szemben találjuk magunkat a Felső Szint AHAP-jával, de nem egyénileg, hanem mindannyian összekapcsolódva egyetlen globális önzőségbe.

A Felső Szint AHAP-ja (sötétség, nehéz élet, válság) megjelenik, és ennek kapcsán kezdik az emberek kérdezni: “Honna jön mindez? Mi mindennek az oka? Mit tegyünk most?”.

Mindez abból a sötétségből származik, melyet a Felső Szint AHAP-ja hozott számunkra. Enélkül nem lennénk képesek érezni az egymás között létező önző kapcsolatainkat negatív módon, és nem lennénk képesek megérteni, hogy ez minden problémánk oka.

1. Minden egyéni önzőség elérte növekedési folyamatának végét többezer éves történelmünk során. Mindannyian egyetlen önző rendszerré kapcsolódtunk össze.

2. A Felső Szint ellentétes mivolta megjelent előttünk, és ennél fogva rosszul érezzük magunkat. Mindezt az érzést a Teremtő okozza nekünk. Ő az aki leereszti szintünkre AHAP-ját, és arra kényszerít minket, hogy kéréssel forduljunk hozzá.

Kezdetben egyszerűen azt kérem tőle: “Segíts abban, hogy jobban érezzem magam!” De utána elkezdem érzékelni, az, hogy egyszerűen csak jobban érezzem magamat nem segíthet, mivel a világ globálissá vált. És akkor elkezdek kérni a többiek érdekében is mint magam érdekében, és később első sorban a többiek érdekében kérek, és csak utána a magam érdekében.

Ily módon a sötétség képes minket a megfelelő következtetéshez eljuttatni.

(Az Eurázsiai Kongresszus leckéiből)

hzs

Kérdés:

A spirituálisban nincs idő, de nem elég a korporális idő korlátjai között működnünk?

Válaszom:

Ha belépünk a spirituális világ észlelésébe, csak az erők mezejében működünk, mint egy óceánban, ahol víz vesz körül minket minden oldalról. A valóságban ezt  a mezőt „víznek” hívjuk, mert ez elsődlegesen a Hassadim Fénye (a Mercy Fénye, „víz”), ahol az élet a Hochma Fénye is jelen van.

Hassadim Fénye mindent kitölt magával, Nincs jobb vagy bal oldal, teteje vagy alja. Hassadim Fényének egész óceánján keresztül, a középpontjából körök szóródnak, aamelyek a Hochma Fényének szintjei. Ezolyan, mint egy elektromos vagy mágneses mező, melynek ereje változik, ahogy a középpontból való távolság nővekszik.

Ha egy személy belép a spirituális ézékelésbe, minden olyanértelmes érzést felfog,  ahol nincs idő-, mozgás- , tér és -valóságos létezés -érzékelés, mint a mi világunkban.

Habár a spirituális térnek megvan a maga idő-, mozgás- , tér és -valóságos létezés –érzékelés, ezeket többnyire a korporális megfelelők analógiájának hívunk. Az idő az, amit mi azt az akciót hívjuk, amelyben a személy megváltoztatja saját magát.

Az akciót, a személy belső változását és áthelyezését a spirituális mezőbe, mozdulásnak hívjuk. Ebben a mezőben ő a változásai mentén mozog, egyre inkább hasonlít ehhez a mezőhöz, és egyre közelebb kerül a középponthoz.

A hely ebben az elrendezésben ugyanabban a mezőben van. Ő mindig egy pontban létezik, kiegyenlítödva a mezővel, úgy mint egy töltés a mágneses vagy elektromos mezőben

A ciklusoat, amelyeken ő szekvenciálisan megy át, közelebb kerülve a középponthoz, és végrehajtva a belső változásokat saját magán, világoknak hívjuk.

( Az Észak Amerikai Kongresszus első leckéjéből.)

ft