Semmi értelme, hogy bármit is megpróbáljunk változtatni a mi világunkban, mivel mindez a következmények világa, mely a spirituális gyökerekről származik. Amennyiben valamilyen módon képesek lennénk a felső gyökereket befolyásolni, akkor képesek lennénk a materiális világot is megváltoztatni.

A gyökereket különálló egyének nem képesek befolyásolni. Csakis egységre lépve vagyunk képesek kapcsolatot teremteni a gyökerekkel, mivel mi nem létezünk ott egyénekként. A gyökerekben mindannyian egy rendszerré egyesülünk.

Ennél fogva, amennyiben meg akarjuk változtatni a valóságot, egységre kell lépjünk. Amikor rendelkezünk ezzel a vággyal, az magunkra vonja a Fényt, mely korrigálni fog mindent ebben a világban is.

És akkor valóban “megjavítjuk a világot”. Azonban amennyiben a külsőségeket korrigáljuk – a külső cselekedeteket, viselkedést, vagy vallásos parancsolatokat – az értelmetlen, mivel nincs it semmi amit javítani kell. Mindezek csak lenyomatai az élettelen anyagban annak, ami Felül történik .

Ez olyan, mint ha egy fénynel falra vetített képet akarnánk megütni, vagy azt megcsókolva bocsánatért könyörögnénk. Ilyenek cselekedeteink, de mi azt hisszük, hogy valamit is változtatunk ily módon.

Csak a személy belső korrekciója képes a materiális világot befolyásolni. Ezért van az, hogy mi a Kabbalát terjesztjük ahelyett, hogy arra bíztatnánk az embereket, hogy a környezetet, a válságot vagy a pénzügyeket korrigálják.

Ennek ellenére a személy mindig hajlandóbb a materiális dolgokat “javítani”, főleg ha tudja, hogy erőfeszítéseit mások is látják és értékelik, vagy ha büszke lehet saját tetteire, és a társadalom ebben támogatja őt. Ebben az esetben a személy hajlandó bármit megtenni, és ez vezeti arra, hogy ilyen tetteket hajtson végre.

A belső, spirituális munka pont ezért nehéz: ezt nem értékelik az emberek körülöttünk, de még saját egónk sem. Azonban a valódi munka csakis a személyen belül történik, és az nem függ testétől, vagy az általa végzett fizikai cselekedetektől.

Egy integrált rendszerben élünk, ahol bármilyen változás az összes spirituális világban észlelhető, mind a tíz szfirában. Ennél fogva minden alkalommal, amikor bármit is megváltoztatok magamon belül, ez változást okoz minden egyes személyben, és az egész Univerzumban. És minden egyes változás a személyben, ennek következtében újabb változásokat okoz mindenkiben, és így tovább. Ez a folyamat akkor ér véget amikor az egész rendszer eléri végső, nyugalmi állapotát. Ennél a pontnál a kezdet és a vég egy egyedülálló, változatlan örökös állapottá áll össze.

A spirituális világ nem kártyavár alapokra épül, nem különálló részekből áll össze. Mindaz teljes, egységes és integrált. És bár egymással és környezetünkkel “lineáris” módon bánunk, a valóságban egy analóg, integrált rendszerről beszélünk, mely a végén “lenyugszik” éa kiegyensúlyozottá válik.

A személynek aktív részévé kell válnia ennek a folyamatnak, amíg magába foglalja ezt az egész rendszert, amíg az egész rendszert magába illeszti, és az saját természetévé válik. Ezért van az, hogy a feladatunk nem az, hogy felületes Kabbala tudásra tegyünk szert, hanem, hogy belső változások jöjjenek létre bennünk az általunk tanulmányozott rendszer alapján. Az a lényeg, hogy az egészet magunkévá tegyük belül. Csak akkor lesz mindenki mindenki másba ágyazódva a mások iránti szeretet alapelve alapján. És akkor leszünk képesek teljes irányítás alá venni örökös, teljes és integrált létezésünket.

Kérdés:

Ön azt mondja, hogy az embereknek nem a világot, hanem saját magukat kell megváltoztatniuk. De mit tehetek, ha azt látom, hogy a körülöttem levő emberek fele nem akarja megváltoztatni magát, és csak egy állati szintű életet akar folytatni? Hogyan tudom így megváltoztatni magamat?

Válaszom:

Akkora mértékben kell megváltoztatnunk magunkat, hogy többé ne lássuk úgy, hogy az emberek állati szintű életet élnek. Ahelyett, hogy sajnálkozunk rajtuk, sajnáljuk magunkat, hogy így látjuk őket. Abban a pillanatban, hogy kijavítjuk érzékelésünket, látásunkat, akkor látni fogjuk, hogy ezek az emberek boldogok, és sikeresek. Ha megváltoztatjuk magunkat, teljesen más módon fogjuk látni őket! Az aki eddig boldogtalannak tűnt számunkra, hirtelen boldognak és örömmel telinek látszik majd számunkra. A csavargó helyett egy gazdag embert látunk majd. Azt vesszük észre, hogy az akinek addig csak a sör és foci volt élete egyetlen értelme, igazából egy bölcs tanuló, aki már ismeri az összes világot.

Azon kell szomorkodnunk, és elmélkednünk, hogy miért látjuk őket ilyennek, ilyen rossz formában, mivel a torz kép melyet látunk az nem más, mint a saját korrupciónk eredménye, mivel mi nézzük őket hibás látásmóddal. Az egész világ csak annak tükröződése, ami bennünk legbelül van. Saját magunkon belül létezik az egész világ minden részlete. Amennyiben szegény, beteg, és korrupt képet látunk, az csak a saját korrupciónkról tanúskodik. Ellenkező esetben csak egy minden jóval teli világot látnánk.

Amennyiben a Teremtő jóságos, aki csak jót tesz, hogyan is létezhet gonosz a világban? Mindez azért van mert bennünk nem létezik jó legbelül: egyébként egy Fénnyel teli, ragyogó világot látnánk. A személynek nem a világot kell megjavítania, hanem annak módját, ahogy ő látja azt. Senki mást nem kell korrigálni, csak saját magunkat. Abban a pillanatban, hogy ezt megtettük, meglátjuk, hogy a világ tele van Fénnyel. Mindez a Végtelen Világ, mely jóléttől hemzseg, és tökéletes. Azonban egyenlőre nem vagyunk képesek ezt látni, mivel korruptak vagyunk. Az egész világ 125 függöny mögött van elrejtve előttünk, mely függönyöket nekünk kell fokozatosan eltávolítanunk.

Minden ember rendelkezik azzal a ponttal, mely a “semmiből” lett teremtve a Teremtő által. Ez az a pont mely a személynek az egyéniség és különlegesség érzetét adja. Az egész életünk alatt ezért a pontért harcolunk, az “én”-ért, a függetlenségért és különlegességért – Mihat Yehud.

A személy azáltal a vágy által van hajtva, hogy megmutassa, bizonyítsa saját voltát, hogy érezze: létezik. Minden élvezet és beteljesülés melyet érez az csak másodlagos. A legközpontibb pont az, hogy biztosítsa, az “én” létezik.

Ez az “én” valami olyasmi, amit a személy soha nem képes feladni. Minden mást felad, még életét is, de “én”-jét semmiképpen, mivel ez a pont felette van, és megjelent már azelőtt, hogy ő egyátalán tudatára ébredt volna. Ezért van az, hogy a személynek ilyen nehéz úton kell keresztül haladnia: hogy megtagadja előző önző “én”-jét, és egy újabb “én”-t szerezzen helyette, egy olyat mely hasonló a Teremtőhöz.

A Teremtő segít a személynek, hogy alapzatát, melyen “én”-je nyugszik, kicserélje. Ahelyett, hogy élvezetek által legyen táplálva, a személy arra kap energiát, hogy adakozhasson, és önző “én”-je fölé emelkedhessen, valódi “én”-jéhez. Ezáltal nyeri el igaz függetlenségét, és az örrökévaló “én” érzékelését. És amikor visszatér ehhez a “semmiből” teremtett ponthoz, eléri a nyugalom és tökéletesség állapotát.