Kérdés:

Ön azt mondta, hogy nem terelhetjük az emberiséget erőszakkal egybe, mert minden ember különböző. Ez azt jelenti, hogy a közeljövőben lesz egy bizonyos mennyiségű ember minden országban (bizonyos helyeken többen, másutt kevesebben) akik képesek lesznek ezt a komplikált és nehéz átmenetet a spiritualitásba megvalósítani?

Válaszom:

Igen de valójában nem mindenki fogja ezt a tettet tudatosan végrehajtani, annak minden lépést megértve, és részleteiben megtéve. Vannak olyan emberek a világban, akiknek nagyobb a megértése ezzel kapcsolatban, van akiknek kevesebb a megértése, és vannak olyanok is, aki egyátalán nem értenek belőle semmit, és csak annyit tudnak, hogyan használják mindezt egy átlagos ember egyszerű életét élve.

Kérdés:

Mindez azt jelenti, hogy ezek az emberek a teljes átváltozást teljesen tudattalanul hajtják végre?

Válaszom:

Érzékelik azt, ahogy azt átélik, de mindez relatívan passzívan történik – abból kifolyólag, hogy kapcsolódnak azokhoz, akik azt aktívan teszik. Az emberiség 99%-a ilyen passzív emberekből áll.

Kérdés:

Vannak olyan országok ahol az emberek többsége még mindig az “állati vágyak” szintjén van. Mivel nem tolhatjuk őket előre erőszakkal, hogyan szerveződik majd meg az új világrend?

Válaszom:

Először is úgy látom, hogy Európában több ember van az állati vágyak szintjén, mint más “kevésbé fejlett” helyeken. Másodszor a korrekció sorrendje magától alakul ki, nekünk semmit sem kell megszerveznünk.

Ebből a szempontból nézeteink és megállapításaink a következő civilizációkkal kapcsolatban: Amerika, Európa, Afrika, stb. teljesen hibás. Mi a tudás, a korporeális kultúra, a jólét és az élet kényelmi szintjét nézzük. Azonban ezeknek semmi köze ahhoz, ahogy az emberi lény “emberi” része fejlődik. A beduinok, akik sátrakban élnek a sivatagban lehet, hogy sokkal emberibb szinten vannak, és sokkal nyitottabbak, mint a modern Európai barbárok.

Ahelyett, hogy belülről vizsgálgatnánk vágyainkat, inkább felülről, “mikroszkóp alá téve” kell vizsgáljuk őket olyan gyorsan ahogy csak tudjuk. A célunk a korrekció, és csak ez a “vágyak iskolája” tesz minket képessé ennek elérésére, vagy hogy az adakozás érdekében dolgozzunk.

Az egész spirituális világ valami, amit magunkon belül építünk, a vágyainkat felhasználva. Egy heggyé halmozzuk fel őket, és aztán felmászunk erre a dombra. És utána újra és újra megismételjük ezt a folyamatot. A hegy növekszik, és mi vele együtt növekszünk, egyre inkább adakozóvá válva.

Az eredmény az, hogy mindegyikünk felállítja a Sínai hegyet – a gyűlölet hegyét (héberül Sina gyűlöletet jelent), annak érdekében, hogy annak csúcsára felmásszunk és ott felépítsük a király kastélyát, a Teremtő palotáját. Mindezt mind a saját törött, önző vágyainkból építjük, melyek bennünk egymás után megjelennek. Pontosan ezen vágyak korrigálásával, és azokon belül vagyunk képesek a Teremtőt felfedezni. Vagy más szóval a személy a munkáját az “adakozás érdekében” ezeből a vágyakból készíti.

Ennél fogva az összes spirituális világ és szint bennünk van. Minden a korrigált vágyainkon belül jelenik meg. Ez azért van, mert a Teremtő csak egy általános vágyat teremtett, és mi a Teremtőt ezen vágyon belül megjelenő formákon keresztül jelenítjük meg.

A 125 fok nem valami rajtunk kívül létező dolog. Lehetőségük a mi Resimónkon belül létezik, és mindegyikőnknek személyesen kell kifejlesztenie vágyait ezekből a Resimókból, azokkal kell dolgoznunk, és meg kell változtatnunk annak módját, ahogy használjuk őket. Ez a módja annak, ahogy a spirituális világot építjük belőlük.

Én egy vágyat (anyag) és Resimókat (forma) kaptam. Most magamra kell vonnom a Felső Fényt, és ezt a két alkotórészt össze kell kapcsoljam egymással. Ezáltal egyesítem a Fényt, a szikrákat és az edényeket (Kelim) melyet héberül ANAH – azaz Orot (Fények), Netzutzim (szikrák), Kelim (edények) rövidítéssel jelölünk. Ezzel ezek képzik lelkemet., és azon belül érzékelem a spirituális valóságot. Most a jelenlegi valóságot is ebben a lélekben érzékelem, de annak csak legalsó rétegét, melyet a “materiális világnak” hívunk. Annak érdekében, hogy felfedezzük lelkünket, fel kell ismerjük a Teremtőt.

A spirituális kutatás célja, az, hogy állandóan egy új cél irányában haladjunk, soha nem maradva egy helyen, vágyainknak rabul esve. A személy akkor halad előre, ha elméje és szíve a jövőre koncentrál, a kívánt állapotra.

Amikor ezt tesszük, és nem hitegetjük, ámítjuk magunkat, akkor előre haladunk. Az rendben van, ha nem értük még el célunkat. Az számít csak, hogy nem terheljük le magunkat a jelenlegi vágyainkkal és tulajdonságainkkal, melyek lábainkba kapaszkodva megpróbálnak minket megállítani. Ugyanakkor ugyancsak vigyáznunk kell, hogy ne a “felhők között járjunk”, a spirituális világ illúziójában létezve. Senki sem érzékeli a spirituális világot ameddig az valódi érzékeléssé nem válik. Ez a megfelelő cél.

Minden egyes pillanat egy lehetőség arra, hogy erőfeszítéseket tegyünk a megfelelő cél érdekében – az adakozás irányában. Minden egyes lépéssel úgy kell érezzük, mintha már elérnénk célunkat. Ezáltal a munka maga válik jutalmunkká. Minden egyes alkalommal egy akadály kerül útunkba, fölé emelkedünk és élvezzük a tényt, hogy az adakozás formáját építjük az értelem felett. A spirituális világ képe a vágyainkból épül: az adakozás ereje által formálva a lelkem kontúrját felhasználva.

Kérdés:

Ön azt mondta, hogy az emberi fejlődés célja, annak az oka, hogy megszülettünk az, hogy felismerjük a Felső Világot magunkon belül, hogy megszerezzük az Ő tulajdonságait, és az Iránta való szeretetet, és szeretet az egész Univerzum iránt. Gyakorlatilag mindez azt jelenti, hogy megszerezzük annak képességét, hogy feltétel nélküli, végtelen Szeretetet érezzünk.

Hogyan lesz az emberiség képes ehhez az állapothoz elérkezni, hogy minden személy tudat alatt szigoró számítások alapján működik: hogyan elégítse ki ösztönszerű vágyait az evéssel, ivással, alvással (a szexre nem is gondulunk, az csak extra munkát jelent) és önmaga megóvásával kapcsolatban? Manapság az ember akár saját gyerekeit és családját is éhezteti, mivel még őket is külsőnek, idegennek érzi. Ugyanebből az okból az emberek (főleg a fiatalok) mág a haláltól sem félnek, mivel nincs mit veszteniük, ez nem nevezhető életnek. Ezért senki sem hibátatható, de mégis egy katasztrófa!

A félelem nem képes minket a továbbiakban motiválni. Szóval mi képes minket változásra rávenni? Elméletileg a hiány érzete az ami az embert előre kényszeríti. De hogyan vagyunk képesek valami olyasmi felé vágyódni, amit nem érzünk, és ennél fogva nem is érezhetünk hiányt irányában?

Válaszom:

Meglátjuk majd, hogy hirtelen az emberek elkezdenek majd vágyat érezni a spiritualitás irányában, és ennek megfelelően kezdenek el majd cselekedni. Végül is mindannyian bábok vagyunk, és most az üresség és cél nélküliség érzetét érezzük. Mindez a Teremtő terve alapján van így. Mindennek meg van a helye és ideje. És számunkra a következő állapot már most elkezdődött!

Az egész életünk egy olyan folyamat, ahol összegyűjtjük a szükséges érzéseket ahhoz, hogy elkezdjük érezni a Teremtőt. Ennél fogva bármilyen ellenállás haszontalan. Annyit kell tennünk, hogy felgyorsítsuk ezt a folyamatot. Ezáltal fog minden megváltozni. És akkor ugyanezeket a benyomásokat fogjuk begyűjteni, csak a szenvedések nélkül.

Kérdés:

Az emberekkel szembeni hozzáállásom, viselkedésem, tetteim befolyásolják spirituális fejlődésemet?

Válaszom:

A személynek aki Kabbalát tanul, úgy kell viselkednie, ahogy az az általános társadalomban elfogadott. Ne próbáljunk meg játékokat játszani, vagy bármi nem természeteset tenni, és ne mondjuk munkatársainknak, hogy Kabbalát tanulunk. Amennyiben részt veszünk a terjesztésben, a saját társadalmi körünkön kívül tegyük azt. Mindennek az oka az, hogy mások később ne befolyásoljanak minket negatívan.

Az összes lehetséges korrekciót nem magunk által végezzük, hanem a Körbevevő Fény által, mely képes minket a Forráshoz visszajuttatni. Ez a Fény befolyásolja, és kijavítja az egyetlen dolgot mely eltört – a lelket. A lélek korrigálásával a Fény minden részt helyrehoz.

Amikor olyan Kabbalistákra tekintünk, akik érzékelik a Felső Világot, a Felső Dimenziót, avagy a Teremtőt, külsőleg semmi különöset nem veszünk észre rajtuk. Ez ellenkezőleg is igaz: hogyan találhatunk meg egy Kabbalistát viselkedése alapján? Nagyon sok ember van, akik kórházakban végeznek önkéntes munkát, védelmezik a környezetet és az állatokat – de egyetlen Kabbalistát sem találunk közöttük! Ugyancsak nem találunk Kabbalistákat azok között, akik a hegyek tetején meditálnak, vagy mindenfajta keleti tanításokat követnek.

Csak azt vagyunk képesek kijavítani, ami eltört, és az egyetlen dolog ami bennünk el van törve, az a lelkünk. A lelkünk bele van ágyazva a mások lelkeibe, és ennél fogva azáltal, hogy mi megfelelően beépülünk másokba, képesekké válunk mindennek a korrigálására. Bármit is teszünk ebben a világban, azon kívül, mely létezésünkhöz szükséges, semmi hasznot nem hoz számunkra, és csak kárt okoz. Ennél fogva csak arra kell gondot fordítsunk, amivel lelkünket korrigálhatjuk.

Kérdés:

Amikor a személy áthalad a határvonalon (Machsom), hol érzi a megértést, érzékelést?

Válaszom:

Mindent magunkon belül érzékelünk. Ez hasonló ahhoz, ahogy ma magunkat és világunkat érzékeljük. Mindig vagy szenvedést, vagy élvezetet érzünk belül. Ez a módja annak is ahogy a spiritualitást érzékeljük majd.

A módszer nagyon egyszerű. Megtanuljuk majd, hogy mi a szenvedés, és az élvezet, hogyan érzékeljük ezeket most, és hogy leszünk képesek ezekkel kapcsolatba lépni, őket felhasználni, élvezni őket, és irányítani őket.

Végül is az anyagunk nem más, mint az élvezetek iránti vágy, és a Teremtő az az élvezet, mely belül megjelenik, az élvezet forrásával együtt. Ezért van az, hogy semmi más nem létezik az edényen (kli) kívül, és hogy a spirituális világot ugyanolyan módon érzékeljük majd, mint a fizikális világot. Ne gondoljuk azt, hogy a spiritualitás messze van, vagy az űrben létezik valahol. A Kabbalában pontosan megtanuljuk, mi is történik most magunkon belül, és azt, is, hogy mi fog bennünk a jövőben történni.

Azonban vagy egy nagy különbség a spiritualitásban. Ma az életemet és létezésemet a kis edényemben érzékelem. Valójában az edény olyan kicsi és véges, hogy életünket nem is tekinthetjük valós életnek. Azonban ahogy kitágítjuk edényünket, életünket és létezésünket egy új feltétel alapján érzékeljük: hogy életünket olyan módon akarjuk használni, hogy másoknak szerezzünk élvezeteket, hogy adakozzunk, hogy szeressünk és hogy kilépjünk magunkból. Másképpen amennyiben az edény önző marad, az élvezet kioltódik benne.

Más szóval most is meg vagyunk telve a Végtelen Fénnyel. De egyenlőre semlegesítjük a Fényt önzőségünk által, mivel amikor a Fény eléri a vágyat, azt azonnal kioltja, mint amikor a két ellenkező pólusú drót között rövidzárlat jön létre, mivel nincs közöttük ellenállás. A saját önzőségünket kell, mint ellenállást felhasználnunk, és akkor képesek leszünk az élvezet érzékelésére. Másképpen az élvezet nem érződik, és eltávozik. Csak a miniatűr korporeális életünk marad, ahol mindössze a Fénynek csak egy apró szikráját érezzük annak érdekében, hogy valamibe kapaszkodhassunk.

De az az élvezet, mely előttünk áll, az milliárdszorosa mindennek. Semmi akadálya, hogy megszerzzük ezt az élvezetet, csak az edényünket kell kitágítanunk. Minden rajtunk múlik. Csak a Kli-re, edényre van szükségünk, a végtelen élvezet közvetlenül előttünk található.

Mit jelent ez a “végtelen”, és hogyan lehet a Kli végtelen? Amikor edényünk mérete eléri azt a nagyságot, melyet a Teremtő rá szánt, akkor képes lesz a végtelen élvezet érzékelésére. Ez az amit a végtelen edény (Kli) jelent.

Kérdés:

A Kabbala szerint az emberiség korrekciója 6000 év alatt történik meg. Az idő nagy része már letelt, alig több, mint 200 évünk van hátra.

Miért csak most kezdtük el a Kabbalát a korrekció érdekében használni, a rendelkezésünkre álló időszak legvégén? És most is, egy csomó embernek még mindig nincsen fogalma erről a tanításról. Úgy tűnik, hogy a világ nagy része szörnyű szenvedéseken keresztül éri el majd a korrekciót. Miért van az, hogy a Kabbalisták csak a korrekció idejének utolsó pillanataiban fektettek ennyi energiát a Kabbala tanításába és terjesztésébe?

Válaszom:

Mindez azért van, mert a világ csak mostanra érett meg, mint azt a Kabbala megjósolta. Ennek az oka az, hogy a spirituális cselekedetek legfontosabb oldala a felkészülés, mely a személytől függ, és benne történik. Ezért van az is, hogy ez ilyen hosszú időt vesz igénybe. Azonban maga a korrekció folyamata gyorsan megy végbe, mivel a személyt a Felső Fény, és a Teremtő felfedezése befolyásolja, és ezzel nagyon gyorsan képes megváltozni. Próbálja ki ezt maga is!

Ezért a hátralévő 200 év az bőven elég. És amennyiben akarjuk azt, le is rövidíthetjük ezt az időtartamot.

A spiritualitás olyan formát önt, amit magunk építünk fel a vágyainkból. Az egyetlen dolog melyet Felülről kapunk, az egy információs adat, a Resimó, de a formát nekünk magunknak kell megépítenünk. Emellett, amennyiben kérjük azt, Felülről megkapjuk az erőt és az intelligenciát is mindennek a végrehajtásához.

Néhány ember azt hiszi, hogy az előre elkészített világ csak hirtelen megjelenik számunkra Felülről. De értelmetlen arra várni, hogy ez így megtörténjen. A spirituális világot magunknak kell megépítenünk a saját erőfeszítéseink alapján. Nekünk kell ezt a világot megrajzolnunk a Fény háttérképére.

Annak megfelelően, amekkora erőfeszítést teszek, megrajzolom a Felső Fényt, és az egyre igazibbá válik. Minden tőlem telhetőt megteszek, például eképzelek különböző formákat. Néha mindez jobban sikerül, néha kevésbé, és néha hibát követek el. Megalkotom őket, majd kitörlöm őket úja és újra, ameddig sikert nem érek el.

E munka folyamatában hirtelen meglátom, hogy a Felső Fény elkezd nekem segíteni! Belémköltözik, mint kéz a kesztyűbe, és onnan munkálkodik. Segít nekem, ahogy egy anya játszik gyermekével, ahogy a LEGO ház építésében részt vesz. Amikor megpróbálok valamit alkotni, és sikeres vagyok benne, akkor megérzem, hogy mindebben a Felső Fény segített nekem megérteni azt, hogy nem úgy kellett a dolgokat csinálnom, ahogy eredetileg gondoltam, hanem éppen ellenkezőleg.

Azonban mindez erőfeszítéseimnek megfelelően történik, mivel megpróbálok valamit építeni. A Felső Szint indítja be kezdeti erőfeszítéseimet, de én vagyok az, aki mindazt folytatja. Meg kell találjam a hajtást, és el kell kezdjek azzal dolgozni. Ez a jelentése annak a versnek, hogy: Én, a Teremtő vagyok az első, és az utolsó”.

A módja annak, hogy megépítsük azt a helyet ahol a Teremtő megjelenik a barátokkal való kapcsolat. Ezáltal megépítjük a “Teremtő képét” saját anyagunkat felhasználva. Enélkül nincsen képünk Róla. Őt saját magamba sugárzom, a saját vágyaimba, abba a részembe, melyet képes vagyok Hozzá hasonlóvá tenni.

És akkor ebben a vágyban, melyet képernyőm alapjául használok, elkezdem az Ő képét látni. Elkezd ez a kép a képernyőmön megjelenni, mint a fénykép az előhívó oldatban. A képnek mely a képernyőmön mutatkozik “Visszavert Fény” a neve. Ez az, ahogy a két spirituális erőt magkapom: a “képernyőt” és a “Visszavert Fény”-t.

De mindennek tőlem kell származnia. Ezért van az, hogy idő, és a 3-5 éves felkészülési periódus szükséges ahhoz, hogy beléphessek a spirituális világba. A rejtettség időszaka az, amikor próbálkozom a kép építésével. És akkor a spirituális világ lassan megjelenik…

Kérdés:

Néha életünkben megjelennek azok a ritka pillanatok, amikor úgy érezzük, hogy körülöttünk mindent egy különleges erő hat át, amely kedvességgel vesz minket körül, és az egész világot szeretettel tölti meg. Ez az érzés a legintenzívebb élvezet, melyet valaha is éreztünk. És tudjuk, hogy emberek hosszú sora vár az egész világban, hoy hasonló élvezetben részesülhessen.

És mindez csak egy mikroszkópikus része annak, amit az ember akkor érez, amikor a legelső spirituális szintre emelkedik, szóval lehetséges egyátalán egy ekkora élvezetet elviselni? Nekem volt valami hasonlóban részem, és el nem tudom képzelni, hogy lehetséges helyet teremteni akármi többnek is az emberben.

Válasz:

Persze, hogy nem vagyunk képesek mindezt elviselni! Mondjuk, hogy valaki megnyeri a lottót, és övé a millió dolláros díj: a szívünk megszakadna, mivel hasonló benyomást tesznek ránk a jó és rossz dolgok. Képesek vagyunk jót érezni egy bizonyos pontig, de ha túl megyünk ezen a ponton, akkor a “jóbol is megárt a sok”, és az élmény túl intenzív lesz számunkra.

Ez azért történik, mivel érzékelési képességünk nagyon korlátozott, és mindazt ki kell terjesztenünk. Meg kell éreznünk a végtelenséget, tökéletességet, határtalanságot és végtelenséget – minden részletében és minden irányból. A világon minden embernek teljesen és egészében kell érzékelnie a Teremtőt. Mindegyikünknek éreznünk kell a Teremtő nagyságát és hatáskörét, hogy átélhessük teljes programját és belső képességeit.

Ennél fogva egész munkánk és tanulmányaink és életünk  egyetlen célja az, hogy kiterjesszük érzékenységünket az évezetek megszerzésére. Ezért van az, hogy a Kabbalát Kabbalának, azaz a “megszerzés” tudományának hívjuk.

Csak azt kell megtanuljuk, hogyan kell azt megfelelően tenni. Jelenleg mindannyian önzően kapunk, és ezáltal folyamatosan megsemmisítjük vágyunkat, és az állandóan eltűnik. Monjuk, hogy valamit élveztem egy pillanatig, de utána az élvezet eltűnt. Akár pár percig, órákig akár hetekig is eltarthatott (ha az amit megkaptam igazán nagy, például egy új otthon, vagy érdekes utazás). De előbb utóbb minden végetér és eltűnik.

Egy olyan Kli-t vagy vágyat kell építenünk, mely örökkévaló és nem tűnik el. A Teremtő csak egy dolgot akar tőlünk: hogy megtanuljunk élvezni, hogy mindenből élvezetet érezzünk, még ebből a földi életből is. Nem kell megszorítanunk magunkat semmilyen módon, vagy remeteként élnünk.

Az élvezet melyet érzünk egyre növekszik és nagyobb lesz. Azért, hogy képesek legyünk mindezt megtenni, csak a természetet kell tanulmányozzuk (beleértve ezt a világot), és ki kell tapasztaljuk, hogy érezhetünk élvezetet.

De ez olyasmi amit nem vagyunk képesek megtenni! Valójában több ezer éve ezen a világon élünk, és még mindig nem jöttünk rá, hogy jussunk élvezetekhez belőle. Csak egyre inkább szörnyen érezzük magunkat.

Végül is mit akar egy intelligens ember az élettől? Hogy élvezze azt! És mégsem képes erre, még ebben a kicsi földi életben sem. És nem képes mindezt megtanulni sem! Csak egyre rosszabbá teszi életét. De minden igyekezetünk legvégén, amikor teljesen elvesztjük minden illúziónkat mindennel kapcsolatban, a Kabbala tudománya megjelenik előttünk és megtanítja nekünk, hogy lehetünk képesek élvezni.

Csak gondoljunk bele: mennyi élvezetet vagyunk képesek valójában befogadni? Olyanok vagyunk, mint egy gyerek, aki egy egész doboz jégkrémről álmodik, de valójában nem képes 2-3-nál többet elfogyasztani. Így van ez velünk is: kaptunk egy kis spirituális ragyogást, és nem vagyunk képesek elképzelni, hogyan létezhet ennél több. De akár a legkisebb spirituális élvezet is több milliárdszor nagyobb, mint amit abban a szokatlan pillanatban érzett, amikor a spiritualitás egy kicsit megjelent önnek.