Annak érdekében, hogy elérjük a teremtés célját, egy különleges erőre van szükségünk – egy olyanra, mely rajtunk kívül áll, létezik. Ennek az erőnek a segítsége nélkül minden igyekezetünk, hogy elérjük a Felső Világot (más szóval, hogy képesek legyünk a szeretet és adakozás tetteit végrehajtani) reménytelen. Ez azért van, mivel egész természetünk a megszerzés iránti vágy. Még akkor is, ha felmérjük a többiek szükségleteit, mindazt félelemből tesszük, mivel az a személy akinek adakozunk olyan közel áll hozzánk, hogy úgy érezzük a saját magunk része.

Minden tettünk hajtóereje a saját magunk imádata. Ennél fogva nem vagyuk képesek igazából törődni a másokkal, és nekik bármit is adni. Azzal a vággyal rendelkezünk, hogy magunkat akár mások kárára kielégítsük, amit önzőségnek nevezünk. Ez az a vágy, mely az emberiséget megkülönbözteti az állatvilágtól.

Amikor az ember korrigálatlan, rosszabb, mint az állatok, de amikor eléri korrekcióját egyenlővé válik a Teremtőhöz. A világon minden személy egyéninek és különlegesnek érzi magát, de amikor ez az érzés önzőséggel párosodik, a legrosszabb állapottá változik, a Természet legpusztítóbb erejévé.

Azonban ennek is meg van a célja: fel kell fedezzük visszataszító mélységünket ebben az állapotban annak érdekében, hogy kiválogathassuk a korrupt formát az egyéniség és különlegesség érzetéből. És akkor valóban képesek leszünk a Teremtőhöz fordulni, arra kérve Őt, hogy megváltoztassa a módját, ahogy ezt az érzést használjuk. Akkor ez az érzés a mindenki számára szolgáló jósággá és szeretetté változik, ahol minden személy többiek iránt érzett szeretete egyéni és különleges lesz.

 Kérdés:

Az egyik előző blog bejegyzésében azt írta, hogy “A Kabbala az egy tudomány: a személy egy új valóságot fedez fel, és utána mindazt tudományosan (kísérletekkel) kielemzi”. Mivel magam is kutató vagyok (fizikus, aki az agy működését tanulmányozza) nem értek azzal együtt, hogy a Kabbala megközelítése tudományos. A szokványos, földi tudományokban a személy a valóságot egyidőben fedezi fel, és elemzi ki. Sokszor a felfedezés a kutatás után következik és nem előtte. Mi máson alapulhat az új valóság felfedezése, ha nem tudományos kutatáson?

Azonban a Kabbalában lehetetlen elkerülni a vallásos magyarázatokat. Minden ami a szent könyvekben íródott valamilyen fajta hitet követel, míg az én szakterületemen nincsen hit, sem vallás.

Válaszom:

A Kabbalában a személy az új valóságot abban a mértékben képes felfedezni, amennyiben azonossá válik azzal. Ezt azáltal tesszük, hogy új tulajdonságokat – az adakozás és szeretet tulajdonságait – fejlesztjük ki szívünkben.

Ezzel aztán agyunkat aktivizáljuk (gondolatainkkal és intellektusunkkal) annak érdekében, hogy kielemezzük, amit érzékszerveinkkel felfogtunk. Így a Kabbalában sincs helye sem hitnek, sem vallásnak.

A Kabbalah tudománya az alábbiakon alapul:

1. A személy tulajdonságainak fokozatos átváltoztatása történik azáltal, hogy a tanult anyag (Felső Fény, Ohr Makif) befolyásolja őt.

2. Az új valóság érzékelése az újonnan megszerzett tulajdonságokon belül.

3. Az új valóság megértése és kutatása.

4. Abban a mértékben melyben megértettünk valamit, szívünk és elménk egy mélyebb azonosulásba kerül, az új állapotba mélyebben belemerülve.

A fenti folyamatok és állapotok megismétlik magukat mind a 125 szintjén a spirituális világnak, melyek a személy tulajdonságainak, vágyainak és szándékainak szintjei. Mindezek átváltoznak a “saját magam számára” állapotból a “mások számára, a Teremtő számára” állapotba. Mindez folytatódik amíg a lélek teljesen korrigálja magát, ahol eléri azt a célt, amiért megteremtődött.

 Kérdés:

Vannak olyanok, akiket a Kabbala szenteknek tart? Létezik ilyen kifejezés a Kabbalában? Hogyan tudja megmagyarázni a szentek, vagy szent emberek által hátrahagyott halhatatlan maradványokat? Ez egy olyan elképzelés, mely több vallásban is létezik. Lehetséges, hogy ezek az emberek elérték az abszolút szeretet és adakozás tulajdonságát életük alatt, és ennél fogva nem haltak meg, hanem lelkük egyszerűen elhagyta testüket? És mindez megfelel a szentségnek?

Válaszom:

Az ember teste az egy állat, mely előbb utóbb meghal, és felbomlik az alapvető elemekre. És a léleknek nincsen kapcsolata testünkkel. Báál HaSzulam sokszor mondta: “Nem érdekel hová temetitek majd a csontjaim kupacát”.

A szent ember az, aki eléri a Teremtővel való egyenlőséget evilági élete alatt, azáltal, hogy kifejleszti vágyát a “felebarát iránti szeretetet” iránt. A testünkről szólva, akár minden testrészünket átültethetjük, minden egyes alkotórészünket kicserélhetjük, és annyi vérátömlesztést végezhetünk amennyit csak akarunk. Ez lelkünket a legkevésbé sem befolyásolja. Az orvosok már most képesek a szívet átültetni, és valószínűleg hamarosan képesek lesznek agyat is átültetni. De az információ nem az agyunkban tárolódik, hanem az azt körülvevő térben.

Báál HaSzulam azt írja cikkeiben, hogy a teremtés legkiemelkedőbb célja az, hogy az egész emberiség elérje korrekcióját, azaz a Teremtő formájával való egységet. Az összes léleknek része van ennek a célnak az elérésében, mivel csak egy teremtés létezik, de ez sok kis részre van osztva annak érdekében, hogy a közös korrekció könnyebben történhessen meg.

De amellet, hogy a teremtés sok kisebb részre, lelkekre osztódik, az egész teremtés a következő két részre is osztódik:

– Az a rész, mely a korrekció módszerét megkapta, és azt gyakorlatban alkalmazta, de később visszazuhant az önzőségbe. A teremtés e részét hívjuk “Izrael népének”.

– A teremtésnek az a része, mely nem kapta meg a korrekció módszerét. Azonban amikor az első rész lezuhant, közelebb került a teremtés második részéhez, és most mindkettő elérheti az önzőség közös, teljes korrekcióját, az egész teremtés számára.

 Kérdés:

Hogyan képes azt bebizonyítani, hogy az Ön módszere az egyetlen, mely képes a teremtés célját megvalósítani?

Válaszom:

1. Nem akaroks senkinek semmit bebizonyítani. A Kabbala inkább elrejti magát, minthogy embereket tóborozzon sorai közé. Csak az a személy aki igazából akarja azt, képes ezt a tudományt tanulni. Senki számára nem erőszak, hogy csatlakozzon, vagy távozzon, mint ahogy nincsenek tiltások, illetve előzetes feltételek a Kabbala tanulásához.

2. Ön azt követeli, hogy a jövő legyen feltárva, hogy ezáltal nyilvánvaló bizonyítéka legyen arra, hogy a Kabbala tanítása valóságos-e. Azonban mindez csak akkor lenne lehetséges, ha a tanulás a világ ezen szintjén történne, míg a Kabbala tanulása az embert magasabbra emeli. A Kabbalában az, hogy “valamit látunk” azt jelenti, hogy azt a valamit aktuálisan az érzékeinken belül érezzük. Amennyiben látni és érezni vagyunk képesek a végeredményt, a jövőnket, anélkül, hogy érzékelésünket megváltoztatnánk, akkor a módszer melyet használtunk, nem változtatott meg minket. Ezáltal az a módszer nem tenné a személyt a Teremtővel hasonlatossá.

3. “A személy mindig azt tanulja, melyre a szíve vágyik”, “Nincs erőszak a spiritualitásban”, “A Tanítványt a saját útja alapján tanítsuk” és hasonló kifejezések a Kabbala nagy tanítói által azt magyarázzák, hogy tilos bárkit is rábeszélni, meggyőzni bármiről is, vagy bárkinek bármit bebizonyítani. A személynek csak azt mutathatjuk meg, hogyan fejlődjön, hogy elkezdhesse látni a spirituális világot saját módján, fejlettségi szintjének megfelelően.

Ez a Kabbala megközelítése a személy fejlődéséhez: nincs erőszak, csak példák. Bármilyen más módszer erőszakosnak minősül és csak kárt okoz a személy és a világ számára.

Az egész Univerzum általános célja az, hogy az emberiség elérje azt az állapotot, ahol mindannyian egy családként élünk, viselkedünk. Mindenki, mindekivel törődik majd, és mindenki más számára garanciát biztosít.

Az egyik oka annak, hogy ez bekövetkezik a Természet Felső Törvényétől érkező nyomás, melyet most fedezünk fel. Ez a mindenki univerzális kapcsolatáról és egymásra utaltságáról szóló törvény.

De nem ez az egyetlen ok. Mindez azért is fog megtörténni, mert amikor az emberek elérik majd a kölcsönös adakozást, új típusú kapcsolatokra akarnak majd áttérni a “szeresd felebarátodat, mint saját magadat” alapelve alapján. Mindezt tudatosan akarják majd, saját maguk által.

A Temészet irányítja a kövületi, növényi és állati szinteket és oly módon egyensúlyozza őket, hogy azok kölcsönös harmóniában maradjanak. Ezért van az, hogy a Természet alkotóelemei csak annyit fogyasztanak, ami életük fenntartásához szükséges. Az embernek azonban ugyanezt a Természettel való kölcsönös harmóniáját tudatos résztvétellel kell elérnie. Az embernek tanulmányoznia kell az Univerzum felépítését, és annak egységét annak érdekében, hogy hasonlatossá válhasson a Természettel. És akkor valóban megérdemli, hogy “embernek” nevezzük (Adam/ember héberül a Dommeh – a teremtőhöz hasonlatos kifejezésből ered).