belső munka

Kérdés:

Hogyan maradhat a személy meg a megfelelő szándékban, amennyiben a Felső Erő szándékosan kiüti őt arról?

Válaszom:

A Felső Erő nem üt minket ki a megfelelő szándékból, hanem egyszerűen egy nagyobb vággyal tölt meg minket, melyet még nem vagyunk képesel legyőzni vagy korrigálni. Felül minden nagyon precízen van kiszámítva, az egész rendszernek megfelelően: mekkora erőfeszítést tettünk, mennyi erő lett összegyűjtve, elraktározva. Ennek megfelelően most új vágyak jelennek meg számunkra.

Mindeközben mi azt hisszük, hogy el lettünk távolítva az útról. De mi nem vagyunk attól eltávolítva, ehelyett az előrejutásra kaptunk lehetőséget. Mégis mi azt akadályként látjuk, mivel nem akarunk tovább, erősebben dolgozni. Amennyire készen állunk a munkára, akkor igazából boldogságot éreznénk az újabb tehertől.

Mindez azon múlik hogyan készítem fel magamat. Amennyiben én munkára vágyok, és minden olyan lehetőséget ahol többet és többet tehetek jutalomnak fogok fel, akkor ezek az úgy nevezett zuhanások nem zuhanásnak tűnnek majd a szememben. Én képes leszek azokat az előrejutás lehetőségének és sikernek látni. Én hálás leszek a szívem elnehezüléséért mint korrekcióért, mivel számomra az egy újabb lehetőség hogy kimutassam a Teremtő iránti szeretetemet.

hzs

Minden a Végtelenségből származik, a kezdeti állapotból, és annak érdekében, hogy teljes korrekciót érjünk el, teljesítenünk az összes feltételt mely fel van állítva. A Végtelenség állapotában a megszerzés vágya törthetetlen, az nem ad fel egy szikrányi összeolvadást, egységet vagy Teremtőhöz való hasonlóságot sem.

A Végtelenségben nincs vég, vagy határ, és egyetlen részlet sem létezhet a Teremtő számításain kívül. Ezért Végtelenség eme állapot neve. Az nem vonatkozik a helyre (vágy), a beteljesülés mértékére vagy minőségére, hanem a teremtett lény korlátok nélküli döntésétől függ, hogy az hozzáolvadjon a Teremtőhöz. Ennek megfelelően a felemelkedés spirituális szintjei a mi világunkból a Végtelenségig a “kompromisszum” szintjei, hogy mekkora mértékben utasítja a teremtett lény még mindig vissza azt, hogy az egyenlőség iránti precíz számításokat elvégezze.

A munka kezdeti fázisában a személy mindenre saját haszna prizmájának fényében tekint. Ez a személy természete, ilyen módon lett teremtve. Ez a periódus hosszadalmas, és előbb utóbb kétségbeesésbe vezet. Hasonlóan teljes történelme során az emberiség mindenfajta hullámain ment keresztül a nehéz életnek az élvezetek hajszolása közben, amíg a csalódások sorozata kritikus tömeghez nem érkezett. A fájdalmas tapasztalartokból tanulva, azaz mindazok keserű végeredményeit megízlelve mi kiszállunk a versenyből, mivel se nem hiszünk már abban, hogy az kielégülést hozhat, se nem érezzük azt.

Ezáltal lassanként elkezdjük megutálni az önző kielégülést annak keserű hatása miatt. A kétségbeeséstől hajtva új számításokat végzünk: az altruizmusban képesek leszünk majd beteljesülést érezni. Ez az ahogy a Fény által működtetve a Resimók (spirituális gének, emlékképek) sorozata, mely a Végtelenségből való leereszkedésünk kezdetétől fogva emelkedett elő, megvalósításra kerül.

Két vonal lép a képbe, a közvetlen vonal Felülről lefelé, és a fordított vonal alulról felfelé. Most az önmaga iránti haszon helyett a személy már az adakozásban való résztvétele alapján végez számításokat. Ennek eredményeképpen jutalma ugyancsak megváltozik. Azok ugyancsak nem a megszerzés iránti vágyakban mutatkoznak, hanem az adakozókban.

De mi is a különbség? Végül is mi a teremtett lények vagyunk, és beteljesülést kell éreznünk. Azonban annak érdekében hogy azt a Teremtőhöz hasonló módon érezzük, nekünk egyenlővé kell vállnunk Hozzá. Ezért van az, hogy mostantól mi most azon a képességünkön dolgozunk, hogy az élvezetet a cselekedettől magától kapjuk, és nem az adakozás végső eredményétől

hzs

Kérdés:

A Kabbalisták a spirituális felemelkedés lépcsőiről beszélnek. Melyik lépcsőfokon válunk sorsunk független irányítójává?

Válaszom:

A spirituális lépcsőn való emelkedés egy fokozatos folyamat. Ugyanígy van jelenlegi életünkben is: minden egyes évben a gyermekek egyre függetlenebbekké válnak, megtanulnak járni, etetik magukat, felöltöznek, iskolába mennek, vásárolnak, munkába kezdenek, megházasodnak, életet adnak, mely már egy érett felnőtt személyt jelképez.

Rabash egyszer a következő példát mondta ezzel kapcsolatban. A gyerekek kinnt játszanak, és egyikőjüknek hirtelen mennie kell. “Hová mész?” kérdezik a többiek. Azt válaszolja: “Haza megyek kajálni.” Otthon kinyitja a fridzsidert, nem látja azt amit szeretne, elkezd anyjának panaszkodni: “Miért nem vetted azt, amit kértem tőled?” Ő úgy érzi, szüleihez tartozik, ezáltal kifejezi ezt a függőséget, függetlensége helyett.

De néhány évvel később a fiatal ember ismét hazalátogat. “Hogy vagy?, Hová mész?” kérdezik barátai. “Feleségemmel együtt meglátogatjuk szüleimet, akik vacsorára hívtak minket ma estére”. Ez a függetlenség: a személy már nem érzi magát úgy mint a Mester, Irányító, mégis ugyanakkor függetlenné vált.

Ezáltal annak érdekében, hogy függetlenné váljunk a Teremtőtől, két tényezőnek kell találkoznia: a független cselekedtre való képességnek, és a leválasztottságnak. Egy részről mi fokozatosan eltávolodunk, de ugyanakkor egyenlővé válunk, közelebb kerülünk Hozzá.

hzs

“Szeresd felebarátodat, mint saját magadat” ez az a mondat, mely meghatározza a kapcsolat teljes alapelvét a vágy és a Fény között, és a közös lélek korrekcióját. Annak érdekében, hogy a teremtmény képes legyen formák egyenlőségét elérni a Teremtővel, a Teremtő arra lett kényszerítve hogy a teremtmény darabokra törje, azt gyűlölethez vezesse, egy olyan állapotba mely homlokegyenest ellenkező a Teremtőjével.

Egy olyan állapot elérése, mely ellentétes a Teremtővel csak úgy lehetséges, hogy Ő megteremtett egy magához hasonló teremtményt, és utána megváltoztatta annak állapotát az ellentétes állapotra, hogy egy tökéletlen forma jöjjön létre a tökéletesből. Ennél fogva a teremtény lehetőséget kap arra, hogy elérhesse a Teremtővel való hasonlóságot önmaga által, egy tökéletlen állapotból megvizsgálva saját és a Teremtő tulajdonságait: mit is jelent tökéletesnek lenni, és hogyan is érheti valaki el ezt a tökéletességet.

A teremtmény keresi a megoldást, és ilyen módon eléri a Teremtő állapotát. A folyamat közben szabadságot kap hogy eldönthesse: a hasonlóság választása az egyetlen tökéletes állapot. Lehetetlen megérteni hogyan szabadulhat meg valaki saját természetétől. Azonban a Fény behatása alatt, mely Fény ellentétes természetünkkel, egy semleges tér jön létre vágyainkon belül, melyben még a Teremtő sincs jelen. És pontosan az a valami, ami ezen a semleges téren belül kifejlődik lesz teremtménynek nevezve.

Mi magunk építjük meg ezt a teremtményt, az emberi lényt, Ádámot, mely azt jelenti, hogy “hasonló”, azaz hasonló a Teremtőhöz.

hzs