érzékelés

A Zohár, bevezető,  “Társaim vagytok,”  65-ös elem: …Az igazak, akik kiteljesedtek a felső ragyogásban, föl-le járnak és új ég és új föld lesz belőlük, amint írva van:

“Az igazak erőről erőre haladnak”

Kérdés:

Hogy teremtik az igazak a folytonos megújulást?

Válasz:

Tudják egymást támogatni folyton. Aki benne van a szellemi szándékban , itt mindig a többiekre gondol, akik fenntartják ezt a rendszert.

Mit jelent az, hogy egyre jobban belemerülünk a belső  szűrőbe, a valóság mélyebb képébe? Amikor ott vagyok, az nem jelenti, hogy egy változtathatatlan rendszerbe kerülök, amibe nincs mit tennem?  nem, támogatok egy szerkezetet, látni akarom egyfajta módon és megvalósítom egy módon.

És azt is mondjuk, hogy ebbe a nemzedékek legnagyobbjai vannak benne; akinek helyes a kavanája, szándéka a teremtő felé célként. Amint bekapcsolódom, érzem a kölcsönös biztosítást. Minden tőlem függ. Amikor a magam kis fillérért beadom, minden rendbejön.

És mindenkivel törődnöm kell benne, hogy mindenki bekerüljön, társuljon be, mintha mindenki tőlem függne s ezzel “érdemre ítélem” a világot.

Azontúl vannak kölcsönös tettek itt. Betársulok másokhoz, akik már a Végső javulás-ban vannak, (Gmar Tikkun). HA együtt akarok lenni velük, törődnöm kell velük, mintha semmilyen támaszuk nem lenne s a javulásuk tőlem függne.

Miért van ez így? Miattam: az én Hordozóm (Kli) kijavításáért, mert mindenki közös vágyát tartalmazza.Ez a közös társulás. Mindenkit magamba társítok. és ha szeretném, ha én beléjük társulnék, akkor tartalmaznom kell őket.

Szükség van e fogalmak átérzésére. Nem elég csak fejben megjegyezni és aztán egy perc múlva elfelejteni.

kgy

Küldés:

Ha nekünk a csoportot, kizárólag egy belső, korrigált állapotban kell látnunk, hogyan fog ez különbözni a világ többi részétől, amelyek szintén csak látszólag korrigálatlanok.

Válasz:

Nincs különbség a belső lényeget tekintve. De amikor valaki a csoportra tekint, ezzel nem képes segíteni, azonban felismeri, hogy a csoport tagjainak törekvését a spiritualitás külső megjelenítésére, azzal, hogy minden nap a leckére eljönnek. ez azt jelenti, hogy törekszenek a spiritualitás elérésére, de még ez nem sikerült.

Az embernek van egy külső szűrője, ahol láthatja, hogyan vágyódnak az adakozásra, miközben jelenleg az egoisztikus rendszerben  maradnak, amely mindent a a saját nagyszerűségére akar felhasználni. Azonban, ők már tudják, némileg megértették és megérezték, hogy van egy esély a különböző hozzáállás elérésére a világban: lecserélni az állandó fogyasztást adakozásra.

Felismerik, hogy két különböző formája van a kozmoszban az élet megtapasztalásának:

Egy olyan élet, ahol ösztönösen megpróbálok mindent felzabálni, mert ezen a módon valónak születtem, amely a „gonosz hajlamon” alapul, amellyel megszülettünk.

Van egy másik lehetséges hozzáállás az élethez: adakozás, az önmagunkon való túllépés, amikor az ÉN önmagában nem létezik, csak másokon belül. Ez a második megközelítés az, amit el akarunk érni.

Kiderül, hogy nekünk már két megközelítésünk van. Mindenki az első elvnek megfelelően élt eddig, mindent magunk akarunk a saját hasznunkra elfogyasztani. Ez az, amit mi jelenleg érzékelünk, mint „ez a világ.” De álmodunk arról, hogy elérhetünk egy kitekintést, egy másik életre, és láthatjuk a spirituális valóságot, amely az adakozásban rejlik.

Mi történik akkor a testi valósággal? Eltűnik? Nem, nem fog. Addig megmarad, ameddig csak szüksége van rá valakinek, a szükségletei kiterjesztéséhez, a szükséges komponensek megszerzéséhez.

Tehát a személynek szüksége van arra, hogy képes legyen megérteni mi az anyagi teste: egy szükséges fokozat, amit meg kell óvnunk annak érdekében, hogy fogyaszthassunk rajta keresztül, a saját nyereségünkért, és nem az adakozásért. Valójában nincs olyan, hogy test. Még is, annak a mértéknek megfelelően, amennyire valaki jelen akar lenni, az egoisztikus fogyasztásban, folyamatosan létezni fog ebben az anyagi valóságban.  Annak a mértékében, ahogy valaki képes kilépni ebből az önmagából, és beléphet a spirituális világba.

kn

A kérdés:

“Én,” ki vagyok, hogy tudom magam elkülöníteni a vetített-képes valóság-show-tól? Ha minden gondolatom és érzetem csak egy vetített film, akkor hol vagyok “én”?

A válasz:

Ahogy most vagy, úgy nem tudod magad elkülöníteni a filmtől, amit nézel, mert  benne vagy, wa tiszta élvezet-vágyban. De ha megtanulsz két vágyban párhuzamosan élni,akkor két erőt vezényelsz majd: a teremtő és a teremtmény erejét is. Ha  a fény új megvilágítást ad, s megadja neked az adás józás-késztését, akkor majd el tudod különíteni a kivetített valóságshow-t és önmagad benne.

Tehát ma erre nem lehetsz még képes, nem elemezheted szét a saját világodat, mert csak öröm-kapni-akarás (kéj-vágy) van benned egyelőre.  Nincs kulcsod ahhoz, hogy tudd, hat-e rád a felső Fény vagy sem. Olyan vagy, mint a csecsemő, aki nem tudja, ki gondozza és mi folyik körötte. A baba csak felsír, ha rosszul érzi magát, de azt se tudja, kihez címezze a segítség-kérését.

kgy

A Talmud Eszer Szefirot,  3. rész 8-as pont,  36-os kérdés: “Hely.” Az idő, a mozgás és a hely gyakorlatilag egy fogalom, s ez határozza meg a formák (vágyak) viszonylagos változását, újulását. De ha a szintek lemenési rendjéről beszélünk, ez “helybeli” változás, míg amikor ok-okozatról beszélünk, ez “idő-rendiség”.

Miért azonos fogalom az idő, mozgás és a hely? Mert a vágyainkon, a Kelim-en belül zajlanak. Az élvezet vágya változik. Miért érzem az egyik váltást időbelinek s a másikat helybelinek (mozgás)? Miért látom úgy, hogy minden változás idő éd hely mozgása?

A mozgás talkán nem hely? A helyváltoztatás az mozgás. Mégis azt mondják, ez más kategória. De minden kategória az élvezet-vágy változása. Mihez képest? Az adás-késztéshez, a józás-késztéshez képest, a Bina (Értelem) mennyire vesz részt a változásban. Ha a szintek lemenési rendjéről beszélünk, ez “helybeli” változás, azaz a szintünk a belső állapotunk változik. Míg amikor ok-okozatról beszélünk, ez “idő-rendiség, amikor valami előbb és utóbb történik, vagyis nem az állapto, a hely változik, hanem a sorrendjük, ami már időbeli. És ha az egyes helyeken lévő állapotról beszélünk, azt is “helynek” nevezik.