ima

Kérdés:

Úgy tűnik hogy ez a kongresszus megnyitott egy új ajtót számunkra, és bármi ami teszünk mostantól ízetlennek tűnik, mintha elvesztettük volna a korábbi zaftosságot, ízeket.

Válasz:

Akkor miért nem kéred azt?! Állandóan azt mondjátok “Mi! Mi!”, akkor miért nem kéritek ezt közösen?!

Kérdés:

Úgy érzem egy új állapotban vagyunk, és még mindig nem tudom pontosan mit is kérjünk, vagy hogyan kérjünk. Mintha megérintettem volna valamit, de nem dolgoztam még fel eléggé hogy azt valóban be tudjam teljesíteni.

Válasz:

Senki nem várja el tőled hogy kérésedet szép, kifinomult szavakkal adjad be. Az apa egy egszerű sírást is megért.

Kérdés:

Akkor miért nem kérünk még?

Válasz:

Mert nem vagytok képesek egyágre lépni, egymást támogatni! Még mindig különböző számítások uralkodnak felettetek: szégyen, készenlét hiánya, röviden még nincs valódi döntéshelyzet, amikor már mindenfajta számítások nélkül egyszerűen át akarnátok törni.

Kérdés:

Honnan származik az a szégyen, mely nem engedi hogy áttörjek? Olyan sokat beszélünk közelségről, egységről, de tudom hogy szívemen még mindig zárak vannak, olyan korlátok melyek diktálják mi az ami megengedett, mi az ami tiltott.

Válasz:

Mindez azért van mert a Teremtő még mindig távol van tőled, ebben a pillanatban még mindig nem érzed hogy Ő közel lenne. Nagyobb erőfeszítéssel kell elképzelned Őt a csoport egységének formájában, mely végül is az a folyamat amit ezen a héten elkezdtünk. A “Teremtő” az egység következményének az esszenciája. Ez az amiért imádkoznunk kell, ez az amihez fordulnunk kell.

Mindenesetre egy felkiáltásra, egy imára van szükségünk, egy kérésre, mely már szabad mindenfajta számításoktól. Amennyiben még nem vagy képes ezt elérni azt jelenti, hogy mág mindig távol vagy a Teremtőtől, vagy azt hogy a Teremtő távol van tőled.

De az összes panasz igaz és segít. Minnél jobban panaszkodsz, annál jobb. Ez elvezet majd téged a helyes és pontos számításhoz.

Azt hiszem ezennel egy hatalmas lépést tettünk előre. Ez nem is csak egy lépés, mi valójában beléptünk és belemerültünk a tisztázásokba, szíveinket tágra nyitva, bár még nem dörzsöltük le szívünk héját a “fémkefével”. Ez valóban egy jó tisztázás: elkezdtük érzékelni, érezni hol is van valójában ez az egység, hogyan fedezhetjük fel a felső AHP-ját, a felső szintet, hogy ismerhetjük azt fel, hogyan tapadhatunk ahhoz hogy az felemeljen minket, és milyen viszonyt kell azzal kiépítenünk.

Nagyon sok dolgon mentünk keresztül ami a kapcsolatra és egységre vonatkozik, és bár ezek még nagyon légiekesk, magasztosak, távoliak és absztraktok, azok fokozatosan összeállnak majd érzékeinkben. és akkor könnyebbé válik majd hogy azokhoz forduljunk és beteljesítsük őket.

Azt hiszem ez a kongresszus nagyon mély és elhozta számunkra a legnélyebb és legintenzívebb tisztázásokat. Mindez leginkább azoknak szól akik két lépésre állnak a spiritualitásba való belépéstől. nagyon boldog vagyok hogy az itteni csoportnak és a világ minden részén található csoportoknak köszönhetően olyan dolgokról beszélhetek melyekről még soha.

Kérdés:

Mi legyen a helyes kérelem?

Válasz:

“Nyisd meg a kaput számunkra!”

Ez akkor jön létre amikor úgy érzed az összes út le van zárva, az összes kapu be van zárva, hogy te felkiáltasz, felsírsz. Ez az 5o. kapu az a vágyott állapot melyről beszéltem, és amelyről annyit olvasunk. Most már ezt a gyakorlatban érzitek, és csak a kollektív ima hiányzik, a nyomás, a kitartás. Próbálkozzatok, tegyetek erőfeszítést, és majd elérkezik…

Nagyon boldog vagyok azok miatt az állapotok miatt, amelyeken keresztül mentünk.

2o12 szeptember 21., Egység Kongresszus 4.lecke

(HZS)

Képzeljük el, hogy jövünk a leckére és karunk rettenetesen fáj, természetesen akkor semmi másra nem vagyunk képesek gondolni csakis a fájdalomra. Az megzavarja tanulásunkat és nagy kellemetlenséget okoz, nem tudjuk hogyan szabaduljunk meg a fájdalomtól, és nem vagyunk képesek arról elfeledkezni.

A kérdés az, hogyan érezzünk ugyanilyen nem múló fájdalmat attól, hogy még nem értük el a végső korrekciót, hogy nem értük el a végső célt? Én még egyetlen napot sem vagyok többet képes várni!! Rettenetesen fontos számomra, lángolok a türelmetlenségtől, mint egy kisgyerek, akarom azt, és most azonnal akarom!!

A probléma az,  hogy nem akarom azt amit valójában akarnom kellene. Honnan kaphatnám meg a megfelelő vágyat? Ez az oka az imának.

Semmi sietséget nem érzek azért, hogy barátaimmal összekapcsolódjak, és hogy elérjem a barátok szeretetét annak érdekében, hogy elérhessem spirituális célomat. Ezek problémák, más problémák hátán, melyek rengeteg akadályt állítanak utamban, egyiket a másik után. Amennyiben valóban el akarnám érni a célt, akkor szeretném a barátokat, végül is a cél elérhetetlen nélkülük. De a lényeg az, hogy egyenlőre nincs szükségem erre a célra, akarna valaki valóban adakozni? Így a barátokra sincs szükségem, és nem akarok a célért a mások szeretetével fizetni. Mindez távolinak, ködösnek és elérhetetlennek, valótlannak tűnik. A lecke során csak a könyv előtt ülök és azon gondolkozom: Mit is keresik itt valójában?

Ennélfogva megkaptuk azt az eszközt mely Tórának van nevezve, melyben létezik az erő mely képes nekünk a célt elhozni. Számunkra ez a felső szint, ahonnan a Fénynek nevezett erő származik, és mely minket képes előre vonzani. Ez az amire gondolunk a lecke során, ahogy a fájós karra gondolunk, mely lüktet és melyet meg akarunk gyógyítani.

Nem számít, hogy mit is olvasunk az adott pillanatban, a “betegség”-ünkre kell gondolnunk, és a gyógyulásról kell álmodoznunk. Amennyiben nincs ehhez hiányosságunk, sóvárgásunk, kérjük, hogy azt megkaphassuk, kapcsolódjunk a barátokhoz és nézzük meg nekik milyen vágyaik vannak.

2012 szeptember 24. Reggeli lecke, 3.rész, A TESz

(HZS)

Kérdés:

Mi a lényege annak a kifejezésnek, hogy “az aki barátjáért imádkozik, kap először”? Ez egy nagyon zavaros kijelentés számomra, mivel az a kérés a Teremtőhöz hogy változtassa meg a vágyamat továbbra is egy önző, saját érdekemben történő kérésnek tűnik, mivel már előre tudom hogy én leszek az, aki elsőre kap a többiek előtt. Ez valahogy nagyon zavar engem.

Válasz:

Mindez azt mutatja hogy még nem barátaidért imádkozol. “Az aki barátjáért imádkozik, kap először” azt jelenti, hogy az, aki imádkozik egyáltalán nem gondol magára, és az sem érdekli ki kap bármit is először. Ennek ellenére ő mások előtt kap, mivel a Fénynek rajta keresztül kell eljutnia barátaihoz. Hogyan is lehetne ez másképp?

A személy egyszerűen már egy olyan szintre emelkedik ahol úgy imádkozik barátaiért hogy egyáltalán nem gondol magára. Semmi nem szól az “én”-ről, és senki nem imádkozik azért hogy saját állapotát javítsa. Az egyetlen dolog amire a személy sóvárog, hogy valahogy barátja kívánságát beteljesíthesse. Egyáltalán semmilyen magára vonatkozó vággyal nem rendelkezik!

Ebben az esetben a személy valóban a többiek előtt kap, mivel ő az aki átvezeti a Fényt barátaihoz. Mi már beszéltünk erről korábban. Lelkeink a Beria, Yecira és Asszija világaiban vannak jelen. Mi mindannyian számtalan kérdéssel, kérelemmel rendelkezünk. Amennyiben mi azokat felemeljük az Asszija világának Malchut-jához, akkor az azokat tovább emeli a Zeir Anpin de Asszija szintjére, az aki MAN-t emel, barátainak kéréseit továbbítja, akik feltehetőleg még “alul” maradtak. És akkor ő válik az elsővé aki Fényt kap Felülről. A Fény először is rajta megy keresztül, és utána a Malchut-on keresztül eljut a többi lelkekhez.

Kérdés:

Szóval akkor ez azt jelenti, hogy annak érdekében hogy egy ilyen vágyhoz jussunk először is kéréssel kell fordulnunk a Teremtőhöz és Ő tőle kell ilyen vágyat kérnem, hogy teljesen megszabadulhassak egoizmusomtól, hogy egy cseppnyi önzőség nélkül létezhessek?

Válasz:

Természetesen! Ebben az esetben az egy imát megelőző imává válik. Egyébként csak egy másik önző körforgásban maradnánk, semmi másban.

2012 augusztus 18. Harkov 5.lecke

(HZS)

Munkánk abból áll, hogy elérjük a tökéletes vágyat. Az első vágyat a személy felülről kapja, a Teremtőtől, ahogy az írva van, “Én vagyok az első”. Ez a szikra melyet úgy nevezünk hogy “szívben található pont”, valami magasztosabbra való aspiráció, egy sóvárgás vagy vonzódás. Valami látszólag véletlenszerű esemény hatására a személy megkapja első vágyát a spiritualitásra és elkezd haladni vele.

És akkor egész munkája abból áll, hogy azt kéri, hogy vágya kissé növekedjen: először negyedével, majd harmadával, és így tovább mindig újra és újra hozzáadva haladásához. Egyre tisztábban képes megkülönböztetni, hogy mi is az hogy előre lépés, haladás, ameddig megérti azt hogy mindez aspiráció az adakozás képességére, hogy kilépjen saját magából felebarátja irányában, önmagát eltörölve.

Ez az, ahogy kér időről időre, egyenlőre teljesen egoisztikus módon, anélkül, hogy megérteni pontosan mit is kér. És utána elkezdi mindazt pontosabban megérteni, de azt elrejti maga elől, míg legvégül beleegyezik és hajlandó magát egy kicsit megadni, hogy meghajoljon és egyesüljön a többiekkel, hogy kilépjen magából, és magán kívül a barátaiban kezdjen el élni.

Már elkezdi jobban megérteni a helyes kérelmet, melynek szíve mélyéről kell jönnie annak érdekében, hogy képes legyen saját maga fölé emelkedni és mindent feladni, hogy a felsőhöz olvadjon, és Ő benne létezzen mint embrió édesanyja vízében a méhben.

Ez az, ahogy érzékeli magát a csoporton, az egész emberiségen, a Teremtőn belül. Mindez egy állandó folyamat, “A teremtmények szeretetén keresztül a Teremtő szeretetéhez”, ameddig a személy helyesen irányítja magát és eléri a helyes imát.

A mennyek nem válaszolnak az ima negyedére, harmadára vagy bármely részére, hanem csakis egy teljes imára válaszolnak. Azonban a személy állandóan segítséget kap abban, hogy a tökéletes ima felé haladjon, és amikor valóban elérte a teljes kérelmet, a felkiáltást, akkor az meg is jelenik számára. És ez van úgy nevezve, hogy “Én vagyok az utolsó”. A Teremtő kezd és fejez be mindent. Legvégül, számtalan cselekedeten keresztül a személy eléri a választ imájára.

(2012 szeptember 12., Reggeli lecke felkészülés)

(HZS)