Dr. Michael Laitman

Rejtett kapcsolatok kutatása a Zohar könyvével kapcsolatban.

Kérdés:

Ön elmagyarázta, hogy amíg a Zohar könyvét olvasom olyan  erőket kell találnom, amelyek énbennem vannak leírva.  De hogyan tehetem ezt meg, ha nem tudom, hogy a „cseléd lány”, a „ház asszonya”, „feleség”, „férj” és egyéb szavak mit jelentenek spirituális értelemben.

Válaszom:

Mi a szavak egyszerű jelentésével kezdjük, amit azok a korporális világban jelentenek Amíg a Zohar könyve el van rejtve előttünk, addig a mi spirituális tanítónk lehet. Mindenki képes felidézni az alapvető materiális képeket és akciókat, felhasználva ezen koncepciók előzetes megértését. Eközben a Zohar könyve felemel minket a testiség fölé, és átvisz minket a spirituális tartományba.

Mi képtelenek vagyunk  megérteni, hogy a kapcsolat a Felső Világ és a materiális világunk között a Zohar szerzői által lett megalkotva, Shimon rabbi és tézisei által. Ők képesek voltak kapcsolatot teremteni a két világ között, és a mi szerepünk az, hogy a Felső világot azon koncepciókon keresztül lássuk, amit már megértettünk.  Mindazonáltal nekünk komoly erőfeszítéseket kell tennünk, hogy ez megtörténjen, hogy lássuk a spirituális világot a mindennapi szavak mögött, amik a mi világunkhoz tartoznak

Ez az, amit „csodának” hívunk  (Sgula).Nem tudjuk, hogy a rendszer hogy működik, hogy összekössön minket a Felső világgal, és nem értjük a különbséget, amit képzelünk, és annak aktuális spirituális jelentése között, amit olvasunk

Kérdés folytatása:

Magamnak kell keresnem ezt az összeköttetést?

Válaszom:

Keresned kell létezésed igazi állapotát, és keményen kell próbálnod, hogy érezd a Felső világot, mint ahogy gyerek megpróbál felnőtt lenni. Játszd ezt a játékot azon szabályok szerint, amit a Kabbalisták adtak neked, – és sikerülni fog.

Bár mi a Zohar könyvének” képeit úgy vizualizáljuk, mint materiális dolgok,  és képtelenek vagyunk megszabadítani magunkat  ezektől az asszociációktól , szintén képtelnek vagyunk megérteni, hogy ezek a képek mit jelentenek a spirituális világban,.Mégis az erőfeszítésünk, hogy megértsük ezt, esetlegesen elvezethet a spiritualitás megérzéséhez.

Zohar Könyv szerzői alkottak egy rendszert, amelyik a materiális síkon kapcsolódjon össze velünk, amely transzformálja a mi „gyerek szerű” erőfeszítésünket a létezés egy tiszta állapotába.  Ez az ami a Zohar könyvét olyan nagyszerűvé és egyedivé teszi

(a 2009-i  „ Nyítás a Zoharra Című Tv programmból)

ft

17 nov 2009

A gonosz hajlama nem az, amiről te azt gondolod

Amíg a gonoszt fel nem fedezem magamban, addig nincs mit kijavítanom Mindazonáltal a gonosz igazi hajlamának nincs köze a szokásos bűnökhöz, – a vágy, hogy lopjunk,  hazudjunk, öljünk, vagy amit még ki tudsz gondolni. Egyik sem tartozik a gonosz hajlamai közé.

Volt idő, amikor mi egy lélek voltunk, egységben „illeszkedő kerekek” de aztán darabokra törtünk és el lettünk különítve. Ez az elkülönülés, mások gyűlölete, ez az igazi gonosz. A gonosz hajlama bennem az , hogy nincs meg bennem a másokkal való egyesülés vágya a szívünkben, hogy nem akarom a felebarátomat úgy szeretni, mint magamat. Ez az a gonosz, akit fel kell fedezni és korrigálnunk kell. Nem egyszerű a gonosz korrigálása.!

A Fénnek, aki visszatér a Forráshoz,  már azelőtt bennem kell dolgoznia, mielőtt érzem magamban, a gonosznak azt a hajlamát, amiről a Kabbala beszél. Mindazonáltal amikor teljes kiterjedésében érezi fogom, azonnal korrekciót fogok kérni.

Amikor először leplezem le, és korrigálom a szakítást köztem és a csoport között, és addig a fokig, hogy kérnem kell az adakozás tulajdonságát, a szakadáson  a Teremtővel együtt jutunk túl  A barátaimmal  a szeretetre való törekvésem által, az abban lévő gonosz ellenére, felfedezem, hogy milyen mélyen elmerülök az önszeretetben. (az ő törekvésük a Teremtő felé, az ő pontjuk a szívben

Ha a problémára fény derül, akkor már nem nehéz azt megoldani, -kérem a fényt, és Ő korrigál.

ft

17 nov 2009

A Végtelenség körének rávetítése a fizikai világ négyszögére

A spirituális világ analóg módon, vagy egy analóg szerkezetre épül, és nem pedig egy diszkrét vagy digitális rendszerre. Mi mindazt, mint egy diszkrét rendszert képzeljük el, mivel agyunk képtelen elképzelni, és megérteni az analóg struktúrát. Elménkben soha nem leszünk képesek megérteni, hogyan működik egy analóg rendszer.

Még amikor az emberi testről tanulunk, egy olyan rendszerről ahol minden összeköttetésben van, ezt a szervezetet is egy diszkrét rendszerként képzeljük el, ahol minden rész önmagában működik, legyen az a szív, a vesék, vagy más testrészek. Amennyiben mi a testet, mint diszkrét rendszert tekintjük, akkor olyan méréseket végzünk, amit csak akkor végezhetünk, ha valami el van választva az egésztől. Csak a keleti orvostudományok használnak egy részleges és felületes megközelítést a testtel kapcsolatban, mint egységes, analóg rendszerrel kapcsolatban.

Ellentmondás van az “adakozó” Fény végtelen tulajdonságai, és véges “szűrő” tulajdonságai között, mely szűrőt önző vágyaink próbálnak korrigálni, hogy megegyezzen tulajdonságaiban a Fénnyel. Van egy ellentét a kerek végtelen adakozási világ, és a szögletes teremtett világ (a mi fizikai világunk) között.

Mi a Fény tulajdonságait a Kli-n keresztül elemezzük ki, mint ahogyan a különálló részek közötti kapcsolat és összeg integrálját számoljuk ki. A spiritualitásban minden egyes új állapot egy új világnak számít, és ennek következtében az elemei között új viszonyok jönnek létre.

A lelkek rendszerében, mindenki össze van kapcsolódva, és bármilyen változás amit én okozok, megváltoztatja a teljes redszer állapotát, és ez oda vissza érvényes. Lehetetlen a spirituális valóságot érzékelni egy diszkrét intellektussal, mi automatikusan limitálva vagyunk azáltal a képtelenségünk által, hogy nem vagyunk képesek a diszkét különálló részeken túl bármit is méricskélni.

Azok, akik elkezdik a magasabb világot érezni, elkezdenek új eszközökhöz jutni, hogy abban az új rendszerben élhessenek. Elkezdik megérteni, és érezni mindenki adakozását mint egy egységes egész részét, és képesek a kört a kocka fölé vetíteni – az analógot a diszkrét fölé. Csak azáltal, hogy mindkét erő rendelkezésükre áll – a megszerzés és adakozás, képesek ezt a két rendszert egyesíteni.

hzs

17 nov 2009

A Kabbalista számára nem létezik olyasmi, hogy idő

Kérdés:

Azt tanultuk, hogy a személynek nem szabad visszatekintenie spirituális fejlődésének előző szakaszaira. Mindezt észben tartva, nem értem azt, hogyan voltak a Kabbalisták állapotaikat leírni számunkra. Sőt mi több tudjuk, hogy néhány Kabbalista azért imádkozott a Teremtőhöz, hogy alacsonyabb szintre süllyedhessenek, hogy tapasztalataikat átadhassák az alaocsonyabb szinten levőknek (nekünk).

Mondjuk azt, hogy valódi eseményekről akarok könyvet írni. Az egyetlen módja ennek az, hogy visszamenjek azokba az állapotokba, eseményekbe amikről írni akarok, és újra átéljem őket, amennyire lehetséges. Mindez nem ugyanolyan, amikor a Kabbalisták leírják a spiritualitást?

Válaszom:

A Kabbalista számára nincsen olyan koncepció, hogy idő, hanem csak a korrigáló cselekedetek ok-okozati láncolata.

hzs

17 nov 2009

A Teremtő a félelmet használja annak érdekében, hogy minket maga irányában toljon

Kérdés:

Azt olvastam, hogy három fajta félelem létezik, de csak egy valóságos – a Teremtő iránti félelem. Szóval ha egy olyan helyzettel találom szemben maga, ami ijeszt engem, mint amikor repülőn ülök és a repülő rázkódik, akkor ez rossz típusú félelem, mert ez önző, mivel a haláltól félek. Én akkor ezt a nagy, de rossz irányú félelmet a Teremtő iránti félelemmé változtatom. Attól kell félelmet éreznem, hogy elveszthetem kapcsolatomat Vele. Ez szinte lehetetlen, de megpróbálom amennyire csak tudom. Csak az időmet vesztegetem ezzel?

Válaszom:

Az egyetlen dolog amit meg kell értsünk az, hogy minden Tőle származik!

Kérdés:

Bárhova is megyek állandóan csak félelemmel telek meg. Attól aggódom, hogy az emberek mit is gondolnak rólam. Miért érdekel ez engem, és hogyan vagyok képes ettől megszabadulni?

Válaszom:

Az önzőségünk okozza aggodalmunkat azzal kapcsolatban, hogy mások mit is gondolnak rólunk. Kezdjünk el a spirituális világra és annak tulajdonságaira gondolni. És akkor képesek leszünk megszabadulni ettől az elképzelt világtól és megértjük, hogy a Teremtő tol minket Maga felé ezzel a félelemmel.

hzs

16 nov 2009

Aspirációnk a Teremtő felé a legfontosabb dolog

Kérdés:

Egy korábbi lecke alatt ön azt mondta, hogy élvezzük ezt az életet. Ez félreérthető, mivel ahogy mi növekszünk a Kabbalán belül, mindenféle ellenérzéseket kezdünk el érezni az élvezetekkel kapcsolatban. Hogyan vagyunk akkor képesek ezt egyensúlyozni munkánkon belül? Minden találkozót, jelenséget életünkben a terjesztésre kell használnunk, és azáltal kell élvezetet találnunk? Én nagyon szerettem bútorokat építeni és újraépíteni motorbicikliket, de most úgy tűnik, hogy csak tanulok és dolgozom, és annyit terjesztem a Kabbalát amennyire csak tudom. Ez a megfelelő módja annak, hogy a dolgokat végezzük?

Válaszom:

Valószínűleg ez így helyes. Azonban nem szabad, hogy erőszakkal csináljunk bármit is, mindent csak természetesen kell tegyünk. A legfontosabb dolog a Teremtő iránti aspirációnk, és minden más kialakul majd erőszak nélkül annak megfelelően, ahogyan annak történnie kell.

hzs

16 nov 2009

A tökéletesség az állandó és oszthatatlan

A Kabbalista által írott könyv a spirituális világ része. Ez még akkor is így van, ha a szerző sok szinttel lecsökkenti írásának a stílusát és erejét annak érdekében, hogy tisztává tehesse témáját az olvasó számára. Ez olyan, mint a Zivug Arkanat Rosh, ahol a Felső Szint az alacsonyabb szintre ereszkedik, mint az anya aki lehajol gyermekéhez.

Ennél fogva az átadás alacsonyabb szintje ellenére a munka maga az tökéletes és spirituális, és nekünk el kell fogadnunk a magasabb igazságot. Nem egyezhetünk bele egyik részébe, míg elutasítjuk a másikat. Amennyiben ezt tesszük, ez csak a mi tökéletlenségünknek a jele, azoknak a tulajdonságoknak a hiánya bennünk, ami ahhoz szükséges, hogy elfogadjuk és megfelelő módon feldolgozzuk az információt.

hzs

16 nov 2009

Minden tárgy, objektum csak hozzán viszonyítva létezik, és csak abban a mértékben, melyben érzékeljük azt

Az érzés az a vágyban jelentkező benyomás, mely vágy a teremtés anyaga. Mi azt hisszük, hogy az érzékelés csak érzéseket jelent, mint szeretet vagy gyűlölet. De valójában az érzékelés a valóságot magát jelenti!

Vladimir Lenin az anyag saját, személyes defínícióját ily módon írta le: “Az anyag az objektív valóság, melyet érzékszerveinkkel érzékelünk, és mely független tudatunktól.” Nem is lehetett volna messzebb az igazságtól az anyag objektivitásával, és annak tudatosságunkon kívül való létezésével kapcsolatban.

Minden tárgy, objektum csak hozzán viszonyítva létezik, és csakis tudatunkon belül, abban a mértékben, amekkora mértékben azt a tudatunkon belül érzékeljük. Az anyag nem más, mint a megszerzés iránti vágy (hogy az Fénnyel teljen meg), melyet a Teremtő (a Fény, az adakozás tulajdonsága) teremtett meg.

Különböző szinteken az anyag a beteljesülés különböző formáira aspirál. Például a kövületi szint meg akarja őrizni formáját, a növényi szint már vonzani akarja a hasznosat, és ellökni a károsat, és így tovább.

A Fény nem teremtett mást azon a vágyon kívül mely önmagát érzékeli.

hzs

16 nov 2009

A Teremtő harcoljon fáraóként!

Két kérdést kaptam az egoizmus növekedéséről.

Kérdés:

Én tanulmányozom a Kabbalát majdnem két éve, és van valami ami zavar engem Úgy tűnik mennél többet megtudok a természetemről , annál jobban  utálom azt. Úgy érzem, hogy még zavarodottab vagyok, mint azelőtt voltam.Egyszerűen nem tudok a célokra és azok szépségére fókuszálni, ha annyira utálom a természetemet, és mindenkiét körülöttem. Mit csináljak?

Válaszom:

Örülnöd kell, hogy az egoizmus feltárult benned. Ez a Felső Fény feltárulása, és a Teremtőhöz kell fordulnod, anélkül, hogy mélyebbre süllyednél a egoizmusba. Felül kell emelkedj rajta, hálásnak kell lenned érte, hogy ez egyre nő, és a lélek felhasználja azt a fejlődéséhez.

Kérdés:

Legyen szíves adjon tanácsot, hogyan találjuk meg az erőt ahhoz, hogy erőteszítéseket tegyünk a kapcsolat irányában, amikor az egonk olyan  erős,  hogy úgy érezzük, hogy csak Rá hagyhatjuk, és nem teszük meg magunk azokat az erőfeszítéseket, amit muszáj megtennünk.

Néha úgy érezzük, mi tudjuk, hogy ezt meg kell tennünk, de nem akarjuk, és csak arra van erőnk, hogy ne tegyük meg. Ezek frusztráló pillanatok, és úgy tűnik, hogy a mi egonknak van a legnagyobb hatalma a létezők között.

Válaszom:

Ez azért van, mert nem folyamodsz a Teremtő hatalmához.  A Teremtő az egyetlen aki kiáll a fáraóval, míg nekünk olyannak kell lennünk, mint Mózes, középen kell állnunk, és hagynunk, hogy harcoljanak.

ft

16 nov 2009

Telekonferencia a nacionalizmus tárgyában

Részt vettem egy telekonferencián dr Igor Nyikolajevics Panarinnal, aki politológus, Az orosz külügyminisztérium diplomataképző akadémiájának professzora, PHD pszichológiában és politikatudományban, és tagja a hadi akadémiának. Szerzője a következő könyveknek: Információháború és Oroszország, Információháború és Elektronika, Információháború és hatalom, Információháború és Geopolitika, és mások Nagy nemzetközi konferenciákon vett részt, ahol mindig  Oroszország nemzeti érdekeinek védelméről beszélt. Gyakran megjelenik a hírekben és elemző TV műsorokban, vezető orosz csatornákon, modern politikai kiadványokat és aktuális orosz eseményeket kommentálva..

Az én hozzászólásom: Nincs helye a nacionalista eszméknek a modern  globális egymással kapcsolatban lévő és független világban, mert ezek az eszmék azt sugallják, hogy a népek egymás ellen legyenek. A mi korunkban  az emberiség globális fejlődése szintjére kell emelkednünk, és az egésznek egy egységbe való egyesítésére. Minden elkülönülés ellentétes a az emberiség természetes fejlődésével, és ezért vereségre van ítélve..

Ilyen szigorú nacionalista eszmék egy olyan multinacionális országban, mint Oroszország az ország, olyan centrifugális erőkre vezetnek, amelyek esetleg részekre is szakítják. A nacionalista eszme  a meghatározása a nemzet létezése céljának A nemzet az már egy eszme implementálása, ha van is a nemzet létezésének célja, akkor hogyan létezik? A globalizáció és az emigráció azt mutatja, hogy az emberek ország nélkül is élhetnek úgy, hogy világpolgárrá válnak..

Azok a témák, amelyek kritikusak az emberiség túlélésével és felvirágzásával kapcsolatban    ( úgy mint gazdaság, ekológia, és energia) csak globális méretben oldhatók meg, ahol az egész emberiség által hajtott haszonról van szó. Mindazonáltal az orosz az a nemzet, amelyik mindig makacsul kereste a helyét a történelemben, meg kell találniuk a választ a létezésük értelmére. Amellett azt is láthatjuk, hogy az orosz emberek nem tudnak olyan békésen élni, mint pl. a luxemburgiak.

Ezért a javaslatom: Azt kell akarnotok, hogy a Fény egy forrása legyetek, akkor a világot előre fogjátok vezetni. A Kabbala, az ember és a természet integrálásának tudománya és módszertana alkalmas erre a feladatra. Implementálva a módszereiket megtaláljátok kívánt helyeteket a rendszerben. Ez tiszteletet és nagyszerűséget ad.

ft

16 nov 2009

62 queries in 0,141 seconds.