Kérés:

Mit jelent az, hogy garanciát adunk valakiért?

Válasz:

Amikor valakiért garanciát vállalok, és az a valaki megsérti a törvényt, a hatóságok hozzám jöhetnek, és engem tehetnek börtönbe ama személy helyett, mivel magamra vállaltam a garancia kötelességét!

Vagy mondjuk azt, hogy valaki nem fizeti vissza a banktól felvett kölcsönt. Anélkül, hogy vele beszélnének, a bank tőlem követelheti a szükséges pénzösszeget. Ez a kölcsönös garancia törvénye a valóságban. Mindez a Természet megtörhetetlen törvénye, mely minket egymáshoz láncol, és mi nem vagyunk képesek ettől elmenekülni.

Mennyire igazságtalan, mennyire ravaszul ördögi, és kegyetlen a Természettől, hogy azokat az embereket, akik gyűlölik egymást egy helyre bezárja, és szörnyű vágyakat és késztetéseket ad nekik, és mindezek után még az egyiket a másik bűnéért meg is bünteti! Amennyiben valóban éreznénk ezt a törvényt felrobbannánk az igazságtalanság érzetétől.

Ezen túl nem elég, hogy engem felelőssé tehetnek más tettéért, hanem azért büntetnek meg, hogy az a valaki magát a tette végrehajtotta. Más szóval az a tény, hogy valaki rombol, öl, megerőszakol, lop és csal az az én hibám, és ezért igazságos az, hogy tőlem követelik a kompenzációt, és engem büntetnek meg. A garancia nem azt jelenti, hogy a más által okozott kárért vagyok felelős, hanem hogy azt kell garantálnom, hogy mások tettei jók lesznek. És amennyiben az a más rosszat tett azt jelenti, hogy én segítettem őt mindebben.

Mindez azt jelenti, hogy egy kisebb hibával a világon sok másik ember félrelépését okozom. És mindez garantáltan visszatér hozzám – meg leszek büntetve. El sem tudjuk képzelni milyen abszolút mértékben vesz minket ez a kölcsönös garancia törvénye körbe, és mennyire beleegyezésünk nélkül működik folyamatosan. Ez mindenütt jelen van – még gondolatainkban, szándékainkban és tetteinkben is.

Mindegyikünk “irányítja” a többieket élete folyamán, hasonlóan a báboshoz, aki a bábokat vezeti és irányítja. Azonban egyikünk sem érzi, hogy mi irányítunk és minket is irányítanak. Amennyiben látnánk kölcsönös egymásra utaltságunkat, elvesztenénk szabad akaratunkat és robotokká válnánk. Ezért van az, hogy kölcsönös kapcsolataink el vannak rejtve előlünk, és mindazok csak fokozatosan jelennek meg újra, mindig akkora mértékben, amekkora mértékben képesek vagyunk azokat elviselni, és pozitív irányba fordítani.

Kérdés:

Hogyan fordíthatjuk őket pozitív irányba?

Válasz:

Amennyiben mindegyikünk a többiekhez csatlakozik. Azonban mindezt nem félelem, vagy nyomás hatására kell megtegyük, hanem saját vágyunk által, hogy a többieket szeressük, és adhassunk nekik.

KA

 Kérdés:

Az egyenlőség, melyet Ön leír, inkább elnyomásnak hangzik. Amennyiben minden ember ugyanannyit kap, mint mások, ez elnyomja majd az emberek arra való ösztönét, hogy másoknak többet adjanak. Mi jó származhat ilyenfajta egyenlőségből?

Válaszom:

Az ember a megszerzés iránti vágyon belül él, és azt akarja megtölteni. Ez a vágy a teremtés alapanyaga, az egyetlen teremtett dolog, és ez nem változik. Az egyetlen dolog ami változik az csak a szándék, a cél, hogyan is használjuk ezt a vágyat – a “magam számára”, vagy “mások számára”.

Mondjuk azt, hogy van egy 8 számjegyű dollár összeg a bankszámlámon. Az az érzés tesz engem kielégültté, hogy sok pénzem van, és nem maga az aktuális összeg. Mindez a hatalom és önbizalom érzését adja nekem a jelennel és a jövővel kapcsolatban. Azonban az ember vágyát nem lehet a dollárokkal magukkal kielégíteni.

Vágyainkat kizárólag a természet alkotja meg bennünk, és két típusból állnak:

– testi vágyak: étel, szex és család iránt

– szociális vágyak: gazdagság, hírnév, hatalom és tudás iránt.

Így, vagy úgy kielégültségünk az érzékelésből származik, és nem az aktuális anyagi jellegű tárgyakon keresztül.

Amennyiben a személy megkapja a társadalom értékelését, tiszteletét, annak díjait, és ha gyermekei büszkék rá (ahelyett, hogy azt hallanák, hogy apjukat a társadalom megveti), nem lenne ez elég ok arra, hogy a személy a társadalom érdekében dolgozzon?

Az igazi szakértő munkáját, mint műalkotást, művészetet tekinti. Annak érdekében teszi dolgát, hogy egy végeredményhez jusson, és nem azért, hogy jutalmat kapjon. Így elégíti ki vágyait.

Mi azt tettük, hogy az emberek vágyait a pénzzel burkoltuk be. Ezért jön a pénz szó a “lefedés” vagy “burkolás” alapszóból (héberül a pénz “kessef”, melynek eredete “kissui” – lefedés). Azonban a pénz csak egy előzetes mértékegysége a vágy kielégítésének.

A jelenlegi válság kiiktatja majd a felületes kompenzációkat, csak a tiszta kielégülést hagyva meg. Mi ez a kielégülés? Ez az a kielégülés, mely az adakozásból jön. Ez az egyetlen kielégülés, mely nem tűnik el, és ez az, melyet a társadalom teljességgel támogat.