Szerző arhívuma: nandor

Ha én akár egyetlen szót hallok, vagy valami utalást kapok a Teremtőtől, képes vagyok azt megnövelni, felfedezni, és felhasználni.

Ha ezeket nem veszem számításba, akkor hatalmas szenvedésé változtathatom, mert ellentétesé válok a Teremtővel. Elkezdhetek félni is tőle, mivel akkor még nagyobb szenvedés is jöhet később, de ha én óvatos vagyok, olyan cselekedeteket teszek, nehogy szembe kerüljek a Teremtővel.

Én a saját számlámról beszélek, ahogy meg akarok szerezni egy önző módon. De ha képes vagyok átváltoztatni adakozásra, az alapján, ahogy a Teremtő figyelmeztet, hogy nem vagyok még korrigálva, majd elkezdem mindezt látni, mint egy képernyőn, és akkor képes vagyok már előrejutni. A kérdés az, hogy mekkora mértékben kell hozzáadnom magamat ahhoz a figyelmeztetéshez, amit tőle kapok, azaz a félelmemet, ami arra irányul, hogy a vágyamat hogyan változtassam át azonnal az adakozásra.

Ez az állapot tőlem függ.  Lehetséges, hogy azonnal szaladjak és keressem minden erőmből a korrekciót, a kapcsolatot másokkal, tanuljak, magamra vonjam a Reformáló Fényt, mintha én nagy bajban lennék. De az is lehetséges, hogy én csak magamra gondoljak, és azt mondjam, hogy ez még nem olyan rossz, egy kicsit beteg vagy fáradt vagyok, most nincsen kedvem, nem megyek be a korrekciómba.

Ezáltal hogy én így cselekszem, leállítom az időt és még nagyobb problémákat hívok ki magamra, mivel nem vagyok képes felébredni a kicsiny dolgoktól. Ennek eredményeképpen, mi kétszer szenvedünk: meghosszabbítom a csapások idejét, és a nagyobb csapásokat kapok. Addig, amíg az állapotom jóval rosszabb, nem vagyok képes semmit tenni és szükségem van arra, hogy kimozduljak a helyemből. De akkor már mennyi időt vesztettem el, és mennyit szenvedtem!  És most mennyit kell, hogy dolgozzak, hogy kilépjek ebből az állapotból!

Minden egyes alkalomkor mi egyre mélyebbre zuhanunk, távolabbra a spiritualitástól. Emiatt kell itt, a munka a környezet részéről, amely felébreszti mindegyikünkben az érzelmet, az óvatosságot, a figyelmet, amelyet minden nap meghallhatunk, ha kell, minden pillanatban. Az embernek hallania kell, hogyan fordul hozzá a Teremtő, hogy figyelmeztet, és suttog valamit a fülébe.

Állandóan figyelnünk kell, és megtalálni a Teremtő nyelvére való érzékenységet, amelyben Ő megnyilvánul, bennünk, és hogy megérezzük az időt, amikor felébreszt minket. Ezt jelenti, hogy ” A Teremtő az igazakkal, hajszálig precíz.”

De ami az igazak számára “hajszál”, számunkra úgy tűnhet, mint egy vagonnak a láncai. Minden a mi érzékelésünktől múlik.

A tudás bővítése, a kiterjesztésre ennek az érzékenységnek. Máskülönben mi nem érzékeljük a spirituális világot, pontosan, azért mert nálunk jóval érzékenyebb érzékelés kell hozzá. Mintha “elszaladna” a mi érzésünk elől, a mi érzékszerveink nem képesek felfedezni.  Azonban az ilyen próbálkozások által, mi elkezdjük megfogni, és érzékelni a spirituális valóságot.

BS

Kérdés

Azt gondolom, az erőnek nem a kormánytól, hanem az emberektől kell, hogy jöjjön, akik vezetik a kormányt a helyes döntésekhez.

Válasz

Ez sokkal természetesebb a kabbala bölcsességében és az új világban.  Tény, átváltozásban vagyunk az egoista kapcsolatrendszerből, a kerek, globális rendszer irányába. A világ kölcsönösen összekapcsolttá vált, minden részletében, és felvett egy altruista formát ez által. Ez vezet a politikai hatalom eltörléséhez, és ezért a kormányok nem tudják többé, hogyan irányítsák az országot, vagy vezessék az embereket. Mivel a kormányaik egy felülről lefelé terjeszkedő vonalon vannak, vertikális hatalom ez, amely a katonai hatalomra és a pénzre támaszkodik.

Azonban az előző rend eltűnik, és az emberek hirtelen kimennek az utcára, különböző követelésekkel. A természet nyomja őket erre, az emberek vágyai körben egyesülnek, és egyre erősebbek, megfoghatóbbak, és egyre kifejezőbbek. AZ egész világon láthatjuk a jeleit ennek.

Ez egy természetes menete a dolgoknak, és semmi nem történik ezen kívül. Az emberek új rendet akarnak, anélkül, hogy tudnák, pontosan mi is ez. Zendülések lobbannak fel.  A kormányok erővel próbálják meg elnyomni, és esetleg pénzzel, de ez sikertelen lesz, miközben az emberek egyre magasabbra emelik a változások követelését. Hamarosan meglátjuk ezeket.

Egyetlen megoldás van, a kölcsönös garancia. Az emberek magukhoz veszik a hatalmat. De hogyan teszik ezt meg? Hogy kerülik el az előző kormányok hibáit, és találnak új utakat? Nekünk egyesülnünk kell egy globális körben, integrált világban. Az egyesülés módszere a kabbalisták kezében van és igyekeznünk kell elkerülni a problémákat és a szenvedéseket, amennyire csak lehetséges.

Például, ha Európa már tudná és értené, hogy kell egyesülni, és megfelelő cselekedeteket tenne ennek érdekében, megmenthetné magát. Ehelyett azonban az Európai Unió tovább halad az összeomlás felé.

KN

A bölcsek mondják: „Három oka lehet az embernek a bölcsesség kiszélesítésére, egy csodálatos asszony, egy csodálatos ház, és a csodálatos edény.” A „csodálatos asszony, nem más, mint a Malchut, aki annyira csodálatossá vált, hogy be akarok lépni a Shechinába, az összegyűjtött lelkek közé, és mindenkihez csatlakozni, aki az adakozást keresi.

A minden idők és generációk nagy kabbalistáinak lelkei, akik transzformálták magukat és mindenki, aki a korrekcióra törekszik, már ott van. Azok, akik barátként szeretnek engem, és azok, akik követnek engem a spirituális létrán és segítséget kapnak tőlem, akiket tanítványoknak nevezek. Együtt, egyetlen, közös lélekhez akarunk tartozni, a Shechinához, akit egy csodálatos nőnek tekintünk.

A „csodálatos ház,” és a „csodálatos edény” pontosan ezt jelenti, a szívét, és az összes vágyát korrigálni akaró személy számára, ezek a Shechina különböző szervei. Minden nap, a személy kapcsolódik a Schekinához, megvizsgálva, mi egyebet tud hozzátenni még, mivel minden része hozzáad a kollektív dologhoz.

Tehát lépésenként haladunk, és mindezek felett érzékenyek maradunk. Minden nap új lehetőséget kapunk az adakozás megközelítésére, de nem „üzemanyagot,” hanem felébresztést, amely azért történt, hogy saját magam tegyem hozzá az egészhez. Különben úgy cselekednék, mint egy bábu, amely a mozgató zsinórok által fordul körbe, azaz ösztönösen, mint egy állat cselekednék.

Azonban megkaptam a szabad akaratot, a választásra, ami annak a megvalósulása, hogy nem inspirációt kapok, ami által muszáj megmozdulnom, minden erre irányuló vágy nélkül, és elkezdve a napot, átlépve a nehéz érzéseken, a fizikai, emocionális, zavarodott dolgokon, és egyéb nehézségeken, kényelmetlen állapotokon, az adakozás ellenére irányuló gondolatokon, és külső problémákon.  Köszönetet kell mondanom mindezekért a nehézségekért, mint új állapotokért, amelyeken túl nekem kell kiválasztani a megfelelő hozzáállásomat a Shechina, az Atzilut világának Malchutja irányába, amely egyesít minden lelket.

Ezen belül úgy akarok élni, hogy közben mindenkivel kapcsolatban állok, és látom a korrigált emberiséget. Minden napot új napnak akarok látni, végre akarom hajtani újra és újra, hogy minden csepp megmaradjon és csatlakozzon a hatalmas egységhez. Ezáltal együtt emelkedünk.

Ha a személy ezen a módon dolgozik, és megkereste az összes, személyes állapotát, amely a csodálatos edénytől, a csodálatos házig, azaz a vágytól a szívig, és egyesíti ezeket a csodálatos asszonyban, az Atzilut világának Malchutjában, akkor mindhárom feltételt kombinálta és megszerzi a felső elmét. Azaz a törött vágyak fölé emelkedik, az adakozás szándéka segítségével.

A szent Shechina a szándékunk, amelyet transzformálunk a törött vágyak fölött.

KN

Örökre a spiritualitásban maradni azt jelenti, hogy elfogadjuk azt, hogy az ego soha nem lesz beteljesítve, kitöltve. Jelenleg nagyon az elején vagyunk a spirituális ösvénynek, és a vágyaink többé nem találnak kielégülésre. Egyre jobban üresek, egészen addig, míg teljes világossá nem válik számunkra, hogy föléjük kell emelkednünk.

Nincs más választásunk. A teljes ezt megelőző megközelítés kimerült, az egész játék, amely felülről volt mozgásba hozva, hogy növelje a vágyainkat ebben a világban, túlhaladott. Nekünk másfajta vágyakon kell játszanunk. Hamarosan láthatjuk ezt a jelenséget globális méretekben megnyilvánulni.

Az egoista vágyaink mindegyikében hiányt érzünk, a biztonságban, bizalomban, vitalitásban és a jövőbe vetett reményben. Ugyanakkor egy lehetőség jelenik meg a Teremtővel való kapcsolatra és a Vele való összetapadásra.

Az ember nem a hiány és az üresség érzésének az eltüntetése érdekében fordul a Teremtőhöz ebben az esetben, ugyanis egyszerűen egy kisebb kielégülést cserél be egy nagyobbra. Ki ne akarná ezt? Ez történik általában, amikor valamilyen csapás zúdul valakire, és azonnal „emlékezni” kezd a Teremtőre és imádkozni kezd hozzá.

Normál esetben az állati test nem engedi az embert, a Teremtőre gondoljon, viszont amikor fél, azonnal a Teremtő segítsége felé fordítja őt. Akkor a személyben lévő „Ember” elkezd a Teremtő felé törekedni, mivel az állati test erre ösztönzi. Mintha azt mondaná az embernek, hogy nincs mit ennie, és elküldi állati élelemért a Teremtőhöz. Ez az, ahogy mi élünk.

Azonban ha az ember törekszik a magasabb rendű felé, de nem azért, mert érzi a kielégülés hiányát, hanem mert elkezdte érezni az adakozás fontosságát, amit a környezet hoz el a számára, akkor elkezdi kifejleszteni a spirituális vágyakat, az üres, egyéni vágyak felett. Ha ezt nem azért teszi, hogy valamilyen módon kitöltse magát, azaz elért egy belső forradalmat, amelyen át elkezdhet a spirituális edényével törődni.

KN

Ha biztosítani akarjuk, hogy az összes közös programpontnak hosszú távon is kilátásai legyenek, a feltételnek, ami által kontrollálnunk kell ezeket, csak az lehet, hogy az egész társadalmat, mint egyetlen családot tekintjük. Nekünk csak ezen az úton lehet az összes problémát megoldanunk. Különben, a döntések más erők, különböző manipulációk befolyása alá kerülnek, és hosszabb távon hatékonyatlanná válnak, és mindenki valamilyen módon hibás lesz ebben.

Ez úgy hangzik, mint ami távol van a politikától, és mindazon eszközöktől, amit a kormányok általában használnak, ami az erő és a pénz, de nincs elrejtőzési lehetőség, mivel az emberek a megoldást pontosan ezen a módon érzékelik.

A szociális igazságosság nagyon szép fogalom. De mit jelent ez a valóságban? Ezért kell mindig megvizsgálnunk, ezt a globális, integrált megközelítést, ami nélkül nincs nemzet, társadalom, és nem lehet semmilyen változást elérni ma.

Mindenkinek meg kell értenie, hogy nincs más megközelítés a problémák megoldására. Egy teljes kölcsönkapcsolati rendszerbe léptünk be, amely mindenkitől azt kívánja, hogy részt vegyen a tárgyalásokon és a döntéshozatalban. Mindennek a kölcsönös felelősség vállalás és garancia légkörében kell lezajlania, mivel a nemzeti „torta,” amelyet el kell osztanunk, nem végtelen. Ezért kell ezt megbeszélnünk együtt, és mindenkinek meg kell értenie, hogy nem kaphatja meg a 100 százalékát az általa kívánt javaknak, és ezt tudomásul is kell vennie.

Ha a „kölcsönös garancia” fog uralkodni köztünk, és kialakul a teljes egyetértés, minden állampolgár között, fel fogják ismerni, hogy csak ezen a módon haladhatunk. Ez az emberek között egy egészséges légkört teremt, és kialakul a szeretet és a kölcsönös részvétel szellemisége. Ennek eredményeképpen, az általános légkör megváltozik, és a döntéshozatalnak ez a formája fejleszteni fogja a társadalom egymással konfliktusban álló részei közötti kapcsolatot.

Természetesen ez a megközelítés több mint egy jó kapcsolat megalapozása. Ha mindenki leül a „kerekasztalhoz,” és mindazok, akik eddig a maximumot akarták kicsikarni maguknak, elkezdik megérteni, hogy a többiek igényeit is, és készek feláldozni ezért valamit, a saját igényeikből, még abból is, ami járna nekik, akkor ezen a módon elérkezünk egy általános megértéshez és egyetértéshez az emberek között, és az emberek elkezdenek összekapcsolódni.

Ezáltal minden oldal és szociális réteg belép egy integrált hálózatba, összekapcsolódik, és ezzel az egész nemzet kapcsolatba lép. Ezen a módon feltárul az integrált erő, amely felemel minket a következő szintjére a létezésnek és a tudatosságnak.

KN

Kérdés

Milyen módon tudunk kapcsolódni a „kerekasztal” alapú döntéshozatalhoz. mint egy család, akinek alapvető emberi szükségletei vannak?

Válasz

Valójában, még ha néhány tüntetői követelés – ilyen például a gyermek pelenka, olcsó házi sajt, és egyebek, vagy elérhető lakhatási költségek, stb. az egész nemzetet a szociális igazságosság vágya irányába egyesítették. Mindenki érzi, hogy ez hiányzik, és hogy nem kapja meg azt, amit meg kellene kapnia, másokkal való összehasonlításban.

A „tortát” úgy kell felosztani, hogy az szociálisan igazságos legyen. De mi az a szociális igazságosság? Amikor mindenki egyetért, egy optimális megoldásban, a kialakult, meghatározott körülmények között.

Minden, mindig a”kerekasztalnál” kerül eldöntésre. Senki nem tud egyetlen problémát sem megoldani, a többitől elkülönítve, mivel minden, ugyanazzal a limitált erőforrással kapcsolatos. Ha mindenki, csak a saját, limitált igényeit veszi tekintetbe, soha nem jutunk el a megfelelő döntésekhez, és holnap, egy új tüntetés kezdődőik ismét. Mindenkinek meg kell értenie, hogy lehetetlen a problémákat más módon kezelni. Igazságosság csak a kölcsönös konszenzuson és felelősség vállaláson keresztül érhető el.

Még képtelenek vagyunk azonnal meglátni és meghallani, mennyire mélyek ezek az alapelvek, de ezek megváltoztatják a teljes megközelítést. Ezt kell az egész nemzetre kiterjeszteni. Nem lényeges, mennyi pénzt veszünk el ettől, vagy attól a dologtól, ami viszont fontos, az annak az érzése, hogy mindenki egységben van egymással.

Az emberek pillanatnyilag egy elesett állapotban élnek. Amennyire szükségük van pénzre, legalább annyira fontos a számukra, hogy azt érezzék, hogy figyelembe veszik őket.

Ezzel a megközelítéssel, a gyakorlati döntéshozatal is megváltozik. Az egész társadalom és nemzet másféleképpen kezd el gondolkozni, másképpen kezeli a helyzetet, és megérti, hogy kizárólag a „kerekasztalnál” született döntésekkel érhetnek el sikereket.
Végül is a szociális igazságosság nem mérhető a megkapott pénzek mértékével. AZ csak annak a figyelembevételével mérhető, hogy egy hatalmas család vagyunk, azonban mivel nincs semmilyen más választásunk most, a forrásokat ezen a módon osztjuk fel.

Nekünk mindenkivel szemben ugyanazon a módon kell gondolkoznunk, mit egy családban, ahol vannak öregek, betegek, és egészségesek. Így arról kell tárgyalásokat folytatnunk, milyen módon támogathatjuk a család minden tagját ebben a pillanatban. Ez az igazságosság.

Vannak szervezetek, akik érdekeltek forradalmakat és zavarokat kelteni különböző országokban, azonban nekünk a társadalmat, egy egyetértés felé kell elmozdítanunk.

KN

A korrekció végén, ahogy azt a kabbalisták leírták, annak meg kell valósulnia a mi világunkban, az anyagban, a legmocskosabb, leganyagibb kapcsolatainkban is.

Ez a korrekció az, ahol „a sötétség Fényként ragyog” (139:12 Himnusz) és „a lábai az Olajfák Hegyén állnak ” (Zakariás 14:4).

Az állati rész ugyanolyan marad. A testem soha nem kezd el az adakozás érdekében dolgozni. A kezdetek óta ezen a módon működik. A teljes természet, az ember oldalán az adakozásért létezik és működik. Mi csak nem látjuk ezt, mivel mindent a saját standardunk alapján ítélünk meg.

Azt gondoljuk, hogy az állatok, csak felfalják egymást, azonban ez valójában nem igaz. Mi egyszerűen nem rendelkezünk az adakozás minőségével az irányukba, mivel nem érezzük vagy értjük őket. Azonban tény, a természet uralkodik felettük, és az adakozás irányába irányítja őket, és azok engedelmeskednek az utasításnak. Azonban ez nem mondható el, az emberről. Az embert az egoizmusa mozgatja, amely a megszerzésre irányul, sőt, az ember besározza a természetet a saját hibáin alapuló döntéseivel.

Amikor az ember korrigálja magát, felvesz egy globális formát és és lát egy globális képet. Párhuzamosan kijelenthetjük, hogy az ásványi, növényi, állati szintjei a természetnek is korrigálttá válnak, de amit ez jelent, az nem más, mint hogy egy új érzékelés alapján válnak korrigálttá. Az ember az, aki látni fogja, hogy a farkas és a bárány békében él, csak úgy, ahogy ma azt látjuk, hogy egyik felfalja a másikat.

A „Teremtő feltárása és elrejtőzése” című cikkében Baal HaSulam azt írja, hogy azért lát valaki háborút és harcot a világban, mert ő maga ilyen.

KN

Kérdés

Írva van, hogy a belső munka, szokássá válik. Viszont másfelől valakinek az összes előző szokásával egyetemben kell elhagynia a világát, és belépnie egy ismeretlen helyre, ahogy a Teremtő Ábrahámot elküldte, vagy, ahogy előírta a Vörös Tengeren való átkelést. Hogyan törhetek ki erre az új útra, mert azt érzem, ha azon az úton maradok, amin vagyok, ugyanazon a helyen is maradok?

Válasz

Ez egy nagyon bölcs megállapítás. A szokás jó, a jelenlegi szint eléréséhez. Azonban az efölé emelkedéshez, az embernek el kell hagynia a hazáját, ugyanazon a módon, ahogy Ábrahám tette. Egy régi szokás elhagyása azt jelenti, hogy egy új szokást kell megszerezni. De mi állandóan ezt tesszük, új természetet, szokást, viselkedést szerzünk meg, azaz új szintet.

HA meg akarok tanulni valamit, akkor egy specialistától veszek példákat. A számára az adott tudomány gyakorlása már szokássá vált, de a számomra, még nem. Neki egy szokáson alapuló megértése van, beteljesedése, és megfelelő viselkedése, ezzel szemben nekem nincs semmi ilyen. Olyanná akarok válni, mint ő. Ezért el kell hagynom a mai szokásaimat, melyeket a múltban szereztem meg, és amelyekben én elértem a jelenlegi szintet. Amikor ennek a szintnek a mesterévé válok, akkor egy magasabbhoz akarok tapadni.

Azonban amikor ezt teszem a spiritualitásban, figyelnem kell a belső viselkedését a felsőnek, sokkal jobban, mint a külső viselkedését. Semmit nem látok, ha a külsőségre figyelek, valahogy azt kell észrevennem, amihez belül akarok hozzátapadni, amely minőséget fel kell benne tárnom, hogy ezt majd milyen módon használhatom, és tanulhatok tőle.

Kérnem kell tőle, hogy emeljen fel engem, mivel az összes régi szokásom, fékező erőként hátráltat. Egyfelől támogatnak ezek engem, de másfelől rám akaszkodnak, és nem hagynak emelkedni.

Meg kell szereznem egy speciális erőt, a kötelékek ellen, a szokásaim ellenében, melyek visszahúznak. Ezek olyanok, mint az ellen gravitáció, mint a súlyok, melyek nem engednek elrugaszkodni a földről. Ha az én súlyom 100 font, akkor egy ennél nagyobb erőre van szükségem annak érdekében, hogy felemeljen engem. Ennek minimum 101 fontnak kell lennie. Különben nem fogok felemelkedni.

Ugyanez történik a spiritualitásban is. Kérnem kell a felső erőt, egy nagyobb erő alkalmazására, mint amilyen súlyú a jelenlegi szokásaim visszahúzó ereje. Ez egy nagyon egyszerű mechanizmus.

Hogy kérhetem Őt arra, hogy a teljes előző természetemet, amelyet birtokolok és használok, egyszerűen eltörölje? Olyanok vagyunk, mint a kisgyermekek, akik ragaszkodnak a régi párnájukhoz, vagy takarójukhoz, melyhez odatapadnak, és nem engedik, hogy kicseréljük azokat. Ezért van szükségem egy környezetre, amely képessé tesz elengedni a kedvessé vált szokásaimat, és megszerezni egy új, magasabb szokást!

Ez olyan, mintha egy belső hang figyelmeztetne minket, „Hagyd el az otthonod!” Ez a Felső Erőnek az ébresztő hangja. Ugyanezt mondta a Teremtő Ábrahámnak. Mi el vagyunk temetve a szokásainkba, és még arra is képtelenek vagyunk, hogy végig gondoljuk az elhagyásukat. A szokásaimon belül, biztonságban vagyok, sokkal inkább, mint máshol. Amikor valaki elkezd bármilyen késztetést érezni a szokások elhagyására, akkor ezt mindig felülről kapja.

KN

Tudjuk, hogy a szokás az második természetünké képes válni. Például, amikor mi egy új munkát kezdünk, én még nem ismerem a feladatot, valaki fokozatosan megtanítja nekem munka jellegét. Azaz, hogyan viselkedik az anyag, hogyan reagál, mit teszek én vele, hogyan dolgozzak vele jobban.

A tapasztalatból, én új érzékelést kapok az anyagról, amellyel kapcsolatba lépek. Ezt hívjuk úgy, hogy második természet. Azaz, dolgok, amit én korábban nem ismertem, amelyek között nem voltam képes külőmbséget tenni korábban, vagy olyan dolgok amelyek ismeretlenek voltak számomra, most jobban megértem őket, és képes vagyok külőmbséget tenni az irányukban.

Nyilvánvalóan semmi nem történik ok nélkül. Akkor mit jelent, hogy a szokás második természetünké válik? – Létezik a Fény, amely állandóan dolgozik a megszerzés iránti vágyon. Az ember hiányához képest, a vágyához képest elérkezik egy különleges állapothoz, amikor a Fény befolyásolja, közelebb viszi magához az állapothoz, és megengedi neki, hogy jobban megértse és megérezze a Fényt.

Ahogy fejlődünk, az evolúciónak a folyamatán  több ezer éven keresztül, mi mondhatjuk mindenre, hogy a megjelenő szokás második természetünkké vált. Minden vágy mögött a Fény áll, és segít azt beteljesíteni. A vágy vonzza a Fényt, így halad az ember és növekedik.

Mi látjuk, hogy a gyermek hányszor téved,  amíg hozzászoktatja magát bizonyos dolgokhoz  és azután újra és újra csinálja ugyanazt. Úgy tűnik mintha nevetséges dolgokat csinálna, de mindez szükséges számára. A természet hajtja őt arra hogy ezt megtegye mert pontosan ebben a formában kell, hogy növekedjen.. És mi is állandóan ezen a módon növekszünk, az ellentétes állapotokból, zuhanunk és emelkedünk, az érzés hiányából, a megtöltés hiányából és így tovább. Ez a mi utunk.

Nehéz nekünk hinni abban, hogy most is a Végtelen Világban vagyunk! De a zuhanás és az emelkedés során, amelyeken átmegyünk, elkezdünk hozzászokni ezekhez a szintekhez és gondolatokhoz. Látjuk, hogy a világ olyan, mint ahogy én éppen most rátekintek. Hogyha én reggel felkelek, és jól érzem magam, akkor a világ gyönyörűnek tűnik számomra. De ha egy rossz érzéssel ébredünk fel, akkor a világ rossznak tűnik.  Ez még akkor is így lenne, ha megváltoztatnánk a saját tulajdonságunkat, mert ez egyszerűen csak a hangulatunktól függ.

Minden a személyen múlik. A valóság maga mindig a Végtelen Világ Fénye. De az ember azt látja, amire képes kirajzolni magának a vetítő vászonra a tulajdonságait, az Ein Sof Fényén át. Ez az, amit az ember világa meghatároz. Ha mi azt akarjuk hogy a Fény egy adott mértéke hatással legyen ránk, és olyanok legyünk, mint Ő, akkor a Reformáló Fénnyel kell dolgoznunk, amely korrigál minket, megváltoztatja a vágyunkat, ami megakarja kapni az adakozás formáját.

Ezek a cselekedetek szokássá válnak. De ezek a szokások állandóan ellentétben vannak a vággyal, és ez nagy erőfeszítésbe kerül – amíg felfedeződnek bennünk ezek a tulajdonságok, amikor érezzük az adakozás tulajdonságát, a Teremtő tulajdonságát. Ez jelenti “A Teremtő felfedezését a teremtmények számára”.

A szokás második természetünké válik. Mi szoktatjuk magunkat a vágyunk felébresztésére a környezet és a tanulás által, azért hogy közelebb kerüljünk az adakozáshoz, de a mai állapotok még messze vannak az adakozástól.

BS

Maradni a spiritualitásban, az örökkévalóságban, ez az állapot adja azt, hogy , az ego egyszer sem lesz beteljesedett. Most mi még a spirituális út elején vagyunk, és a megszerzés iránti vágyunk még sem töltődik meg jobban, csak ürességet érezünk, addig amíg nekünk világos lesz, hogy mi föle kell emelkednünk .

Nem marad más választásunk. Mivel a korábbi hajlamaink számára feltárul, hogy az összes játék, amely felülről volt elrendezve, azért hogy a vágyunk, az edényünk növekedjen ebben a világban, vége van! Most nekünk, egy másik fajta edénnyel kell dolgoznunk. És ezt látjuk hamarosan az egész világon.

Az egoista vágyakban mi érezzük a bizonytalanságot, reménytelenséget, tehetetlenséget, az életerő hiányát, a jövő hiányát. De ezzel párhuzamosan, kinyílik nekünk a lehetőségünk, hogy összekapcsolódjunk a Teremtővel és kérjük az összeolvadást vele.

Mi nem azért kérjük ezt, hogy a hiány érzésétől elfussunk, mert akkor egy kisebb beteljesülést egy nagyobbra cserélünk. Ki ne akarna ilyesmit?  Ez általában akkor történik, amikor az ember kap valami ütést, és azonnal eszébe jut a Teremtő, és elkezd imádkozni.

Az állati testünk nem engedi, hogy a Teremtőre gondoljunk, mert fél, és ez által a félelem visszaküld minket, segítséget kérni a Teremtőtől. És akkor, mi a Teremtőhöz vonzódunk, mert az én „állatom” a Teremtő felé nyom.  Mintha az én állatom jönne, és mondaná: ” nincsen mit egyek, kérjél a Teremtőtől”. És én kérek az én állatomon számára. Így élünk mi, ameddig nem vagyunk valódi emberek…

De ha mi megpróbálunk felébredni, nem azért mert az állatnak nincsen kitöltése és rosszul érzi magát, hanem azért mert elkezdjük megkapni a környezetünktől az adakozás fontosságát – akkor kifejlesszük a spirituális vágyunkat a mi egyéni üres vágyunk felett.

Ha mi így teszünk, de nem azért, hogy megakarjuk magunkat tölteni, és valami profitot kapni a saját magunk számára, az azt jelenti, hogy elérjük  az átváltást, a spirituális vágyért való aggodalmat.

BS