Dr. Michael Laitman

Teremtő

Csipés a Fénytől

Csipés a Fénytől

Mi benne vagyunk egy erőben, amelyet nevezünk “Teremtő” – nek. Mi nem szerezzük meg Őt, annak az elvnek az alapján hogy “Gyere és láss”, és ezért más neveket adunk, a megszerző személy aktuális felfedezése mértékének megfelelően.

Én ebben az erő mezőben vagyok együtt mindenkivel. Ezért felmerül a kérdés: hogyan ébresztem fel az adakozását?. Mert ebben van az ember munkája: hogyan ébreszti fel ezt az erőt, hogy növessze őt?

Mi szándékosan ereszkedtünk le a spirituális magasságból a “nulla állapotba”, és most tőlem függ, hogyan emelkedek vissza ugyanabba a magasságba ahol voltam. Ehhez kell felébresszem magamra a Reformáló Fényt. Nincs más erő, amely felemelne a spiritualitáshoz. Nekem csak a meglévő eszközök vannak, amelyek léteznek az én szintemen. A Teremtő felébreszt engem az álomból az “első csípés” által, és miután megcsípett, én kell, hogy dolgozzak a különleges eszközökkel: csoport, tanulás, tanár.

És így kéréssel fordulok a Fényhez, amely már kezdetben felébresztett. Én kérek Tőle megértést és, hogy tudatos módon hasson rám. A Fény csak “csip” engem újra meg újra, és nekem ebből kell kifejlesszem a viszonyom: mit kérjek Tőle, milyen adakozást várok, mit akarok elérni, és így tovább. Elképzeljem magamnak, hogyan érjem el összehangolódást azzal aki “megcsípett”. Meg kell keressem az Ő módját, a karakterét, és kérjek Tőle:

Én olyan akarok lenni mint az adakozó!

– Hogyan akarsz adakozóvá válni? És valóban adakozó? Mit foglal magába az adakozás?

Ha a személy nem hajtotta végre a kapcsolat műveletét, akkor nincs honnan kérjen. Ezek a cselekedetek tartalmazzák ugyanazt a mintát, amelyből képes MAN- t emelni, imát. Közte és a barátok között megépíti ugyanazt a mintát, amelyből MAN – t emel, a “Sokaság imáját”. Egyedül soha nem képes kérni kapcsolatot. Az ima a kapcsolathoz csak közösen lehet, legalább két ember között.

2012 Szeptember 4., Reggeli lecke “A Teremtő arcának rejtettsége és felfedezése”

(BS)

05 okt 2012

A személyiség nélküli élet

A személyiség nélküli élet

Kérdés:

Hogyan érezzük a kapcsolat valódi formáját?

Válasz:

A helyes kapcsolat, amikor érezzük, csak a kapcsolatot, és nem érezzük saját magunkat. Ez pontosan az ellenkezője annak, ami most történik.

Ha mi mindannyian leválunk magunktól, csak a kapcsolatot érezzük köztünk, azaz az általános testet, amely él és létezik. Egyik egyén sem érzi majd saját sejtjét, hanem azt érzi, hogy benne van foglaltatva a teljes testbe, és addig adja magát és veti bele magát ebbe az általános testbe, ameddig már nem érzi saját magát, csak magát a testet. Ez jelenti, hogy elértük a kapcsolatot.

Ez a kollektív életérzés az általános testbe, amely nem tartozik senkihez személyesen, hanem köztünk levő kapcsolatból származik, ezt az érzést nevezzük “Teremtő”- nek.

Ez az edény (Kli) van “Ádám”-nak (Ember) nevezve, és annak beteljesülése van “Teremtő” – nek, vagy az Élet Fényé-nek, a kölcsönös adakozás erejé-nek nevezve.

2012 Szeptember 20, Reggeli lecke Rábásh “Levelek”

(BS)

23 Sze 2012

A személy megépiti saját Teremtőjét

A személy épiti meg a Teremtőt

Az összekapcsolódás által lassan – lassan feltárul a kapcsolat rendszere közöttünk. Ezen a kapcsolaton belül érezzük a vágyakat, amelyek fokozatosan kezdenek összekapcsolódni és az erő átfolyik rajtunk.

Ez az erő és a Fény feltárul a vágyainkban, amely az Adakozó ábrája, és rajtunk kívül található. Mi magunkba és közöttünk megépítjük, és felfedezzük Őt. Ez az ábra az úgynevezett Teremtő, ami azt jelenti “Boré”, jöjj és láss (Bó-vé Ré héberül).

A Teremtő csak azzal a feltétellel létezik, ha a teremtmény megépíti, és felfedi Őt a vágyába, szándékába, törekvésébe és az ő erőfeszítésébe.

Ez furcsának tűnhet, mivel írva van: “Én vagyok az Első, és Én vagyok az Utolsó”, “Nincs más Rajta kívül”, ” Az Ő dicsősége tölti meg az egész Földet”. És mindezek után azt mondjuk, hogy az ember maga építi meg a Teremtőt?

Mi készen vagyunk elhinni, hogy fel kell fedezzük a Teremtőt, aki el van rejtve, mintha felemelkedne a függöny, amely mögött Ő rejtőzik. De a valóság az, hogy mi magunkba építjük meg a “Teremtő” formáját, amelyet mi hivunk “Boré”.

2012 Szeptember 20, Reggeli lecke, Rábásh “Levelek”.

(BS)

23 Sze 2012

A félelem megváltoztat minket, hogy kiérdemeljük a felfedezést

A félelem megváltoztat minket, hogy kiérdemeljük a felfedezést

Van egy tudott példa, amely leírja a kapcsolatot az ember és a Teremtő között, ez a példa a vendég és a házigazda esete. Miután a házigazda mindent megterített az asztalra, akkor a vendég szégyent érzett, egyszerűen megégette őt. Ő készen áll mindent érezni, csak ne azt a szégyent, mert ezt nem képes elviselni. Ekkor a házigazda megkegyelmez a vendégnek, és elrejti.

Mit rejt el? A házigazda elrejti magát, hogy a vendég már ne lássa és képes legyen kényelmesen enni az összes finomságot az asztalon, mindent felfal, és ezzel mindent elfogad. Vendég marad, érzéketlen egoista, aki csak fogadni tud, továbbra is  csak fizikai szinten, létezik teljesen leszakadva a házigazdától.

Ezért nem elég, hogy a házigazda elrejtse önmagát. El kell rejtenie az élvezeteket is, majd játszani velük, úgy, hogy felfedje azokat ugyanolyan mértékben, ahogy a vendég képes viszonozni ugyanazt a viszonyt a házigazda felé, hogy a házigazda felfedje magát a vendég iránt kis adagokban.

Mind a három összetevő: az élvezet, a házigazda érzete és a vendég étvágya fokozatosan kell feláruljon, egyenlő módon. Ezután kis adagokban a vendégnek meg kell teremtenie a feltételeket, hogy megépítse az azonos viszonyát a házigazdával, ugyanazt a szeretetet, ahogy a Teremtő viszonyul feléje.

Hogyan lehetséges ezt megtenni? Kis lépésekben, ahogy a házigazda felfedi az élvezeteket a finomságokban és ahogy megmutatja hozzáállását a vendégnek, ez a vendéggel szemben egy hatalmas szint. Mert az ő számára egy teljesen új élet, amelyet ő nem érzett az elrejtés feltétele mellett. Neki már előre ki kell fejleszteni a helyes hozzáállását a házigazda iránt, ahogyan a házigazda viselkedett vele először. Amikor az élvezet megjelenik, akkor a vendégnek nem kell foglalkozzon vele, hanem felhasználja őket eszközként: fogadja és építi  a házigazda szeretetét.

A “Cimcum “és Maszach” meg kell, hogy  előzze a Fény felfedezését, a Teremtőt. Azaz, a első és legfontosabb, hogy szükségünk van a félelemre a Teremtő iránt. Az ember ki kell fejlessze magában a  félelem tulajdonságát, a félelmet, abban az értelemben, hogy nem sikerül adakoznia a Teremtőnek, az állandó aggodalma, hogy mi történik, ha a Teremtő hirtelen felfedeződik, és nem fogja tudni védeni magát az önző élvezetektől, és nem fogja tudni viszonozni az Ő szeretetét. Ez a félelem az alapvető felkészülés a Teremtő felfedezésére.

Ez a félelem létezik minden fokozaton, csak különböző formában és különböző intenzitású. De a félelem egy szükséges feltétel. Ha az ember megszerzi, akkor ő készen áll, hogy felfedje a Teremtőt.

(2012 szeptember 3, Reggeli lecke”, Shamati 38″)

ford: (BS)

szerk: Sz I

10 Sze 2012

A félelem világa, amely meg valósult

Mi megszervezzük magunkat a felkészülési szinteken a spirituális szint számára, még ebben a világban. Ezen a szinten meg kell teremtenünk az összes feltételt azért, hogy stabilizáljuk magunkban a valódi spirituális félelmet, amely az első parancsolat. Ez nem ennek a világnak a félelme, ahol az ember állandóan aggódik, hogy valami történik vele, aggódik a múltért és a jövőért, hogy mi lesz vele, és a rokonaival.

Mi állandóan az állati félelemben,élünk mert a legtöbb esetben nem értjük meg. Pontosan a félelem tölt meg minket minden pillanatban az életünk során. De a fizikai félelem fölött nekem megszorítást kell, hogy tegyek és rá építsem a helyes félelmet hogy én képes vagyok adakozni a Teremtő számára, azért, hogy feltáruljon a jósága és a Teremtő szeretete.

A korporeális félelem helyett én megépítek magamban egy spirituális félelmet és ezzel korrigálom a megszerzés vágyat.

Ennek a szükségére teremtődött ez a világ, hogy erőfeszítéseket tegyünk, és átlépjünk a korporeális félelemből a spirituális félelemhez. A korporeális félelemben nincs hiány, az ember állandóan fél valamitől. Ilyen a mi földi létünk, a félelemben nincs szükségem  semmire, azért, hogy enni tudjam magamat, azért, hogy sérülve legyek, ne fájjon a büszkeségemnek és a tisztelemnek. Az összes korporeális érzékeim a félelemben dolgoznak, a személyes érdekek fenntartása érdekében, azért, hogy senki sem zavarhassa meg.

A mi munkánk  ellentétes: kitoljuk a határainkat, kinyitjuk magunkat, és integrálódunk másokkal! Ilyen módon törjük át a határokat, amit a félelem teremt nekünk. Félelem korlátai lefestik nekem a karakterem, a testem. Aztán jön a következő ciklusa a félelemnek, amely megépíti amit látok magam körül: a rokonokat, otthont, és egyre több külsőt fedezünk fel.

Az egész kép lefesti nekem a félelmet, csak ez alapján dolgozik az érzékem. Ha a környezet által erőt kapok és sóvárgok, hogy kijussak magamból, akkor elkezdem érezni, milyen jó, hogy az egoizmusom határain kívül vagyok. Akkor használom a környezet erejét, mivel összehúzom a korporeális félelemet, egy valódi félelmet szerzek meg, a félelmet az Isten előtt, hogy csak ezért aggódom, hogyan vagyok képes adakozni  a Teremtőnek, ha Ő felfedeződik nekem, hogy adakozzon.

Ha csak ez az egyetlen valós félelem aggaszt, akkor a Teremtő ad neked egy “szűrőt” (Maszach), és feltárul előtted.

(Reggeli lecke, 3.09.2012, Rábásh: Shámáti cikkje)

09 Sze 2012

Egy anya sietve jön, amikor fia sírva fakad

Kérdés

Mit jelent az, hogy nekem minden kérdésemmel a Teremtőhöz kell fordulnom?

Válasz

Mi nem vagyunk ahhoz hozzászokva hogy a felső erőre emlékezzünk és arra gondoljunk.

Mindez nem azért van mert nem vagyunk vallásosak, a vallásos emberek sem gondolnak a Teremtőre olyan értelemben amire én utalok. Senki sem gondol igazán Ő rá.

Az, hogy Ő rá gondoljunk azt jelenti, hogy megértjük egyszerűen mindent Ő tesz. Mi beszélhetünk minderről magasztos szavakat használva, olvashatunk róla könyvekben de mindez nem segít.

Mi, azaz az egész emberiség, az összes lelkek, az összes vágyak, az általános hálózat, az egész rendszer, Malchut, a Sechina (Istenség), mind egyetlen, a Teremtőnek nevezett erőben léteznek. Nekünk fel kell fedeznünk, hogy mindannyian Ő benne létezünk. Ez az egyetlen megoldandó probléma: a Teremtő felfedése a teremtett lények számára, és pontosan ez az amivel a Kabbala bölcsessége foglalkozik.

A Teremtő felfedése a teremtett lények számára történhet vagy a szenvedés útján keresztül, hatalmas problémákon át, amikor a hatalmas szomorúság és reménytelenség következtében az egó összezsugorodik, és megszorítja magát annak érdekében, hogy ne érezze a szenvedést. Feladja élvezet iránti vágyát és készen áll bármire annak érdekében hogy ne szenvedjen.

De képzeljük el milyen hatalmas és szörnyű szenvedéseken és problémákon kellene a személynek átmennie annak érdekében, hogy feladja élvezet iránti vágyát. Ez nem öngyilkosságról szól, hanem egy olyan cselekedetről mely  milliárdnyi mértékben hatalmasabb életünknél. Mégis a hatalmas szomorúság nyomására az egó képes összezsugorodni egy olyan szélsőséges mértékben, hogy addig szorítja meg magát amíg már nem akar létezni.

Mi nem arról az apró vágyról beszélünk melyben jelenleg létezünk, hanem egy olyan vágyról mely folyamatosan növekszik és akkora mértékben szenved hogy inkább megszorítja magát. És akkor a vágy még nygaobbra nő, és a vágy ismét korlátozza magát.

Ezt hívjuk a szenvedés útjának. Amennyiben ezt az utat követjük, akkor “még a halál is jobb mint az élet”, és mégis lehetetlen meghalni.

De lehetséges az előrehaladás, és a megszerzés iránti vágy korlátozása és korrekciója egy olyan módon hogy az adakozni kezdjen azáltal, hogy felfedezi a Teremtőt, hogy maga a Teremtőben létezik egy olyan külső erő hatására ami Reformáló Fénynek van nevezve. Azaz ugyanazon Teremtő segítségével lehetséges Ő hozzá fordulni egy különleges módon.

Ezt a módszert lehetetlen egyénileg, függetlenül felfedezni. Mi láthatjuk azt, hogy még akkor is amikor az emberek meghallják a magyarázatokat még mindig nem értik meg mi is ez a Reformáló Fény. Ennek a módszernek a különlegessége az abban a tényben keresendő,  hogy ahelyett hogy én szenvedek a Teremtő hatása miatt, aki bennem rossz érzést kelt ahogy Ő közelít felém, én kérem azt, hogy Ő korrigáljon engem.

Én olyanná akarok válni mint Ő, én jó akarok lenni. Megelőző akciókba kezdek és a Teremtő elkezd engem segíteni! De nekem mindezt kérnem kell, készen kell álljak erre az adakozásra. Végül is ha csak megszerzés iránti vágyamon belülről sírok fel semmi sem segíthet. Hogyan befolyásolhatna engem a Teremtő a Reformáló fénnyel, amennyiben én nem kérem azt hogy az reformáljon engem és korlátozza megszerzés iránti vágyamat?

Nekem úgy kell a Teremtőhöz fordulnom, hogy Ő segítsen engem vágyam korlátozásában, és, hogy a vágyat adakozóvá változtassa, hogy az Ő hozzá váljon hasonlóvá. Ennek nem szabad a szenvedés hatására történnie, hanem az Ő cselekedete által, amit én maga kérek Tőle.

Ezáltal mi megkaptuk azt a lehetőséget hogy Ő hozzá forduljunk a magunk között létrehozott kapcsolatokon keresztül.. Amennyiben mi a közöttünk levő kapcsolatokat megfelelően rendezzük el, a kapcsolat az általunk akart adakozás formáját veszi fel. Mi úgy építjük fel ezeket a kapcsolatokat mint a gyerekek, akik a játék által mintha tennének valamit. Mi mindannyian tudjuk magunkról, hogy önzőek vagyunk, hogy a kapcsolataink is valójában önzőek, és hogy mindenki magának akar sikert vagy profitot. De mégis mi mindannyian együtt kérjük a Teremtőt, hogy Ő cselekedjen és változtasson meg minket.

Ez a kérés továbbra is önző, mivel lehetetlen másképpen felkiáltani a sötétségből, a száműzetésből. De végül kérésünk mégis beteljesül, mivel a Felső Fény, a Teremtő figyelembe veszi az állapotot, a feltételeket melyek közül mi kérünk. Ő megérti azt, hogy mi nem vagyunk képesek egy ennél spirituálisabb, alturisztikusabb kéréssel fordulni Hozzá mivel mi egónkon belül létezünk, és csak magunknak akarunk megszerezni.

Mindez olyan mint egy kisbaba aki még nem érti mit is akar de sír, és anyjának meg kell azt értenie, fejtenie és gondoskodnia kell róla. Nekünk is ugyanígy kell felsírnunk: Először is meg kell próbálnunk mindent amire csak képesek vagyunk, és utána fel kell sírnunk Hozzá. Ez a Kabbala módszere. Ne várjuk azt, hogy megsajnálnak minket felülről ok nélkül. A Teremtő nem ismer kegyelmet, mivel kegyelem az adakozás megadása amikor pontosan azt kérik.

HZS

06 Sze 2012

Utolsó csalódás a vidám találkozás előtt

Amikor a Teremtő küld nekünk szenvedéseket, ez arra szolgál, hogy ne legyen élvezetünk közvetlen módon. Mivel a teremtés célja az volt, hogy a személy hasonló legyen a Teremtőhőz – teljesen olan mint Ő! És ne kapjon csak úgy szimplán. Csak úgy szimplán, az élet erejét kapják tőle azok, aki a kövületi, növényi és állati szintekhez tartoznak. De az ember szint az, jelenti “hasonló a Teremtőhőz (“Domé le Boré”). Ezért az összes  kövületi, növényi és állati szintek békében élik az életüket, bár néha szenvedéseket kapnak, amelyek az ember hibájából fakadnak, azért mert az ember nem tölti be a kijelölt feladatát.

De ezzel szemben az ember állandóan szenved…ő nem képes megtölteni magát és az egész fejlődése az állandóan növekvő élvezetek iránti vágya, mely egyre nagyobbá és szelektivebbé válik, kényszeriti az embert állandóan új megtöltések után szaladni. Ő állandóan reméli, hogy most kapja meg, de minden alkalommal semmi nélkül marad. Ő véglegesen kétségbeesik és egyből rájön, hogy igy nem folytathatja tovább! Ő már nem hiszi, hogy  ebben az életben az ő őnző magatartásával és a végtelen futással az élvezetek után lehetséges hogy elérjen valamit is.

Minden el van rendezve már kezdetben, azzal a szándékkal, hogyan forgassa az embert és az elkezdjen keresni, nem azért hogy megtöltse a vágyat, hanem hogyan szerezze meg a fény formáját, a házigazda formáját, azaz nem hogy megkapja magát a fényt, hanem annak tulajdonságát – a Teremtő tulajdonságát akarja. De a hazigazda formája, az adakozás formája, bele kell öltözzön a teremtménybe. Ezért a sóvárgás az adakozásra, az adakozás formája iránt beleöltözik az élvezet vágyába, ami jelenti “Szürő”(“Maszach’), és a “Visszverő Fény” (“Or Hozer”) kombinációját. Ez egy új  magatartás, nem önző, amely nem viszi oda az  embert, hogy végül is kétségbe essen, azért mert nem tudja kitölteni  magát egoista módon.

Ezért ő meg kell változtassa az összes élettel való attitűdjét, és ahelyett hogy szaladjon az élvezetek után – kezdjen el szaladni a Teremtő hasonlatossága után, hogy az a hasonló forma beleöltözzön az emberbe. Ebben az esetben az élvezet vágya, amely megszoritotta az önzőségét, felszerelve szürővel és Visszaverő Fénnyel, megszerzi ugyanazt a formát mint a Teremtőé, azaz az adakozás vágyat. És akkor a Felső Fény beleöltözik az adakozás formájában és az ember részéről – vissza a Teremtőhőz egy kölcsönös örökkévaló módon.

Ott, az élvezet iránti vágyban, az emberen belül, megvalósul a találkozás az ember és a Teremtő között. Azért a Teremtő igy van elnevezve – “gyere és lásd” (Bo Re), mivel te felfedezed a Teremtőt saját magadban és nem más helyen.

bs

10 Júl 2011

“Hozzá lehet fordulni, mivel Ő nagyon közel van hozzánk”

Egoista természettel lettünk megteremtve, és ezért csak arra tudunk gondolni, hogy magunkat élvezetekkel töltsük ki. Ezért ha az adakozás gondolata felmerül az elménkben, némileg az egoizmus fölé emel minket, és elkezdünk ugyan egy ellentétes irányban gondolkozni, amely már nem a belső természetünkből, hanem a Fénytől, a Teremtőtől származik.

Csak két forrás van a világegyetemben, a Teremtő ereje, az adakozási vágy, és a teremtmény ereje, amely az élvezetek megszerzésének akarása. Így ha egy vágy irányul arra kérdésre, mi az, ami magasabb rendű, mint valakinek a földi létezése, azaz mi valójában az élet értelme, hirtelen felébred az emberben ennek a vágynak a tudatossága, ami azt jelenti, hogy a Felső Fény elkezdett működni rajta.

Majd az a személy szerez egy csoportot, vagy keresztezi a napjait egy könyv a kabbaláról, vagy csak hirtelen meghall, egy beszélgetést – mindenki úgy találkozik tehát a kabbalával, mintha az véletlen lenne. Azonban meg kell értenünk, semmi véletlenszerű nincs ebben. Amikor valaki megszerzi a megfelelő helyét és kap ezen át egy lehetőséget a tanítóhoz, a könyvekhez és a csoporthoz való kapcsolódásra, nem szabad kihagynia ezt.

Nem minden rajtunk múlik, de mindenkinek keresztül kell mennie egy folyamaton, és van egy része ennek, ahol saját magunkat kell megszerveznünk. Ha a Teremtő hív bennünket a spirituális fejlődésre, attól a pillanattól, amikor felismertük ezt a meghívást Felülről, nem szabad kihagynunk!

Ezért kerülünk össze egy csoportba, jövünk minden nap a leckére, inspiráljuk egymást a cél fontosságával, és szervezünk különféle eseményeket. Mindezeknek kell meggyőznie engem, a spirituális fejlődés folyamatainak fontosságáról. Ha a csoport folyamatosan arra gondol, hogy elérje a célt, ez befolyásol bennünket és empátiára kényszerít bennünket.

Amikor kapok bármilyen lehetőséget az előrehaladáson való gondolkozásra, és arra, hogy a spirituális cél nagyszerűsége felébredjen bennem, amire azonnal reagálhatok. Ezek nagyon fontos pillanatok. Minden azon múlik, milyen módon reagál valaki a Teremtő hívására.

Valójában minden nap érkezik hozzánk, ehhez hasonló meghívás. Ha helyesen reagálunk rá, akkor holnap még több ilyet kapunk, holnapután pedig még ennél is többet! Ezen a módon elérhető az állapot, amikor az ember minden pillanatban azt érzi, hogy párbeszédet folytat a Teremtővel, egészen addig, mind mindezek a lehetőségek, gondolatok és vágyak teljesen megváltoztatják őt, és állandó, tudatos kapcsolatba kerül a Teremtővel.

Különböző fokozatai vannak ennek a kapcsolatnak, amelyet állandóan ki kell terjeszteni, és különböző módon megszerezni. Ez jön, majd megy egy még nagyobb vágy felébredésével bennünk.  Mint egy játék, egy flört, amellyel a Teremtő felgyújt egy vágyat bennünk, ami arra irányul, hogy üldözni kezdjük Őt. Mondva van, „az én Szerettem olyan, mint a szarvas” amely állandóan hátra pillant, elmenekül, eltűnik, majd közeledik ismét. Így játszik velünk a Teremtő.

A kulcs az, hogy ne veszítsük el a lehetőséget, amik felbukkannak és helyesen reagáljunk. Azokban a pillanatokban, amikor érezzük a felébresztést, nem szabad elfelejteni, hogy ez Felülről érkezik, és válaszolni kell a hívásra. Ahogy mondva van, „Hozzá lehet fordulni, mert Ő nagyon közel van.”

KN


01 Júl 2011

Mi jelent a kibocsájtó?

Mit jelent a kibocsájtó?

Bármilyen okot, úgy tekintünk mint “Máácil”(kibocsájtó), amely a befolyásolt szinttel van kapcsolatban. A máácil magába tartalmazza a Hámsáchá (kibocsátás  fényét és az edényt is, amely megkapja ezt a kibocsátott fényt .

A felső szint az, amelyet úgy hivunk Máácil, Kibocsájtó, az alsó szinttel kapcsolatban, mindezt megtudjuk érteni. De mit ad még hozzá? Az a cim, hogy “Máácil” magában tartalmazza nem csak a bőséget, hanem az edényt is, a vágyat. – A vágyban én megkapom a fényt és érzem a valóságot is. És ebben a valóságban érzem a felső szintet. Mondjuk, az érzés ami bennem van két részre oszlodik: én magam és a felső. Ezért hivjuk úgy, hogy Máácil. Az összes megszerzés csak az ember érzésében van, és én hivom Máácilnak, egy különleges rész bennem. Erre mondjuk: ” Általad ismerlek meg téged” (“MiMáászéchá HiKárnuchá”), az én Énem!

A korrekció mértékének megjelelően beszélhetünk a Teremtőről, az hogy “Jőjj és lásd” (Bou Vé-ré”). És ugyanezek a részek, amelyeket én kijavitok az adakozásban, olyan tulajdonságokban, amelyek nem az én saját tulajdonságom, ezt a részt hivjuk Máácil-nak. A lélek lehet csak egy pont, ez a csöpp képes növekedni  nagyobbra és nagyobbra, de ez mindig a fenti Teremtő rész. Ez a rész, amely bennem van, és korrigálodik az adakozás érdekében, ezt hivjuk, hogy lélek (Nésámá), én elkezdem érzeni a  felső gyökéremet (sores), a Teremtőt. Ez már bennem van, ez nem felső, de azokról az adakozás tulajdonságról beszél, amely magassabb mint én, magassabb mint az én természetem. Mondhatjuk, hogy én már ezt megszereztem és most vele dolgozom, de a magassabbhoz vonatkoztatom.

A Teremto belül az emberben van, és nem a menyekben valahol  egy helyen. És ugyanaz a hozzáállasom a felsőbb szinről is, a felemelkedesről lehet beszélni csak amikor megszereztem és kapcsolatban jöttem vele. Azaz a felső szint az is bennem van, csak én úgy gondolom, hogy ő felsőbb számomra. Mindig az én érzésemben vannak ilyen szintek, amelyeket már megszereztem és valojában én vele dolgozom, hozzám tartozik, és a felső szint is bennem van és felderül “távolról”. Ő bennem van, de ezt a fajta formát, egyelőre még nem tudom használni. Minden az emberen belül érzékelhető és érződik .

bs

25 jún 2011

A képzelet haszna

Kérdés:

Azért, hogy megépitsem a következő állapotomat, én azt el kell képzeljem. De hogy lehet ezt megtenni? Mi a különbség az illuzió és a valoság között? Hogyan tudom megszerezni azt, hogy az én képzeletem ne különbözzön a valóságtól, attól ami még nem reálizálodott?

Válasz:

Mondva van, hogy mi el kell érjük a forma azonosságát a Teremtővel. Ez az oka a teremtésnek: a teljes folyamat, a program és a cél  egy szoban van vésve: összeolvadás. El kell ezt érjük, ha akarjuk ha nem. Senki sem kérdez minket ezzel kapcsolatban. Nincsen itt választás.

A választás  csak a létrehozásban van, csak, amikor te magadtól elértél a helyes vágyhoz, amely egy  elejétől  tervezett cél irányába van. Ez természetes: lehet kérni e teremtménytől, hogy kitaláljon valami újat? Nem. Már kezdettől fogva le voltak téve korlátok, amelyeken belül dolgoznunk kell.

A Teremtés célja az, hogy megszerezze a Teremtő szintjét. Más szóval, hogy átváltozzon, hogy emberré váljon, hasonló a Teremtővel. Először is ezt kell, hogy akarjuk, mert másképp mi nem vagyunk mi, nem magunk értük ezt el és nincsen teremtmény.

A Teremtő teremtett egy  különleges teremtményt, az “embert”, akinek hibás vágya van kezdetben. De ezzel együtt megadták neki az összes  szükséges eszközöket, minden külső és belső feltételeket, azért, hogy megtalálja a helyes vágyat, kifejlessze, táplálja, megformálja magának belül, ami megadja neki a belső helyes formáját. Ez a vágy épiti a végső állapotot, a végső kielégülést, a felső sztátuszt, más szóval a Teremtőhőz olvadást.

A “Teremtő”, az adakozás és a szeretet tulajdonsága. Az ember már kezdetben ennek a tökéletes ellentéte, csak a megszerzést és a maga iránti szeretetet akarja. De az embernek meg van adva a lehetőség, hogy maga felett megépitse a mások iránti szeretetét. A környezeten keresztül mi megépitjuk a helyes hozzáállást, a szeretetre sóvárogjunk, kérjük a korrekció erejét és megszerezzük az erőt a felebaráti adakozásra.

Kezdetben azt az elvet használjuk, hogy “Ne tegyél másoknak azt, amit te nem szeretsz”, ebben az ember eléri a semlegességet, az önzősége fölé emelkedik, és megszezi az adakozás tulajdonságát, a Binát. Azután kezdjük létrehozni azt a tulajdonságot, a kapási vágy felett, hogy elkezdünk kapni azért, hogy adakozzunk, dolgozunk a felebarát vágyával, azért, hogy  megtöltsük, kielégitsük, őket. A helyett, hogy kihasználnám a felebarátot, én kihasználom magamat, hogy kielégitsem őket. Ez ellentétes azzal, ami azelőtt voltam.

Igy szerezzük meg az azonos tulajdonságot a Teremtővel.

bs

09 máj 2011

69 queries in 0,189 seconds.