Zohár

Azalatt az időszak alatt, míg a Zohár könyve el volt rejtve az emberek elől – 2. századi kompozíciója óta 11. századi felfedezéséig – senki nem hívta azt rejtettnek, mivel senki nem is tudott róla. Ma azonban minden ember a világon könnyedén megvásárolhatja a Zohár könyvét, és olvashatja is, akkor miért hívjuk azt rejtettnek, vagy titkosnak?

A Zohár könyve magában tartalmaz mindent. Meg van a képessége hogy felfedje ezt a világot, és a Felső Világokat is számunkra teljes terjedelmükben, mivel azt a 125 szint tetejéről írták, a teljes Univerzum megértésének szintjéről, és a könyv a teljes utat írja le. Az egyetlen probléma az, hogy a könyv csukva marad, mivel az a személy aki olvassa azt gyakorlatilag becsukja maga számára azáltal, hogy képtelen koncentrálni, vagy magát ráhangolni megfelelő módon, hogy megláthassa mi is történik igazából a könyvön belül. Önmagában, természetes módon az olvasó képetelen magát olyan helyzetbe hozni a szöveggel kapcsolatban, mintha bármilyen más könyvet olvasna. Megzavarodik a Zohár szövege által, azt gondolva, hogy az a mi világunk képeit írja le, történelmet, földrajzot, pszichológiát vagy anatómiát írva le. Az olvasó hibásan kapcsolja össze ezeket a koncepciókat, tárgyakat és cselekedeteket saját földi megértését használva.

Gondoljunk egy elektromos eszközre sok különböző dróttal, és részlettel, és hogy mi azokat mind hibásan kötjük össze. Képesek leszünk valaha is működésbe hozni ezt a szerkezetet? Nyilvánvalóan nem! Ugyanez a helyzet a Zohárral: minden tisztán előttünk áll, de a probléma az, hogy mi nem vagyunk azt képesek felfedni, mivel képtelenek vagyunk magunkat helyesen belehelyezni a rendszerbe, vagy magunkat ahhoz megfelelően kapcsolni. Egyszerűen nem rendelkezünk a megfelelő megközelítéssel a Zohárral kapcsolatban.

Az olvasás előtt és alatt a személynek folyamatosan tanulnia kell, hogyan hangolja magát egy új fókuszra, megértésre és látásmódra. Emellett fokozatosan kell előre haladnia, mindenféle siettetés nélkül. A hangolási folyamat szükséges, mivel ha valaki csak egyszerűen kinyitja a Zohár könyvét, és elkezdi azt olvasni, akkor csak megzavarodik és később sokkal nehezebb lesz korrigálni azt a zűrzavart ami létrejött, és onnan visszatalálni a megfelelő kezdetekhez.

Ennél fogva a legnagyobb nehézség annak megtanulásában rejlik, hogyan lépjünk bele a Zohár könyvébe a megfelelő módon. És ezért van az, hogy a Zohár könyve körbe van véve olyan forrásokkal, anyagokkal, melyek arról beszélnek, hogyan hangoljuk hangszerünket, vagy érzékelésünket – azaz lelkünket.

hzs

Amikor mi a Zohárt olvassuk, olyan nevekkel találkozunk, hogy Jákob, Ézsau, Ábrahám, és Noé, de ha mindazokat a Tóráról alkotott előzetes elképzeléseink alapján interpretáljuk, azokat történelmi meséknek nézve, akkor mi teljesen megzavarodunk, és teljesen félreértjük miről is beszél a Zohár könyve. Egy üres vákumba kell lépjünk, az űrben valahol, ahol nincsen föld, és semmi ami valaha is ott megtörtént, mivel mindaz amúgy is csak úgy tünt számunkra. Idő, mozgás és tér csak illúzió, mely csak elképzelésünkben létezik. Mi azt hisszük, hogy valami létezett több ezer évvel ezelőtt, és hogy mi most történészeti feltárásokat végzünk, még akár csontokat is találunk bizonyítékként. Azonban mindaz csak érzékelésünkben létezik, és mi azt hívjuk valóságnak.

Azonban most fel akarunk emelkedni a valódi megértéshez – hogy lássuk a vágyat mely a Resimót (információs gént) tartalmazza. Ez az amit kutatni akarunk, a történészeti feltárások helyett.

Én az egész világot a vágyamon belül akarom látni, mivel az az egyetlen hely ahol az valójában létezik. Át kell váltsak arra, hogy a valódi valóságot lássam az elképzelt helyett. Az embereket magam körül úgy akarom látni, mint különböző képeket a vágyamon belül, ahelyett, hogy fizikai testekként jelenjenek meg előttem. Látni akarom, hogy a teljes valóság – maga a Teremtő is – a vágyamon belül tartózkodik. És akkor valóságomat a Végtelen Világ Malhut-jának hívhatjuk.

Mindent eggyé kell összeállítanom, mivel minden az egy vágyom belül található. Az oka annak, hogy különböző képeket, tetteket és mozgásokat látok idő és téren keresztül (mind a spirituális és korporeális téren és időn keresztül) az a Fény hatása, azaz a Teremtő mely a vágyamon belül működik. Ilyen módon fokozatosan, lépésről lépésre Ő elvezet engem a Tetteinek valós megértéséhez.

hzs

Zohár: A tömegek imája felszáll a Teremtő elé, és a Teremtő megüdvözül ezáltal az ima által mivel az különböző kérésekkel érkezik: az egyik kegyelemért, a másik – bátorságért, és a harmadik könyörületért imádkozik. Emellett sok oldalt foglal magában: a jobb, a bal oldalt és a középsőt.

Azonban az egyetlen személy imája nem tartalmazza az összes oldalt, és csak egy formája van: vagy kegyelemért, vagy bátorságért, vagy könyörületért szól. Ennél foga az egyetlen személy imája az nem tökéletes, és nem fogadható el, mint közös ima, mivel nem tartalmazza mind a három vonalat.

Annak érdekében, hogy elérkezzünk a közös imához, a mindenkiért mint egészért szóló imához, és hogy egy egésszé váljunk, a személynek nagyon nehéz helyzeteken kell keresztül mennie belső keresése alkalmával. A személynek meg kell értenie, hogy:

1. A spirituális cél fontosabb, mint bármilyen más cél

2. Lehetetlen a célt egyedül elérni, hanem csakis egy közös aspiráció elérésével, az egyéni aspirációk összekapcsolásával. És akkor az aspiráció hasonlóvá válik a Teremtőhöz, és a Felső Fény megtölti azt.

Csak az ilyen fajta kérés, vagy ima kerülhet “meghallgatásra”, ami azt jelenti, hogy csak az ilyen fajta ima képes a Felső Fény reformáló hatását kiváltani.

A Zohár könyvének olvasása felébreszti annak belső felismerését, hogy együtt kell lennünk, mivel anélkül, hogy kilépnénk magunkból lehetetlen az adakozás tulajdonságát, a Teremtő tulajdonságát elérni, és a Felső Világban létezni.

Írva van: “A teremtett lények szeretetén keresztül a Teremtő szeretetéhez.” A Teremtő egy illúziót adott nekünk, hogy sok ember létezik körülöttünk. Nekünk át kell törnünk ezen az illúzión, és meg kell értsük, hogy minden magunkon belül létezik, és arra kell kérnünk Őt, hogy egyesítse az egész világot bennünk.

És akkor a sokaság imája az egy valódi imájává válik.

hzs

Azok akik a sötétségben dolgoznak, mindeféle jutalom érzete nélkül, meg kell, hogy értsék, hogy mindez nagyon hasznos az adakozás irányában történő előre haladásukhoz. Ez még inkább így van, amennyiben nem is akarnak bármilyen más állapotba kerülni. Az erőfeszítésünk a jutalmunk, feltéve, hogy mi szeretjük azt az Egyetlen Erőt, mely ezeket a feltételeket teremti számunkra.

Megkapjuk azt a lehetőséget, hogy kifejtsük erőfeszítésünket, akkor is, ha nem vagyunk képesek semmilyen jutalmat érezni munkánk eredményeképpen. Ily módon semmink sincs mellyel önzőségünket, “gonosz hajlamunkat”, arroganciánkat, tudatunkat, intellektusunkat, és érzéseinket feléleszthetnénk. Pontosan ezek a feltételek a legnagyobb esélyünk arra, hogy minden energiánkat összegyűjtsük, és hatalmas nyomást hozzunk létre, azt az erőfeszítést, mely az adaokzás felé képes minket előre juttatni.

A jutalmunk erőfeszítéseinkért az, hogy megérinthetjük a szentséget a sötétségen belülről. Akkor nyilvánvaló az, hogy nem lettünk megvesztegetve élvezet iránti vágyunk által. Ennél fogva boldognak kell lennünk azért, hogy olyan állapotba lettünk helyezve, ahol nem érzünk élvezetet, mivel ily módon vagyunk képesek növekedni.

Azt, hogy ezt képesek legyünk megtenni, szükségünk van a csoport támogatására, és az általános inspirációra a Kabbalisták világméretű társadalma által. Ez a kölcsönös támogatás valóban segít.

Különösen olyan időszakok alatt, amikor nem kapunk segítséget a Teremtőtől, vagy saját magunk által (mely ugyancsak a Teremtőtől származik), akkor kezdünk el igazán vágyakozni a csoport támogatására. És valóban az képes nekünk a legjobb, és legmegbízhatóbb támogatást nyújtani, minket a cél irányába vezérelve. Ez az ahol megtaláljuk megfelelő erőfeszítésünk befektetésének pontját, és a lehetőséget a kollektív imára.

hzs

A Kabbalisták ránk hagyták a Zohár könyvét, hogy azon keresztül képesek legyünk látni a spirituális világot, és felfedezni a Teremtőt. A Kabbala tudománya a Teremtő felfedése a teremtett lények számára (mint láthatjuk a definíciót Báál HaSzulam cikkében: “A Kabbala tudományának Lényege”).

A Zohár könyve magunkról szól. Bár annak leírása meglehetősen furcsa, mindaz azt írja le mi is történik magunon belül – és csakis belül! Hasonlóan mint ahogy az állati testem sok testrészből és rendszerből áll, ugyanígy spirituális testem, a lelkem hasonlóan analóg részekből és rendszerekből áll.

Állati testem anyaga a megszerzés és beteljesülés iránti vágy. A spirituális testem anyaga az adakozás és beteljesülést adás vágya. Csak a spirituális test és a lélek az emberi lény bennem, mivel az állati test csak magával, az állattal törődik és csak addig létezik ameddig az állat életben van.

Szóval ki is az emberi lény bennem? Ez valaki akit fel kell fedezzek, megtaláljak és megvizsgáljak, ez az egyetlen dolog amiről a Kabbala tudománya és a Zohár könyve beszél.

Meg kell próbálnom felismerni az én belső vágyaimat és azok formáját (tulajdonságait), melyeket a Zohár könyve leír mindenféle világunkból vett nevek segítségével. Például a bennem levő emberi lény magában tartalmaz olyan tulajdonságokat, melyeket “Jákob”-nak, “Ézsau”-nak, “bika”-nak, “szamár”-nak, “madarak”-nak, “fák”-nak, “Adam HaRishon”-nak, “Noé”-nak, és “bárká”-nak nevezünk Mindezek a tulajdonságok rajtam belül léteznek.

Mit nyerek azáltal, hogy belekezdek ebbe a belső keresésbe? Felfedezem valójában ezeket a tulajdonságokat? Valójában nem fedezem fel őket! Semmit sem fogok találni keresésem által. Azonban azáltal, hogy erőfeszítést teszek, felébresztem a Felső Fényt – a Teremtő felfedezését. A kísérleteim arra, hogy felfedezzem a Felső Tulajdonságokat magamban beindítja a Fény és annak Forrásának felfedését, annak az alapelvnek alapján, hogy: “Higati ve Matzati” – Dolgoztam és találtam”.

hzs

Mi elkezdünk a lélek kifejlődéséről beszélni. Annak érdekében, hogy érzékeljük a spirituális világot, mi egy érzékszervet használunk, melyet “lélek”-nek hívunk. Azonban jelenleg nem rendelkezünk ezzel az érzékszervvel. Annak érdekében, hogy azt megszerezzük arra kell vágynunk, hogy egy pontból ezt a képességet kifejlesszük és utána használjuk, hogy érzékeljük az összes képet melyet a Zohár mesél el nekünk, mint Noé, Lea, Elokim, Yud Hey Vav Hey, a bárka, a ház, a Fény és sok más dolog. Semmit nem tudunk még ezek spirituális jelentéséről még, mint egy kisbaba mely épp hogy megszületett erre a világra, és egy új, tiszta lappal indul. Semmi sincs még arra a lapra írva!

A kisbabának lassan meg kell ismernie ezt a világot, lépésről lépésre elkezd egyre többet érzékelni érzékszerveivel. Mi gyakran nem vesszük észre hogyan is készül fel a kisbaba minderre, és hogyan fejezik ki vágyát arra, hogy valamit megtanuljon. Úgy tűnik, hogy magába van zárva, és mi egyszerűen csak táplálékot adunk neki, és kiszolgáljuk alapvető szükségleteit. Azonban ahogy ő növekszik elkezd egyre jobban megnyílni, és egyre jobban reagál környezetére.

A spirituális világban azonban mi más módon fejlődünk, különbözően a kisbaba evilági fejlődésétől, mivel létezik egy lélek, mely egy bennünk levő vágypontból fejlődik ki. Amennyiben mi a Zohárt ennek a pontnak a hatása alatt olvassuk, akkor mindenfajta benyomásokat szívunk magunkba az olvasás által, és ez a pont elkezd fejlődni, és megduzzad. Amikor egy bozonyos mérető gömbbé növekszik, akkor elkezdjük a spirituális világot érzékelni benne.

hzs

Zohár: Ők kiléptek Izrael földjéről és leereszkedtek Babilonba azt mondva: “Ez az a hely ahol maradunk”.

Mi felemelkedünk a mennyországba és megkűzdünk a Teremtővel hogy Ő nem hoz létre még egy özönvízet mint az idők kezdetén.

A Parsa az Acilut világa alatt egy speciális korrekció, melyet szándékosan hoztak létre, hogy megakadályozzák, hogy a Fény lejjebb ereszkedjen. Ezért mondták: “Hadd emelkedjünk fel az égbolthoz, hogy megkűzdhessünk a Teremtővel, hogy Ő eltávolítsa ezt a határt, és megengedje, hogy a Fény felülről leereszkedhessen.”

A személy fokozatosan tanul, és elkezdi megérteni hogy az adakozás érdekében kell erőfeszítéseket tennie, de ő nem akar “Izrael földjén” maradni, ahol minden az adakozás érdekében történik, mivel nem lát abban semmi hasznot, hogy ő is azt tegye. Ahogy új önző vágyak jelennek meg benne, elhagyja Izrael földjét, és Babilon felé halad, mely a megszerzés földje.

És akkor elkezd arra gondolni, hogy a Kabbala tudományát képes felhasználni önző célokra, személyes beteljesülése céljából. Meg akarja hódítani a Teremtőt, és Őt szolgájává akarja tenni saját önző céljaira, ahelyett, hogy ellenkezőleg tenne, mint a Grimm mesében mely a halászról és feleségéről szól.

Egy alacosnyabb, kevésbé észrevehető helyet keres, ahol képes elrejtőzni a Felső Erő elől, annak érdekében, hogy ne kelljen önzőségétől megszabadulni. Így egy “várost és tornyot” (ZON de Klipa) épít, és abban él. Azt hiszi, hogy a Teremtőnek meg kell töltenie önző vágyait Fénnyel, ahelyett, hogy tiszta vágyait töltené meg, mivel az utóbbi azt követelné, hogy felemelkedjen és megszerezze Bina adakozó tulajdonságait. Önzőségét akarja megtölteni és vitába száll a Teremtővel.

Mindegyikőnk képes megtalálni ezeket a tulajdonságokat saját magában. Ez le van írva a Tórában amikor Bábel tornyának építőihez beszél: “Emelkedjetek fel a mennyekhez, és kűzdjetek meg a Teremtővel!” A “kűzdelem” azt jelenti, hogy követeljék a Fényt a Teremtőtől, hogy a felfedést követeljék miközben megmaradnak a jelenlegi önző állapotban. Egyik azt kérdezi: “Miért nem jelent meg számomra a Felső Világ még? a Teremtő nem igazságos! Már nagyon régóta várakozom, szóval miért nem történt ez még meg?”

Erre utal a “város építése” (Zeir Anpin de Klipa) és a Bábel tornya (Malhut de Klipa), mely megtörténik velünk minden egyes szinten. Minden alkalommal választást kell hoznunk, hogy a Ábrahám – az adakozás útját választjuk, illetve azt az utat melyet az egész világ választ, Nimród – a megszerzés útját.

Van egy szabály: “az egész megegyezik részeinek összességével”. A teljes Tóra jelen van akár legkisebb, legalacsonyabb állapotunkban is, beleértve a Noénak, Babilonnak, Egyiptomi rabszolgaságnak, sivatagi bolyongásnak, templom építésnek, rombolásnak hívott állapotokat, és a teljes utat a végső korrekcióig. Ez ismétli magát újra és újra minden egyes szinten.

Ezért van az, hogy amikor tanuljuk a Zohárt, mindent megtalálhatok amit olvasok magamon belül, minden egyes szinten amin áthaladok: az egyiptomi rabszolgát, Izrael népét, a Templon Főpapját, a Fáraót, Bilamot és szamarát, és így tovább. Ezek mind bennem vannak.

A szerepünk az, hogy elképzeljük és érezzük ezeket a metafórákat mint egy gyermek, aki a körülötette található világot tanulmányozza. A legfontosabb az, hogy ne hagyjuk abba az erőfeszítést. Nincs más olyan könyv a világon, és nincs semmilyen más módja annak, hogy beemelhessük magunkat a spiritualitásba.

hzs

Zohár: A Teremtő azt mondta: “Íme itt van egy egyesült nemzet” mivel ők egyként egységre léptek, és ennél fogva sikert értek el bármiben amit tettek.

Ezért a szintek szét lettek szórva, mindegyik más irányban, és ennek következtében a nemzetek alul ugyancsak szétszéledtek, mivel azok a szintek ágai voltak.

Írva van: “A Teremtő szétszórta őket arról a helyről”. A Teremtő ítéletet hozott a felső gyökereikben, és az ágak azt követték.

Amennyiben az emberek kollektívan a rossz irányt választják, és egységre léptetik legrosszabb tulajdonságaikat, akkor képesek átmeneti sikereket elérni, mivel minden fajta egység az egó lenullázásához vezet a mások érdekében. Ez egy módja a spirituális tulajdonságok alkalmazásának, mivel ez egy lépés az egység felé, az egymás közötti adakozás irányában a kollektív önzőség érdekében. Még akkor is ha ez az egység annak érdekében jött létre, hogy valaki “kívülállót” – a Teremtőt, károsítson, ennek ellenére az egység tette önmagában részleges sikert hoz számukra.

Szemtanúi voltunk a kísérleteknek, hogy megpróbáljanak szocializmust építeni Oroszországban és az Izraeli kibbucokban. Miért nem voltak azok sikeresek, amennyiben a mögöttük levő ideológia jó volt? Mindez azért történt, mert a “jó dolgokat” annak érdekében tették, hogy egy “egységes önző tornyot építsenek, mely elér a mennyekig, de a Teremtő ellenében”. A cél továbbra is “valaki” ellen szólt, ahelyett, hogy az önzőség teljes lerombolása érdekében történt volna, azért, hogy elérjék az adakozás és szeretet tulajdonságait. Mindaz csak egy részleges egység volt egy csoport tagjai között, avagy az összes ember között a Teremtő ellenében.

Ezért van az, hogy az önzőség teljes skálája, mely korrekcióra szorul, nem lett eredendően felfedve, csak egy részét ismerték meg annak. Ez vezetett ahhoz a gondolathoz, hogy az emberek képesek magukban megbirkózni a feladattal, a Teremtő nélkül. Azonban hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy az önzőségük nagyobb volt annál, mint ahogy azt gondolták, és ezért azt megpróbálták erőszakkal “korrigálni” ameddig civilizációjuk összeomlott.

A mi időnk az egyéni önzőség ideje. Még két egoista sem képes természetes egységet alkotni, egy családot sem, nem beszélve bármely más fajta egységről. Minden egyszerűen szétesik. Látjuk, hogy teljesen mindegy mennyire akarunk különböző országokat, vagy különböző embercsoportokat egységre léptetni, vagy hogy azok együttműködjenek a világ jólétének érdekében, minden kísérletünk kudarcot vall. És azok továbbra is kudarcot fognak vallani.

A Zohár előzetes figyelmeztetést ad ezzel kapcsolatban, elmondva nekünk, hogy amikor spirituális utazásunkat elkezdjük a megfelelő célt kell felállítsuk magunk előtt: hogy a Teremtőhöz hasonló tulajdonságokat szerezzünk meg annak érdekében, hogy Vele lépjünk egységre.

Amennyiben kezdettől fogva a célunk az, hogy egy “várost és tornyot” építsünk, (ZON de Klipa), akkor nem meglepő, hogy egységünk csak károsítani fog minket, és sikertelenek leszünk. Már láthattunk erre példákat a világban. Reménykedjünk, hogy nem ismételjük meg a múlt hibáit, mint a “bölcs emberek” akik nemzetközi konferenciákon, mint a “G2O-as találkozó”, vagy a klíma konferencián vesznek részti, akik bőséget akarnak a világnak hozni. Nem lesz sikerük. Az egyetlen kérdés az: hány tornyot kell még építenünk, és majd leomlásukat látnunk mielőtt megértjük kudarcaink okát?

Amennyiben nem a megfelelő cél érdekében dolgozunk, akkor minden egységre irányuló kísérletünk sikertelen lesz, és csak még több kárt okoz.

hzs

A tegnapi előadáson valaki megkérdezte: “Hogyan viselkedjek az emberekkel magam körül, ha mindenki igazából bennem létezik?” A probléma az, hogy létezik az aktuális és a vágyott állapot. Az aktuális állapot az amit érzünk, érzékelünk a következő alapelvnek megfelelően: “A Bírónak csak az áll a rendelkezésére, amit a szemeivel lát.”. Ez az amit fel kell használnunk annak érdekében, hogy mindent helyesen értékeljünk világunkban, és ennek megfelelően kell cselekedjünk. Ebben a világban csak magam, és a körülöttem lévő emberek cselekszenek.

A vágyott állapot az, amit majd a jövőben fedezek fel, az én korrigált tulajdonságaimban. Abban a világban egységre lépek a környezetemmel és a Teremtővel. Mi azt tanuljuk, hogy egy másik valóságban létezünk, ahol mindent magunkon belül érzékelünk, és semmit sem érzékelünk magunkon kívül. Azonban jelenleg ez még mindig elképzelhetetlen számunkra. Lehetséges, hogy minden amit elképzelek a jövőbeni képről semmiben nem hasonlít majd a jövőbeni valósághoz. Nem értjük még meg, mennyire megváltozik majd életünk. Mindez nem azt jelenti, hogy életünk valamilyen módon átalakul, hanem egy teljesen új világ jelenik majd meg előttünk.

Ennél fogva, amikor mi a Zohár könyvét olvassuk, mindentől el kell szakadjunk, ami ismerős, szokványos számunkra, és meg kell próbálnunk teljesen elmerülni a könyvbe, mintha abba behatolnánk. Amikor én a Zohár könyvét olvasom, és abban benne vagyok, akkor valójában abban élek.

Egyenlőre nem vagyok képes a két világban párhuzamosan létezni. Egyenlőre csak egyikben vagyok képes lenni. Ennél fogva kihangoljuk magunkat ebből a materiális valóságból, és megpróbálunk egy másik képet építeni, mint egy kisgyerek, aki fel akar nőni. Minden tekintetben felnőtté akar válni, mint például a ruhák szempontjából, melyeket viselni akar, ahogy cselekszik, és ahogy mások őt látják. Azt akarja, hogy mindenki úgy kezelje őt mint egy felnőttet.

Hasonló módon el kell képzeljük minden érzékünkkel, és minden fantáziánkkal, hogy a Zohár a mi új világunkról beszél, amiben mi létezünk. Más szóval mindaz az én belső tulajdonságaimról beszél, melyekben én létezem, és melyekben az új valóságot látom. Ez a “játék” ránk vonja a Reformáló Fényt, és akkor az új világ megjelenik.

Mindez nem azt jelenti, hogy az új világ megjelenik, és az öreg világ eltűnik, és mi a mennyekbe repülünk. Hanem én felfedezem, hogy vágyakban élek, azaz két vágyban – az enyémben, és a Teremtőében, melyek bennem belül egymással szemben megjelennek. Én érzem őket, közöttük létezem mint a középső vonal, mely “én” vagyok. Semmi más nem létezik ezen kívül, én a két erő között létezem.

hzs

A Zohár könyve a belső tulajdonságainkat írja le, ezért hívjuk a Kabbalát a Tóra belső részének. Csak úgy tűnik számunkra, hogy a világ fejlődik, és kifelé terjed, de ez nem igaz. Az önzőségünk okozza azt, hogy ezt a térbeli kiterjedést érezzük.

A kifelé történő érzékelés ellentétes a korrekt fókusszal és a spirituális gyökérrel. Végül is a gyökér az csak a egy vékony vonal (Kav Dak), mely az egész valóságon keresztül megy annak legmélyebb pontjáig. Ennél fogva belülre kell koncentráljunk, saját vágyainkra és tulajdonságainkra fókuszálva. És akkor képesek leszünk egy belsőbb szintet felfedezni.

A Kabbala tudományában megtanuljuk, hogy a teljes felemelkedés abból áll, hogy egyre belsőbb Parcuf-okra váltunk. Először jön a megtermékenyülés (Ibur-embrió) a NeHY Parcuf-ában, majd a belsőbb HaGaT Parcuf-ában találjuk a csecsszopó állapotát (Yenika). Végül a még belsőbb Parcuf, HaBaD épül fel – a felnőttkor stádiuma (Mohin).

Így teljessé tesszük a Parcuf-ot – a korrekció 125 fokának egyikét. És most mi lesz? Most egy új Parcuf kezdődik, mely a korrekció új szintje, mint a következő magasabb emelet, és az ugyancsak ezekből a három stádiumból áll – megtermékenyítés (vagy embrió), csecsszopó, és felnőtt.

Ilyen módon mi folyamatosan egyre mélyebbre és mélyebbre hatolunk ameddig el nem érjük a Végtelenség vonalát, és onnan szívjuk magunkba a táplálékot. Ezért van az, hogy keresésünknek állandóan befelé kell irányulnia.

hzs