A megszerzés iránti vágy önmagában nem akadály a Teremtő és a teremtmény egyesülése számára. Az egyetlen dolog ami útban áll az a vágy egoista formája, ami ellentétes a Teremtővel. Mindazonáltal a vágy maga az a tökéletes anyag a Fény befogadására.

Ha  egy rádió hullámhosszt akarok megfogni, nekem magamnak nem kell, csupán el kell  hullámnak lennem. Csak olyan dologra van szükségem, aminek ugyanaz a minősége, mint a hullámnak.. A dolog maga nem akadály, ellenkezőleg, az alapja annak, amiben feltárom a hullámot, Ezt csak egyszerűen hasonlóvákell tennem a rádió hullám tulajdonsághoz, és az én dolgomon belül felfogom a befolyását.Más szavakkal, a hullámnak olyan formáját fogom fogni, amire képes vagyok.

Ha vágyam nem az lenne, hogy élvezzek, soha nem  lennék képes ismerni és érezni a Teremtőt. Hogyan érezhetném Őt, amikor ő a Teremtő, egy entitás, ami rajtam kívül létezik csak? Ezért szükséges, hogy elfogadjam őt és érezzem magamban, és ez csak én magamon belül lehetséges, felvéve az Ő formáját.

Soha nem leszek képes magamon kívül éreznem őt, mert én a teremtmény vagyok, és mint ilyen csak azt érzem, ami belül van. Mindazonáltal az én anyagom nem akadályoz engem, épp ellenkezőleg, a Fényt saját anyagomon belül kapom meg. Olyan vagyok, mint egy rádióvevő, bár az fémből, plexiből és szilikonból készült, mégis fogni tudja a rádióhullámokat, mert rekonstruálni tudja a hullám alakját magán belül. Ezért az anyagomra kell fokuszálnom, de csak a szándékot, mert a szándék maga a forma.

Az egyetlen, egységes lélek, Ádám összetörése után egy új rendszer lett létrehozva annak törött rézseiből, melyet a “lezuhant lelkek” rendszerének hívunk. Mindegyikőnk része ennek a korrigálatlan rendszernek, mely arra szolgál, hogy korrigáljon minket. Eredetileg a világok rendszere (vagy közöttünk levé potenciális kapcsolatok) lett létre hozva. Ez olyan mint egy puzzle melyet elénk raknak, és nekünk kellene azt összeraknunk.

Bár mindössze egy üres teret látunk, ahova a különböző formájú szétválasztott formákat kell belehelyeznünk, minden egyes résznek meg van az eredtileg kiosztott helye és formája. És ez a feladatunk: hogy megértsük a formáját és helyét minden egyes puzzle darabnak.

A Felső Világok pontosan ugyanilyen módon vannak felépítve, mint puzzle-k, melyek mind a másikban rejtőznek kölünböző formáikkal. Nem vagyunk képesek őket megkülönböztetni, de azok léteznek! Az a hely ahova a mi lelkünknek kell felemelkednie és kapcsolódnia már létezik, csak el van rejtve előlünk. Ezért hívjuk azt “világnak” (Olam), mely a “rejtettség” (Alama) szóból származik.

Meg kell ragadjam az én részemet a “puzzle”-ből, és megfelelően kell tulajdonságaimat felhasználnom annak érdekében, hogy megtaláljam azt a helyet ahova beillik. Amikor így teszek, akkor látom majd, hogy az összes többi rész (engem kivéve) már a helyén van, és a puzzle már készen áll! A rendszer készen áll arra, hogy engem beillesszen korrigált formámban, mindazt a “világok rendszerének” hívjuk, és már fel van építve. Az én felelősségem az, hogy csak a saját részemet töltsem ki. Nem kell aggódnom a rendszer többi része miatt, mivel az már korrigálva van, azt az Acilut világának hívjuk.

Erre a képre nézve láthatom, hogy csak azokkal a részekkel kell kapcsolatot létesítsek, melyek közvetlen mellettem vannak. De szomszédos részeimnek is kapcsolatban kell maradniuk az ő szomszédaikkal, és azoknak ugyanígy kapcsolódniuk kell a többi szomszéddal, és így tovább. Ez az ahogy képes leszek megtalálni a megfelelő kapcsolatot az összes lélekkel.

hzs

Mindenkinek azt kell képzelnie, hogy ő az egész világ, a teljes valóság, és mindenki más az ő egyéni része benne. Ha elkezdünk ilyen módon gondolkodni, akkor visszatérünk majd abba a rendszerbe, mely jelenleg el van előttünk rejtve. Mi igazából most is abban helyezkedünk el, de nem érezzük a kapcsolatot. És pontosan ez a közöttünk levő kapcsolat az mely rejtve van előlünk – mindazt a lelkek, a szíveinkben található pontok között kell felfedezzük.

Ezeknek a kapcsolatoknak a mértékét hívjuk a spirituális világnak. Az én szintemet a spirituális világban az határozza meg, milyen mértékben érzem magam összekapcsolva mindenki mással: 1/125, 2/125, és így tovább. Amikor képes vagyok a többiekkel a legnagyobb mértékben egységre lépni az azt jelenti, hogy felemelkedtem utolsó, 125.-ik szintemre. Annak érdekében, hogy ezt elérhessem valóban szükségem van a korporeális kölcsönös garanciánkra, melyen keresztül mi mindannyian arra törekszünk, hogy egy képet, egy állapotot egy célt érjünk el. Egyenlőre ez még nem teljesen tiszta mindenki számára, és mi állandóan szemünk elől veszítjük ezt az állapotot.

Azonban pontosan azáltal, hogy előre haladunk a zavarodottság feltételei között, áthaladunk az akadályokon, azokat meghódítva. Ezeket az akadályokat azért kapjuk, hogy minket segítsenek. Ez az ahogy felemelkedünk.

Ennél fogva amikor én rossz hangulatot, a vágyam erejének gyengeségét, érzéseim és gondolataim zavarodottságát fedezem fel, meg kell értsem, hogy mindez szívem elnehezülése. Mindazt Felülről kapjuk a szintünknek állapotunknak megfelelően. Nekünk magunkat egy új, magasabb szinten kell elképzeljük, miközben keressük kapcsolatunkat a többiekkel, és keressük saját erőnket és aspirációnkat.

Ez a kapcsolat igazából már létezik, és csak attól függ érzem-e, hogy mennyire csatolom magam a forráshoz, és mekkora fontosságot adok a célnak. Mindez attól függ mennyire vagyok képes érezni barátom vállának segítségét, és a segítséget mindenből, mely benne foglaltatik a “kölcsönös garancia” koncepciójában.

El kell jussunk ebbe az állapotba, ha nem mennyiségbem akkor minőségben, mivel az intenzitást a minőségi alapból kiinduló mennyiségi produkció alapján mérhetjük le. Ha vesztésre állunk az erő szempontjából, akkor nyerhetünk annak a ténynek alapján, hogy nagyobb távolságra vagyunk képesek kiterjedni. Ezek olyanok mint a fizikai törvényekből vett példák, ahol az áramlás ereje a volt-tal megszorozva megadja az erőt, vagy ahogy az erő a távolsággal megtöbbszörözve működik.

A teljes nehézség, és az összes “bűnözők” melyek megjelennek bennünk azok az egységre való törekvés, inspiráció, és felemelkedés ellenében jelennek meg, de azok a mi hasznunkra vannak nekünk adva. Mindez a vágy, amin nekünk felül kell emelkednünk.

Ne veszítsük el a lehetőséget, boldognak kell lennünk ettől a lehetőségtől, és erőfeszítést kell tennünk. Nehéz munka a hegyre felmászni a kétségek fölött (a “Har”, hegy szó az “Irurim” kétségek szóból származik).

hzs

Kérdés:

Mi a különbség vágyak és minőségek között? Mi a vágy és mi a minőség?

Válaszom:

A vágy a teremtés anyaga, ami mindig kapni akar. Mást nem is lehet róla mondani. A minőség egy olyan forma, amit ez az anyag (a vágy) felvesz; meghatározza, hogyan működik a vágy, mit várhatunk a munkájától (a szándék), és a célját – hogy valaki önmagáért cselekszik, vagy rajta kívül állókért (másokért és a Teremtőért). Bár ez az anyag kapni akarásból áll, a munkánk különböző állapotai során sokféle formát felvehet, köszönhetően a körülményeknek és a környezetnek.

Annak ellenére, hogy én mi vagyok, például „Ábrahám” minősége, ami egy teljesen adományozó minőség, nincs lehetőségem adományozni, mert valaki irányítása alatt vagyok. Lehet, hogy a körülmények olyanok, vagy a környezetemben nem szeretnék, hogy adjak nekik.

Ezt hívják minőségnek. A minőség azt jelenti, hogy az örömöt kapni akaró vágy különleges, külső formában létezik, abba öltözik. Tíz fő Szfira van, és egyéb spirituális objektumok, olyan formák és minőségek, amibe öltöznek.

Amikor a Zóhárt olvassuk, különböző minőségeket fedezünk fel magunkban, mint Jób, Fáraó, és a Teremtő. Minden ilyen minőség a kapásvágyunkat öltözteti fel. Bármi, amit el tudunk képzelni, az pusztán a vágyunk, hogy örömhöz jussunk. Ennél fogva a szemszögünkből a Teremtő szintén az öröm kapásának vágyának egy formája – megvilágító, megemelt, magas, csodálatos és mindenkinek adományoz. Nem tudjuk Őt máshogyan elképzelni, mert nincs más anyagunk, csak a kapásvágy.

Fokozatosan, olyan mértékben, amilyenben megpróbáljuk megkülönböztetni ezeket a tulajdonságokat magunkban, a Körülölelő Fény hatása alá kerülünk. Ennek eredményeképpen, a spirituális rendszer jobban és jobban letisztul bennünk, és helyesen kezdjük felfogni ezeket a minőségeket. Csak türelemre van szükségünk.

Kérdés:

Mit jelent a „vágyak használatának megakadályozása”?

Válaszom:

Az, hogy megakadályozzuk egy vagy használatát azt jelenti, hogy nem szeretném használni, épp ellenkezőleg, megszorítom magam, vagy „becsukom a számat”. Például, a doktor megtiltja nekem, hogy édességet egyek, akkor korlátoznom kell magam, akkor is, ha nagyon akarom őket.

A „vágy használatának megakadályozása” azt jelenti, hogy erős vagyok magamban, hogy felülemelkedjek ezen a vágyon  és olyan dologra fókuszálok, ami többet jelent a számomra. Azt választom, hogy nem használom ezt a vágyat; egyébként ez a döntés hasztalan volna.

Ez azt jelenti, hogy ha a doktor hirtelen megengedi, hogy egyek édességet, nem fogom ezt kihasználni. Ez nem azt jelenti, hogy nem akarok édességet enni, csak azt, hogy egyszerűen nem használom ezt a vágyamat.

Nehéz ezt elmagyarázni, mert ilyesféle számításokat az anyagi világban nem végzünk, mert ott egyen jár az eszünk, hogy kiválasszuk melyik öröm a fontosabb számunkra. De a spirituális világban a számítások kétirányúak, én vagy a Teremtő, és azt kell eldönteni, hogy melyik a fontosabb. Minden olyan vágyon keresztül amit nem akarok használni, fel kell ismernem a Teremtő fontosságát, és ez az oka, hogy nem akarom azt a vágyat használni.

Hogyan teszem meg ezt? Kérem a Teremtő feltárulását, és erőt kérek hozzá, hogy meg tudjam akadályozni ezt a vágyat. Ekkor a vágy felett tudom tartani magam és a Teremtő Fényéhez közel, ami feltárult előttem. A vágy megmarad, de fölé emelkedtem és nem akarom használni azt, és semmi sem állíthat meg ebben. Amikor a Megváltoztató Fény eljön hozzám, akkor mint egy mágnest, a levegőben tart engem. A spiritualitásban maradok csupán ennek a Megváltoztató Fénynek köszönhetően. Rám ragyog és vonz engem, segít nekem, hogy a kapásvágyamon túl jussam és felé emelkedjem. Ez jelenti a „vágy használatának megakadályozását”. A vágy ott van, de nem akarom használni.

A mi világunkban a hasznosság alapján végzünk számításokat. Ha fogyni akarok, nem eszem, vagy nem használok valamilyen vágyat, mert félek a büntetéstől. A spiritualitásban csak egy oka van annak, hogy nem akarok egy vágyat használni – a Teremtő nagysága. Ezért alakítom át a kapásvágyamat adományozássá.

A közös lélek összetörése után, a lelkem egy darabja a Végtelen Világban maradt, ahol az összes résszel össze van kapcsolódva. Amikor most korrigálom önmagamat, a többiekkel levő kis rész kapcsolatát korrigálom, ahelyett, hogy a kis részt önmagát korrigálnám.

Kezdetben az összes vágyunk össze volt kapcsolódva a Fény ereje, a Felső Erő által. Akkoriban nem voltam tudatában a cselekedeteimnek; azért adtam a többieknek és azért kaptam tőlük, mert a Fény így irányított minket. Így léteztünk a Végtelenség Világában – a Keter Klije (edénye) a Nefes fénnyel volt megtöltve, és a Felső Fény feltételei alatt voltak tartva.

Viszont most már nem elég számunkra, hogy egyszerűen kapcsolódjunk. Amikor visszatérünk ehhez a kapcsolathoz a törés után, azzal, hogy mindegyikünk egy kis edény (Kli), megértjük az egész rendszert, a lélek teljes közös testét. Tudatosságot nyerünk és ez felfogja a végtelenséget, és megkapjuk annak a tudását, hogyan kapcsolódjunk egymáshoz, hogyan adakozzunk feléjük és hogyan adjunk nekik életet.

Ennél fogva a törés szükséges volt mindenkinek, hogy keveredjünk másokkal és hogy mindegyikünkben ott legyen a szükséges információs felvétel (Resimó). Most, amikor elkezdünk felébredni a törés után, mindenki kezdi érezni, hogyan jelennek meg ezek a kölcsönös kapcsolatok egy romlott formában, rejtett gyűlöletként egymás iránt. Ha nem javítjuk ki önmagunkat, egyetlen személy se lesz a Földön, akit szeretnénk, hogy éljen. Még akkor is, ha nem közvetlenül zavar minket, azt szeretnénk, hogy meghaljon.

Ez lesz mindenki közös érzése; mindannyian azt szeretnénk, hogy a másik eltűnjön, mert mindenki tartalmaz mindent a széttört vágyában. Az egyetlen kiút a rendszer korrigálása.