A gyerekek jó példa, hogy kövessük, mert végtelen energiával és lelkesedéssel bírnak a világ megtanulásának terén. Nem unják ugyanazt a játékot játszani, akár százszor sem, és nem törődnek semmivel; a legfontosabb dolog, hogy mindig csináljanak valamit, gondolkodás nélkül. Az ész az érzelmek után jön.

Pontosan így, amikor belépünk a spirituális világba, megértünk mindent. Viszont, ha megérteni próbáljuk először, nem leszünk rá képesek, mert az ész nem előzheti meg az érzelmeket.

A tudati elérés az utolsó, miután az összes érzéki érzelmet elértük:

0. szint (Behina Shoresh) Amikor elkezdünk érezni valamit.

1. szint (Behina Alef) amikor elkezdünk megérteni egy kicsit.

2. szint (Behina Bet) amikor megértjük mindennek az okát – hogy minden a Teremtőtől jön.

3. szint (Behina Gimel) amikor hasonlóak leszünk Őhozzá és megértjük a kapcsolatot közöttünk.

4. szint (Behina Dalet) amikor tudom, megértem és érzem az összes okot és következményeit, amikor elsajátítom az ő elméjét.

A fejlődésünk ezen a négy állomáson halad át, de először valaminek érzetével kezdődik. Ameddig érzünk valamit, a ez elme csak azért akad útba, hogy evilági egoista elménket használjuk.

Két életet vezetsz, de ezt még csak nem is sejted. Alszol, tudattalanul más valóságokra való tekintet nélkül, amelyet az adakozás vezet a kapás helyett. Fel akarod fedezni ezt?  Felakarsz-e ébredni?  Ha ez így van, akkor a Kabbala tudománya itt van, hogy a kettős életnek, amiben most élünk, a másik oldaláról beszéljen neked.

Ha ez az új élet feltárul neked, akkor ez olyan hatalmas, hogy a múltbeli teljes életed álomba fordul, mivel az nem volt valós. Jelen életed rövid és ideiglenes, de  te fokozatosan egy új ébrenlétre kerülhetsz, azokkal az eszközökkel, amit a Kabbala adott nekünk.

Miért mutatkozik a spirituális valóság intenzívebbnek, mint a mostani? Mert ez örök, harmonikus és tökéletes. Fel kell tárnunk egy kapcsolatot ezzel a valósággal, miközben jelen életünket éljük. Fel kell fedeznünk egy új vágyat, hasonlóan ahhoz, ahogy ez egy álomban történhet, amikor alszol, és hirtelen felébredsz, mert egy erőteljes vágy bukkanhat fel, mint például amikor az ébresztő óra ébreszt.

Mi mindannyian alszunk ebben a világban, de hirtelen vágyat érzünk egy új valóság után. Ha fel akarunk ébredni, megkapjuk az eszközt, hogy megtegyük. De miért nem tudunk felébredni magunktól. Ez azért van, mert meg kell értenünk, építenünk és létrehoznunk az új valóságot, hogy a legkisebb részleteket is a nulláról tanuljuk meg. Akkor nem sunyin kerülünk be ebbe a valóságba, mint a féreg, amelyik valahol ott tekereg, ahol nem is tételeztük fel. Nem leszünk alulról összekötve vele, de mindent a belsejűnkbe visz. Ezt teljesen körülvesszük magunkban, ezért egyenlővé fogunk válni a Teremtővel, az erővel, ami ott irányít.

A Zóhár könyvének VaJisev fejezetében, 125-ös rész: Bárkit, aki elmélyült a Tórában ebben a világban, azzal jutalmazzák, hogy megkapja azt a következő világban.

Ez két fokozatról beszél, vagy a vágy két állapotáról. A világunkban csak egyetlen minőségben létezünk: a vágyban, hogy kapjunk és hogy a saját magunk részére teljesedjünk ki. A spirituális világban szintén megvan  bennünk a kapásvágy, de nem használjuk. Ott az „adakozás az adakozásért” a szándékunk Hafec Heszed, azaz a kapásvágy, hogy másoknak adjunk.

A vágy mindig megmarad, mert azt a Teremtő teremtette. Ez a teremtés megváltoztathatatlan építőtéglája. Viszont ennek két különböző szándéka lehet. A szándék, hogy magunk számára használjuk a természetes szándék amivel megszülettünk és ezen keresztül fogjuk fel a világot. A spirituális, korrigált szándék az, amivel a Felső Világot felfogjuk, a szándék, hogy másokért használjuk azt.

Akkor történik meg a spirituális fejlődésünk, amikor a romlott vágyunk kifejlődik, de mi korrigáljuk ezt a szándékot a „saját hasznomra”-ból a „mások hasznára”-ra. Így folyamatosan új állapotokat fedezhetünk fel az új szándékon belül. A vágyainknak meg kell változnia, hogy legyen lehetőségünk megváltoztatni a szándékokat felettük. Nincs hozzáférésünk magukhoz a vágyakhoz, mert azok alapvető anyagúak, és nem a mi kezünkben nyugszanak.

Még akkor is, ha sikeresek vagyunk a jelenlegi fogok, amikor a következő szint embrió állapotába lépünk, nem tudjuk mi fog ott történni, és képtelenek vagyunk magunkat irányítani.

A világunkban egy illető vágyai szintén növekednek, de mindig ugyanaz a szándékuk – önmaguk felé irányul. Ennélfogva az állapotok, amit valaki különböző vágyakban tapasztal meg, hasonlóak, mert a szándék mindig ugyanaz: önmagamért. Viszont a spirituális világban mivel a szándék a kapásvágyunkon túl „másokért” van, a beteljesedés érzése ellentmondást von magával: Betöltjük magunkat, de másokért tesszük és másokon keresztül érezzük a világot. Ennél fogva minden spirituális fokozat teljesen új, nem várt vágyakkal és érzésekkel.

A törekvéseink egy adott fokozaton jó kiindulási alapot adnak a következő fokozatra, annak ellenére, hogy egy új szint mindig a felfogás hiányából indul, ez azt jelenti, hogy nagyon korlátozottan értjük meg a jelenlegi cselekedeteinket. Viszont az erőfeszítésünk, amit a jelenlegi fokozaton teszünk, fontosak, hogy felkészüljünk a következő fokozatra. Végül is, minden amit el fogunk érni a következő fokozaton, a jelen fokozat megértéséből fakad. Ez az anyagunk felkészítésének szemszögéből való, a kapásvágyéból.

Mondjuk azt, hogy befejezzük a hatodik osztályt és hetedikesek leszünk. Hetedikben új témákról tanulunk, amiket azelőtt nem tanultunk, vagy hallottunk volna róla. Viszont mivel jól felkészítettük magunkat az előző szinten (fokozaton) , már van némi tapasztalatunk és változatos felfogóképességünk, ami az anyagunkba öltözött.

Pontosan tudjuk, hogyan fog fel  az anyagunk új formákat. Tudjuk, hogy dolgozhatunk a csoporttal és segítséget kapunk tőle. Hatással tudunk lenni a barátainkra és  ők is hatással lesznek ránk, és ez a kölcsönös hatás lehetővé teszi számunkra, hogy új formákat vegyünk fel. Tudjuk, hogyan dolgozzunk a könyvekkel, a segédanyagokkal és a tanárral.

Más szavakkal, a munka ebben a világban – a fokozat, amiben éppen vagyunk, amit felfogunk most, előkészít minket egy „eljövendő világra” – a következő fokozatra vagy felfogásra. Persze nem ad nekünk megértést azzal kapcsolatban, hogy mi fog történni abban a világban, de minden törekvésünk után kiérdemeljük annak feltárulását és lesz egy alapunk, amivel folytathatjuk az utunkat.

Amikor újra és újra kinyitjuk a Zóhár könyvét a kezdeti lelkesedésünk végül is alábbhagy. Ezt a lelkesedést Felülről kaptuk, mint a szívben lévő pontot, ami a Kabbala tudományához hozott minket. Ezt úgy hívják, „ébredés fentről” (Itaruta de-Leila), ami azt jelenti, hogy azt a Felső Erő adta nekünk.

A Felső Szintre irányuló vágy úgy hat ránk, mint valami üzemanyag, természetesen adva nekünk a törekvést, mintha égnénk. Többet és többet szeretnénk érezni, mi van elrejtve a könyvben és valójában miről beszél. Fentről vagyunk felébresztve, hogy keressük a kapcsolatot a könyvvel.

De aztán ez a lelkesedés elhagy minket, amikor újabb vágyaink veszik át a helyét, amiből hiányzik a Teremtő ébresztő ereje. Ekkor kell hozzáadnunk a saját ébredésünket lentről, hogy a fejlődés felé folytassuk utunkat. Függetlenül kell keresni a választ az olyan kérdésekre: „Miért van szükségem erre a munkára és miről szól ez a munka?”

A Teremtő arra vágyik, hogy folyamatosan feltárjuk a Felső Szint fontosságát, hogy folyamatos igényünk legyen rá, hogy kapcsolatban legyünk Vele, és hogy felfogjuk a kapcsolat megteremtésének összes erőforrásának fontosságát, azzal együtt, hogy a Zóhár könyve jelenti a fő erőforrást. Azt szeretné, ha keresnénk a belső tisztánlátást újra és újra.

Eztán el kell érnünk egy olyan állapotba, amikor felfogjuk, hogy elköteleztük magunkat „Bezalel munkája” felé – a spirituális edény építése felé önmagunkban, ami egy Templom az összes tartozékával együtt. Ez a nagyszerű munka időt és felkészülést igényel.

Valójában sosem csinálunk semmit; minden, amire szükségünk van csupán a szándék, vágy és törekvés. Viszont ezen túl mindent a Felső Erő, a Bina valósít meg, bár a hatását segíti egy ébredés lentről. Ebben nyugszik a munkánk.

Ennél fogva egyfelől a munkánk abban van, hogy erőfeszítést teszünk és minden lépésnél tisztán látunk. Másfelől ezt a „Teremtő munkájának” hívják, mert a Teremtő teszi meg, nem mi.

Csakugyan, nekünk csak a vágyat, a kérést, vagy az imát kell elérnünk; minden mást a Teremtő tesz meg velünk. Ez annak a mondásnak a jelentése, hogy „Adj fél Sékelt és a Teremtő kipótolja a többit.”

A korporális világban mi teljesítményért dolgozunk, a spirituális világban vágyért. Ez összezavar minket, mert nem vagyunk hozzászokva. Ezért a vágy érzete nélkül, elhagyjuk a spirituális világot, azt gondolva, hogy „ha nem akarom, minek menjek utána?”nem értjük, hogy az egyetlen dolog amit elkell érnünk, hogy az imádkozás megelőzze az imádkozást és a vágy  elsajátítsa a vágyat. Ez a legfontosabb dolog. Soha sem kell csak a teljesítésre figyelnünk A teljesítés az a mi jövőbeli szintünk, és ők mindig léteznek. Ők már ott vannak, várnak ránk, hogy vágyunk rájuk, és hogy készek legyünk befogadni őket.

Feltárjuk a Zohár könyvét” azzal, hogy megértjük, hogy nekünk csak a vágyra van szükségünk. Ahogy megszerezzük a vágyat tanulmányainkon keresztül, azonnal jön a beteljesülés.

Megközelítve a Kabbala könyvét, a tanulás és minden spirituális akció a vágy nélkül is szokásos, így kezdi mindenki. A személynek nagyon az elején való tudatra ébresztése, azzal hogy odavisszük őt a megfelelő helyre, hogy lehetősége legyen mindent tisztán látni. Mindazonáltal ezután magára hagyjuk, és nem ébresztjük tovább Felülről, mert a mi dolgunk csak az, hogy kifejlesszük a vágyat, az edényt (Kli).

Kérdés:

Az emberiség történelme az valami, ami csak nekem jelenik meg?

Válaszom:

A valóságot csak itt és most fogom fel. Elképzelem magamban, hogy van történelem „időn túl”, „volt” és „lesz” , mindazonáltal ez csak az én saját képzeletem. Ez tényleg megtörtént a múltban?. Ez csak a tudatomban történt? Én fogtam fel úgy , mint történés. Mindazonáltal semmi sincs rajtam kívül, minden csak az én élvezi akarásomban létezik, Történelem, az egy folyamat, amit az idő felett képzelek, hogy végbe megy. De olyan, hogy idő, nincs! Nincs mozgás, nincs tér, csak képzeljük őket. Csak egy „hely” van, amit mi  „élvezni akarásnak” hívunk és ekörül a vágy körül rekordok vannak, amit Reshimotnak hívunk, és ami tovagördül, mint egy filmtekercs, amit levetítünk, és ami azt az érzést kelti, hogy én a filmen belül élek

A vágyamon belül, a teljes valóság két részre oszlik,  ezek a részek: „én” és „ természet többi része” ami magában foglalja az élettelen tárgyakat, a növényeket, az állatokat és az embereket.Ez a két részre osztás ,két távoli és ellentétes rész, amely benem nem szándékosan teremtődött, és ki fogja javítani az egómat, úgy hogy a két részemet egyesíti..

A vágyam egyik része utálja a másikat, mert az egyik rész külsőnek tűnik, mint például az emberek rajtam kívül, és a másik rész belsőnek tűnik, ami bennem van. Ezért van az, hogy másokat visszautasítok, és látszólag csak olyat teszek, ami hasznomra válik.

Tanulmányaim eredményeképpen meg kell értenem, hogy a dolgok , amik rajtam kívüliként jelennek meg, csak így látszanak, azért, hogy túljussunk ezen a megosztáson, és átváltsuk a vágyainkat egy adakozásba, azáltal, hogy megszüntetjük a különbséget a két vágy, a külső és a belső között. Ebben van az én megváltásom, mely lehetővé teszi, hogy kijöjjek az egoista állapotomból, és elérjem az adakozást, ezáltal egy új valóságba lépve.

Szert téve az adakozás szándékára, érezni fogom a spirituális világot.

Ez nem jelenti azt, hogy itt keresztül megyek a felkészülésen, és akkor „transzferálva”  leszek egy másik helyre,, Inkább azt jelenti, hogy egy fokig feltárom a szeretetet a gyülölettel szemben, és kezdem érezni a spirituális világot, az eljövendő világot. Ez tartalmazza a vágyat, amit mgamhoz kapcsoltam. Szóval nem kell a messzi világokba tekintenem, mert ez mind itt van.  Minden kapcsolatban van velem, és azokkal, távolinak tünnek, és utálnak.

Késöbb rájövöök, hogy én magamat utáltam, a bajt hozó magamat. Minél több bajt fedezek fel másokon, annál többet javítok ki majd magamon.

ft