Dr. Michael Laitman

Ki fogja kikövezni az utat a Teremtőhöz?

Kérdés:

Hogyan tudjuk megmondani, hogy egy személy készen áll-e a Kabbala tanulására, vagy az még túl korai, és potenciálisan káros számára?

Válaszom:

A személy saját vágyai mutatják meg neki útját, ahogy az írva van: “Engedjük meg, hogy a személy ott tanuljon, ahol a szíve akar.” Ennél fogva a Kabbala soha nem csalogat embereket, igazából inkább ellöki őket, hogy meglássa vajon szívük vágya valóban igaz-e.

Még akkor is amikor a személy úgy érzi, hogy megtalálja válaszait a Kabbalában, ez még mindig nem jelenti azt, hogy ő igazából Kabbalát tanul. A legtöbb ember csatlakozik tanulásunkhoz anélkül, hogy pontosan megértenék miért is tették azt, hasonlóan ahhoz ahogy a mai világunkban is a legtöbb ember úgy éli életét, hogy “Bármi lesz, az lesz…”

Egy ilyen személy részt vesz a tanulásban, és még sikeres is lehet tudás megszerzésében. Azonban ez a tudás csak külső, mivel ő nem aspirál arra, hogy belsőleg a Teremtőhöz hasonlóvá változzon. És ez megfelel körülbelül 99%-nak azok közül akik Kabbalát tanulnak. Bár ők részt vesznek a korrekció intenzív munkájában, csak egy kicsiny százalék rendelkezik azzal az állandó belső aggodalommal, ami a célra vonatkozik – annak pontosságára és végrehajtására a cél elérése érdekében.

Ennél fogva még azok is akik elkötelezik magukat a Kabbalában az életük értelmével kapcsolatos kérdésükkel, sokszor megragadnak mint azok, akik a normális élet kihívásaival állnak szemben. Lehet hogy később megelégszenek vallásos életvitellel, vagy szekuláris dogmákkal.

Teljesen mindegy ki is jön Kabbalát tanulni, meg kell értsük, hogy az emberekben található vágyak piramisa ilyen módon van felépítve, és elég az, hogy korlátozott számú ember éri el a Teremtővel való összeolvadást. Ők kövezik ki majd a Teremtőhöz vezető utat a többiek számára.

hzs

13 jan 2010

Szabadság vagy illúzió?

Semmi különbséget nem jelent, hogy a személy a legjobb vagy legrosszabb, vajon vallásos, vagy szekuláris-e, okos, vagy unintelligens, bűnöző vagy szent. Senkinek ebben a világban nincsen semmiben semmilyen szabadsága, amennyiben nem ébredt még fel a szívében található pontja – függetlenül attól ki is ez a személy.

Amennyiben a személy nem dolgozik spirituális fejlődésén, akkor nem létezik számára a szabad választás, és csak egy általános állati életet él. A szabad választás csak két pont, vagy két lehetőség között létezhet, mely a materiális és spirituális közötti választást jelenti.

Amennyiben a személynek nem áll ez a két lehetőség rendelkezésére, akkor a személy egy az egyben marad önzőségével, együtt azokkal az értékekkel, melyeket a társdadalom erőltet rá. Ennél fogva létezhet-e bármilyen szabadság, ha a személynek megmondják mit tehet, és mit akarhat életében?

A személynek van egy illúziója a szabadságával kapcsolatban a tudás hiánya miatt. Ez hasonló ahhoz a gyerekhez, aki előre hátra rohangál a játékokkal teli szobájában, észre sem véve, hogy csak abban a szobában létezhet, miközben anyja állandóan rajta tartja szemét.

Csak amikor két lehetőségünk van a fejlődésre, a materiális és a spirituális élet felé, csak akkor vagyunk képesek megszerezni szabadságunkat, és kezdhetjük irányítani magunkat a két gyeplővel. Mi semmit sem tehetünk csak egy gyeplővel kivéve, hogy arra késztetjük magunkat, hogy azt tegyük amit a társadalom követel tőlünk, mely maga sem érti merre is halad, mivel azt Felülről irányítják. Mit is választhatunk amennyiben nem tudjuk még azt sem, mi történik velünk a következő pillanatban?

hzs

12 jan 2010

A valóság érzékelése a Zohár szemüvegén keresztül

A “Zohár könyvéhez írott előszó”-ban Báál HaSzulam azt írja, hogy bár úgy tűnik, hogy minden külsőleg történik, a szemeim előtt, minden értelmes ember tudja, hogy ezek a képek igazából csak agyunkban léteznek. Amikor megértem mindezt, készen állok arra, hogy megközelítsem a Kabbala tudománya által részletezett dolgokat.

Ennek a megértésnek a hiánya az, hogy a Zohár el van rejtve előttünk, és amiért nem tudjuk hogyan nyissuk fel azt, és olvassuk azt. Mindez azért van, mert a megértés kulcsa a valóság helyes érzékelésében rejlik. A Zohár könyvét csak úgy lehet megközelíteni, hogy annak leírásait magunkon belül keressük. A terminológia, hangok, világok, spirituális tárgyak, lelkek és viszonyok mind bennem rejlő jelenségek. Ez különösen igaz, amikor a valóság érzékelésének paramétereit tárgyaljuk: világ, év és lélek – mind melyek az idő, tér és mozgás felett léteznek.

Amennyiben én a szöveget úgy érzékelem, hogy az erők és tulajdonságok kitáruló viszonya magamon belül, akkor növekvően mélyebb állapotokat fedezek fel. Akkor tisztává válik, hogy ez a külső valóság nem valós, még akkor sem ha számomra valósnak tűnik. Én csak úgy látom, hogy az kívül létezik, és tőlem független.

Ez az én jelenlegi hibás gondolkodásom, hogy nem én vagyok az aki ezt a valóságot teremti, hibásan azt gondolva hogy az előttem magától jelenik meg, hogy az létezett születésem előtt, és biztosan létezni fog miután meghaltam. Meg kell próbálnom megváltoztatni ezeket a hiteimet annak érdekében, hogy elkezdjem megérteni, amit a Zohár könyve el akar nekem magyarázni.

A Zohár könyvébe való bejutás kapuja és kulcsa pontosan abban rejlik, mennyire precízen transzportálok mindent magamon belülre, az “A személy az a teljes világ” alapelv alapján. Meg tudom mondani azt, hogy tanulásom helyes-e vagy sem azáltal, hogy leelenőrzöm: mennyire az az elvárásom, hogy a teljes jövőmet magamon belül érzem és fedezem fel?

hzs

12 jan 2010

Csak a Fény adja meg az összes választ

Kérdés:

Mire kell gondoljunk amikor a Zohár könyvét olvassuk annak érdekében, hogy érzékenyebbé váljunk iránta?

Válaszom:

Igazából nincsen válaszom egyik kérdésetekre sem, mivel az összes válasz a Reformáló Fény által érkezik. Az én feladatom csupán annyi, hogy megpróbáljalak titeket a Fény felé terelni.

Néhányan az érzésekről kérdeznek, azon tanakodva: “Honnan szerezhetek többet belőle?” Mások az értelemről kérdeznek: “Mikor ne használjam azt?” Mások olyan kérdéseket kérdeznek: “Mikor kezdem el látni és érezni amiról tanulunk? Miért érzem magam így most és később másképp érzem-e majd magam?” A válasz az, hogy nincsen válaszom ezekre a kérdésekre – és nem is szabad, hogy legyen. A válasz a Fény megjelenése a személyen belül, ez a korrigált állapot mely a kérdés ellenében áll – a személy előző korrigálatlan helyezete ellenében.

A személynek csak egy aggodalma kell, hogy legyen, “Megfelelően a fénysugár felé irányítom magam, mely sugarat a Reformáló Fénynek hívunk, hogy az rám ragyoghasson?” Nem szabad arra gondolnunk hogy megtöltsük saját érzéseinket és értelmünket válaszokkal bármilyen kérdésre, kivéve a Reformáló Fénnyel kapcsolatos kérdésre. Ennek megfelelően Báál HaSzulam nevetett az úgy nevezett “Jeruzsálemi Kabbalistákon”, akik kívülről ismerték a Zohár könyvét, de elutasították annak belső esszenciáját.

Az egyetlen dolog melyet a személynek memóriájába kell vésnie az az alapkifejezések, alapgondolatok a Kabbala tudományából, mivel azok segítik az embert az adakozás irányában, megadva neki a korrekt spirituális interpretálását minden szónak. Azok felvilágosítják őt a célról, és a személyt annak irányába terelik. Amennyiben a személy megfelelően tanul, akkor megkapja válaszait minden kérdésére, mind érzéseiben mind értelmében. Ő előre fog haladni, és megérti majd mi is történik, és előbb utóbb elégedett lesz mindezzel. Látni fogja hogyan halad előre nap nap után.

Mi most intenzíven tanuljuk a Zohár könyvét. Amennyiben a személy megpróbál felkészülni a leckére, és abban komolyan részt vesz, akkor nagyon rövid idő alatt kétség nélkül érezni fogja a minőségi változásokat saját magán belül. Érzékenyebbé válik a többiekkel való kapcsolatára, és érezni fogja a változásokat attitűdjében környezetével szemben, tanulásával, az adakozás tulajdonságával és a Teremtővel szemben. De érzékenyebbé kell válnia annak érdekében, hogy megérezze mi hasznos és mi nem hasznos.

Mindez a tanulás hatására történik meg. Emellett semmi máson nem kell dolgozzunk. Ezért van az, hogy mindig csak a szándékról beszélünk – pontosan mit is várunk a tanulástól, és annak mit kell számunkra adnia.

hzs

12 jan 2010

Miért szeressen barátomat jobban, mint magamat?

Az a hibás érzékelésem van, hogy valaki más is létezik rajtam kívül, hogy vannak léteznek emberek közel és távol, akiket ellökhetek, becsaphatok, vagy kihasználhatok. De mindez nem más mint illúzió. Ez egy bonyolult játék, egy feladat mely lehetővé teszi, hogy megvizsgáljam majd kifordítsam vágyamat ameddig el nem kezdem a többieket jobban szeretni mint saját magamat. És akkor a többieknek adom majd utolsó székemet, utolsó párnámat, mivel elérek oda, hogy az ő vágyaikat, mely visszataszító volt előzőleg számomra fontosabbnak találom, mint amit addig úgy tekintettem mind sajátomat.

Vannak vágyak melyek bennem léteznek kezdetektől fogva, melyeket én “énemnek” tekintem. Ezek igazából a leggyengébb vágyak, Aviut Zéró szintjén. Az első fokú Aviut megjelenik és úgy tűnik az el van választva az “énemtől”, mely családomat, rokonaimat jelképezi például. A második szint még messzebb van, olyan embereket jelképezve akik mindenfajta haszonnal látnak el, és akiktől jólétem függ bizonyos fokban – például orvosok, tudósok, és így tovább.

A harmadik szint még messzebb van – ezek azok az emberek akiket ki akarok használni, de megengedem, hogy életben maradjanak. A legtávolabbiak a negyedik szinten találhatók, ők halálos ellenségeim.

Ebből az következik, hogy minnél messzebb van a vágy melyet érzékelek, annál nagyobb annak ereje saját vágyamhoz képest. Ennél fogva amikor ezeket a “külső vágyakat” magamhoz kapcsolom, azokat sokkal erősebbnek érzem mint azokat, melyeket előzőleg sajátomnak tűntek. Ezért vagyok hajlandó később utolsó párnámat is ezeknek a vágyaknak adni.

Őket előnyben részesítem az én eredeti Aviut Zéró szintű vágyaimmal szemben, mivel azok nagyon gyengék. Valóban mi is igazából jelenlegi étel, víz, család, pénz és tudás iránti vágyaim terjedelme? Azok valóban jelentéktelenek amikor a többi vágyaimhoz hasonlítjuk őket, a “barátaim” vágyaihoz hasonlítva. Ezek azok a vágyak, melyek lehetővé teszik számomra hogy megszerezzem a spirituális világokat és magasabb állapotokat.

Amennyiben sikerül a barátaim vágyait magamhoz csatolnom az első szinten, hogy azokat magamévá tegyem, ez azt jelenti, hogy elértem az Asszija világának szintjét. Ezután aztán a Jecira, Beria és Acilut világai következnek. Ezek a világok reprezentálják távolságomat barátaim és magam között.

Ennél fogva “szeresd barátodat mint saját magad” az nem erre a világra vonatkozó kifejezés, világbékére apellálva. Mindaz a lélek korrekciójáról beszél, ahol én a teljes Univerzumot magamhoz csatolom, korrigálva látásmódomat, és valóság érzékelésemet, és ezáltal elérve az örökkévalóságot.

Az összes világ bennem van, én vagyok a Végtelen Világ Malhutja – a teljes valóság melyet a Teremtő teremtett.

hzs

12 jan 2010

A legjobb gyógymód minden betegségre

Amennyiben nem korrigáljuk magunkat időben, szenvedéseket kell átéljünk az állati szintünkön annak érdekében, hogy kifejlesszük az emberi szintet magunkban. Azonban meg van rá a képességünk, hogy szenvedés nélkül haladjunk előre! Az összes betegség és szerencsétlenség azért van, hogy “rávegyen” minket a korrekcióra, de miért kellene magunkat ily módon korrigálnunk?

Keressük meg a problémákat és betegségeket előre, mint egy öreg ember, aki görbe háttal jár, mintha elvesztett volna valamit. Még akkor is ha nem érezzük jelenlegi Kelim-jeinkben, hogy hiányzik a korrekció, találjuk azt meg. Végül is mindentől függetlenül rengeteg korrkción kell keresztül mennünk ameddig elérjük végső korrigált állapotunkat.

Szóval hogyan érhetjük el korrupciónk felismerését? Keresnünk kell azt a “gyökér, lélek, test” és “ruházatok, paloták” határán, azaz a mi belső és külső edényeink, a mi Galgata ve Eynaim és AHAP-unk határán. Ez az ahol problémáink rejlenek: a magunk és mindenki más közötti viszonyainkban, ahelyett hogy bennünk vagy bárhol máshol lennének.

Arra kell hogy vágyjunk, hogy a “ruházatokat és palotákat” magunkhoz kapcsoljuk, melyek a külső lelkek a mi “gyökerünkhöz, lelkünkhöz, testünkhöz” kapcsolva. Ez az ahogy elérhetjük a teljes és tökéletes Kli-t, az egyetlen lelket.

hzs

12 jan 2010

Egy fantasztikusan befolyásos spirituális erő

Kérdés:

Mielőtt elkezdtük a Zohárt tanulni a belső állapotaink felemelkedéseink és leszállóágaink kiegyensúlyozattabbak voltak. Mindazok most sokkal dramatikusabbak, és szélsőségesek, mint fehér a feketén.

Mi történik?

Válaszom:

Mindez azért van mert a Zohár könyve befolyásol minket, mely egy döbbenetesen erőteljes könyv. És emellett mi azt közösen olvassuk.

A Zohár befolyása lehetővé teszi számunkra hogy érezzük azt valóban össze vagyunk-e kapcsolódva a többiekkel, vagy sem, mivel azt a Kabbalisták egy csoportja írta, akik teljesen össze voltak kapcsolódva egymással, és elérték a teljes korrekciót mind a 125 szinten.

Amikor a Fény jön és befolyásol minket egy olyan magas szintről, az annak érzékelését teszi lehetősvé, hogy mi hol helyezkedünk el a Fényhez képest. Ennél fogva mi valóban dramatikus és szélsőséges állapotokon fogunk eresztül menni a zavarodottságtól az inspirációig, izgatottságtól, teljes fáradtságtól, érzéketlenségen keresztül sok más állapotig. Ez lehetővé teszi azt, hogy felépítsük magunkat annak érdekében, hogy elkezdjük érzékelni a spiritualitást.

hzs

12 jan 2010

Minden vágy eggyé egyesítése

Mindannyiunkban van egy vágy, ami eltört. Ennél fogva a vágyunk egy részét saját magunknak érzékeljük, amit a Kabbala „gyökérként, lélekként és a testként” ír le, és a vágyunk másik része rajtunk kívül létezik. Ebből a hozzánk közelebbit „öltözetnek”, a távolabbit „palotáknak” vagy külső térnek hívja. Viszont a valóságban mind hozzánk tartozik, és az érzéseinkben létezik; csak pusztán azt képzeljük, hogy  valami a vágyunkon kívül létezik.

Van egy nagy különbség a belső és a külső vágy között. A határt, ami elválasztja őket Parszának hívjuk, a törés erejének. Mintha érzéstelenítést kapnánk, hogy ne érezzük, hogy a vágyunk egy része hozzánk tartozik. Képzeld azt, hogy érzéstelenítést kaptál, és levágják a lábad. Ugyanakkor beszélsz emberekhez, nevetsz, és semmit nem érzel; folytatod az életed élését.

Viszont a „külső vágyhoz” való helyzetünk még szélsőségesebb. Ahelyett, hogy azt éreznénk, hogy nem a mienk, még azt is érezzük, hogy velünk ellentétes, sőt ellenséges hozzánk. Kevésbé érezzük fontosnak, mint saját magunkat, és csak arra tudunk gondolni, hogy hogyan használjuk, hogyan zsákmányoljuk ki.

Sőt mi több, ez az egyetlen oka, hogy egyáltalán észrevesszük. Milliárdnyi testet öltése létezik a vágynak a világban, ha nem tudjuk, hogyan használjuk azt a saját hasznunkra, fel sem figyelünk rá.

A törés ereje örömöt kelt bennünk a vágyunk gyilkosságából, égéséből, kizsákmányolásából. Teljesen megbolondít minket, hiszen így magunknak ártunk és meg sem értjük, hogy azt tesszük!

Mások bántása az összes lehetséges úton valójában feltárja a sérülést, amit magunknak okozunk. Csak képzeljük el a csalódottságot és fájdalmat amit éreznünk kell még.

Tehát hogyan gyógyítjuk meg ezt a csalfa vakságunkat? Ezért olvassuk a Zóhár könyvét és akarjuk, hogy segítsen rajtunk. Szeretnénk, hogy az ereje hatással legyen ránk, és adja nekünk vissza a részt, hogy kijavíthassuk.

Látni akarjuk, hogy ezek az idegen vágyak (más emberek), valójában a sajátjaink, hogy korrigálják a törés erejét és egyesítsék a vágyunk öt részét. Akkor semmi sem marad rajtunk kívül, ami arra kényszerítene minket, hogy ne a saját részünkként fogadjuk el.

Amikor a vakságunkat meggyógyítjuk és a szemeink kinyílnak, érezni fogjuk, hogy mind mi vagyunk  – – a lelkünk edénye. Minden rajtunk belül működik, beleértve a Felső Fényt és a Teremtőt.

Ennek a résnek elválasztottságnak a keresztülhidalásán eggyé egyesítjük a Fényt és a Klit.

cst

11 jan 2010

Egy fentről lefele fordult világ

A valóságunk felfogása belső Kelimre és külső Kelimre oszlik. A belső Kelimet „gyökérnek” „léleknek” és „testnek” hívjuk. Úgy észleljük őket, mint önmagunk, és gondot viselünk róluk. A külső Kelimet „öltözetnek” és „palotáknak” hívjuk, és úgy érzékeljük, mintha valaki máshoz tartozna, és ennél fogva ellentétes a belső Kelimünkkel.

Minél jobban szeretjük a belső Kelimet, annál jobban gyűlöljük a külső Kelimet. Mindig elválasztjuk egymástól a kettőt és egymás ellen értékeljük őket.

Van egy határ, vagy törés a külső és a belső Kelim között; a határvonalon kívülről nézve: Hogyan tudok mindent az én hasznomra felhasználni? Ennélfogva mindig egoistán nézzük a többieket égy gyűlölettel tele. Minél rosszabban teljesítenek mások, annál jobban érezzük magunkat.

Az áttörés ereje teremti meg ezt a különállást, ennek eredményeként a saját kiteljesedésünket élvezzük, miközben mások ennek híján vannak. Mindig értékeljük a körülményeinket a határnak köszönhetően, ami köztünk és a világ többi része között fekszik – minél rosszabbul teljesít a világ, annál jobban vagyunk (ameddig a személyes biztonságunkat nem fenyegeti).

Ilyen módon vagyunk felépítve, hogy csak akkor érezzük magunkat fenyegetve, ha tragédiákat hallunk, amik hatással lehetnek ránk személyesen. Ha nem tudnak közvetlenül befolyásolni minket, akkor örülünk neki, ha hallunk róluk. Mindig másokhoz viszonyítjuk magunkat, ez azt jelenti, hogy a külső Kelim (öltözetek és paloták) idegennek tűnnek nekünk.

Egy „kívülálló”, nem csak valaki, akivel nem törődök, sokkal inkább  – valaki, aki megsért engem avval, hogy sikeres és jól mennek a dolgai. Ha tízezret keresek egy hónapban, míg mások körülöttem ötezret, akkor jól érzem magam! De ha valaki húszezret keres, az kiábrándít engem. Nem nyugtat meg, hogy mindenem megvan, amire szükségem van; fontos számomra, hogy másoknak kevesebb legyen. Ez járulékos kiteljesedést ad nekem, mert kiteljesedek, amikor nekik nincs meg valamijük, ami nekem megvan.

Az emberek szeretnek a világban zajló tragédiákról hallani, mert ezek úgy tűntetik fel, hogy a saját helyzete jobb, de utálják hallani, hogy valaki más megnyert vagy keresett valamit. Más szavakkal nem vagyunk közömbösek a külső Kelim felé, és ők még mindig hozzám tartoznak. Viszont jelenlegi felfogásunkkal „fejjel lefelé” tartoznak hozzánk, ellentétes formában. Annál több bennünk a „plusz”, amennyire másoknál mínusz van.

Ez a törés hatalmának eredménye, a Kelim elválasztásáénak. Valamikor volt egy ernyő a Kelim fölött, ami összekötötte őket, de mikor eltört egy visszafordított, fentről-lefelé világ jött létre. Ebben minél nagyobb az emberek egoizmusa, annál nagyobb az elválasztódás „köztem és a világ között”, és annál nagyobb az emberek közötti távolság.

Amikor az emberek szenvedést tapasztalnak, arra kényszeríti őket, hogy kevésbé legyenek egoisták, hogy kevésbé szenvedjenek. Ezért hozza össze a szenvedés az embereket. Amikor az emberek hasonló fajta szenvedéseken mennek át, összegyűlnek, hogy csökkentsék a  személyes veszteséget. Ezekben az esetekben a mások vágyi közelebbinek érződnek, mert hasonlóak a sajátunkhoz és tudjuk, hogy ugyanazok a szerencsétlenségek történhetnek velünk.

cst

11 jan 2010

A spirituális előrelépés jelei

Amikor valaki olvassa, hallja és részt vesz a Zóhár könyvének helyes olvasásában, le kell ellenőriznie a haladásának a fokát. Természetesen képtelenek vagyunk pontosan  megbecsülni a haladásunkat, mert nem értjük a kezdeti körülményeket, amiben vagyunk, mik a tulajdonságaink, és mit kell elérnünk. Az út kezdete és a vége nem tárul fel előttünk.

De minden esetben az érzékelésünkre alapozva képesek vagyunk helyesen meghatározni a fejlődés fokozatait és a különbséget a különböző állomások között. Folyamatosan könnyebbé és természetesebbé kellene válnia mindannak, ami le van írva a Zóhár könyvében; egy illetőnek éreznie kell, hogy mindez benne foglal helyet, az ő tulajdonságaiban. Amikor elkezdi olvasni a Zóhár könyvét, egyre természetesebbé kell válnia, hogy keresni kezdje önmagában minden szó meghatározását. Éreznie kell, hogy a könyv válaszokat hív elő belőle, őbenne, minden egyes szóval, minden szimbólummal, minden cselekedettel.

Aztán elkezdi azonosítani a lelkek belső rendszerét, amiben létezik. Látni kezdi, hogy a test, amiben elképzeli magát, ugyanúgy, mint a tér körülötte –az egész világ, a környezet, és az egész univerzum ami megjelenik előtte, mind a belső érzékelésének részei. És ehhez a részleges érzethez, egy új érzet társul, amit a Zóhár könyve tár fel számára.

A felfogás ilyen két része felébred az illetőben és kapcsolatba lép egymással. A Zóhár könyvének az olvasásával, ez az új valóságfelfogás egyre dominánsabb lesz és erősebb, mint az azelőtti valóságfelfogás.

Ez egy mód rá, hogy ellenőrizzük és megbecsüljük, hogyan haladunk az út lépésein. A második dolog, amit le tudunk ellenőrizni, az a szívben található pont, ami a kezdetekben megkaptál, csak egy pontnak tűnik, inspiráció, a benyomás és felfogás híján. Valójában ebben a pontban van az összes lélek, az összes világ és az egész valóság, amit a Teremtő alkotott.

Ez a pont felülről lefelé növekedett a teremtés kezdetén, amikor a „semmiből létezésbe” teremtették, a Közvetlen Fény négy fázisán keresztül növekedett, a Végtelen Világén, az összes világon keresztül, le a mi világunkig. Ugyanígy kell kiterjesztenünk és szélesítenünk ezt a pontot az erőnkből lentről felfelé. Persze nincs meg az erőnk rá, hogy ezt természetünknél fogva megtegyük. De amikor megpróbáljuk kiterjeszteni ezt a pontunkat amikor az alkotórészeihez fordulunk – barátainkhoz, annak reményében, hogy inspirációt kapunk tőlük, akkor arra a fokra inspirálva leszünk egy pont nézése helyett több különféle pontot látunk, amik a lelkek rendszerén keresztül, vagy a világok rendszerén keresztül össze vannak kapcsolódva. A lelkek rendszere belsőségesebb, míg a világok rendszere inkább külső rendszer.

Így tárjuk fel a teljes valóságot a szívben lévő pontunkon keresztül, amit fentről kaptunk. Ez a pont növekszik és megpróbáljuk feltárni az egész világegyetemet benne. Az illető meglátja, hogy a szívben található pontjában ott az összes barátja, és később az összes ember, aki távolabbi volt, ameddig magába nem foglalja a teljes valóságot. Ha egy illető eléri ezt a látomást, felfogást és megközelítést, jó jele annak, hogy előrehalad a Zóhár könyvének helyes olvasásával.

cst

11 jan 2010

62 queries in 0,139 seconds.