Kérdés:

Amennyiben a pokol az a saját gonoszságom felfedezése, mely uralkodik felettem, és elválaszt engem a Teremtőtől, és azt mindent elpusztító tűzként érzékeljük, akkor mi számít mennyországnak?

Válaszom:

A mennyország annak érzete, amikor egy másik személy vágyát teljesítjük be. Ez a Teremtő állapota, az adakozás és szeretet ereje, mely az egész természet felett uralkodik. Amennyiben ez az erő felfedezi, hogy mi ellentétesek vagyunk vele, akkor a poklot észleljük, és amennyiben ez az erő közvetlenül jut rajtunk keresztül kifejezésre, akkor a mennyország érzetét kelti bennünk.

Minden állapot amelyen keresztül megyünk magában foglalja az összes lehetséges állapotot, mivel minden tíz Szfirából áll. Ennél fogva mennyország, pokol, valamint az öt világ, minden állapotot magukban foglalnak. Másképpen nem lenne lehetséges azokat érzékelni. A kisbaba például ugyanazokból a testrészekből áll mint a felnőtt, akkor is ha még nincs szüksége arra, hogy például lábait használja.

Jelenleg én a világot öt érzékszervemen keresztül érzékelem: szaglás, ízlelés, tapintás, látás, és hallás. Minden információ ezeken az érzékszerveken keresztül hatol belém, és egyesül a tudatalattimban, mely létrehozza a világ képét, melyet én látok. Ennek eredményeképpen én érzékelem magamat – egy érzés mely leginkább a tapintás érzékeléséből származik, mely azt okozza, hogy külső és belső nyomást érzek testemen. Emellett én tapasztalom magamat és a világot magam körül a halláson, látáson, ízlelésen és szagláson keresztül. Amekkora mértékben vágyaim növekszenek, vagy csökkennek, én magamat különböző állapotokban érzékelem.

Amikor vágyaim jobban megjelennek, elkezdem érezni a körbevevő világ hatását. De a valóságban a külső világ nem létezik: ezek csak a saját vágyaim, melyeket belsőkre és külsőkre osztunk fel. Pontosabban azok 5 szintre oszlanak: Sores, Nesama, Guf, Levus és Heihal) gyökér, lélek, test, öltözet és paloták). Másképpen hívhatjuk őket úgy, hogy Keter, Hohma, Bina (melyek belső vágyaim) és Zeir Anpin és Malhut (ezek külső vágyaim.

A belső vágyaimban (gyökér, lélek, test) érzem magamat. A vágyak melyeket öltözetnek és palotáknak hívunk ugyancsak az én vágyaim, de olyanok, melyeket még képtelen vagyok magamhoz közelebb hozni, és azokat magamba építeni, nem vagyok még képes őket magamhoz csatolni olyan erővel, hogy azok belém kerüljenek. Ezért van az, hogy úgy tűnik számomra hogy egy egész világ létezik körülöttem. Az “öltözet” nem csak a ruházatot jelképezi, hanem bármit ami körülöttem van, de közel hozzám, míg a “paloták” a világ többi részére utal, mely távolabb helyezkedik el tőlem.

Azonban ez a teljes felosztás csakis érzékelésemben létezik. Amennyiben én korrigálom vágyaimat, hogy azok mind bennem egyesülnek, egyetlen szűrő által összefogva (egyetlen anti-egoisztikus cselekedetben), akkor azt találom, hogy az egész Univerzum bennem létezik. Nem fogom többé úgy érezni hogy bármi is rajtam kívül létezik, vagy történik.

Az az érzés, hogy én egy hatalmas kiterjedt és többarcú világban élek abból a tényből származik, hogy vágyaim még korrigálatlanok. Végül is én vágyaimon belül élek, mivel ez az egyetlen dolog melyet a Teremtő megteremtett.

hzs

Ha felfedezem a spirituális világok gonosz erőit, Klippot a neve, és a jóság erőit szemben vele, (ahogy írva van: „A Teremtő az egyiket a másik ellen teremtette, a gonoszságot a szentséggel szemben) akkor én eljutok a létezés egy szintjére, a jó és a gonosz világának  párhuzamos  rendszerébe. Tehát a poklot és a mennyet ellentétes dolognak fogom érezni. Lehetetlen az egyiket érezi a másik nélkül.

Reméljük, hogy mindezt elérjük, és „bűnösök” leszünk, akikről a Tora beszél. Bűnösek lenni azt jelenti, hogy a „becsületes” állapotodnak az ellenkezőjében vagy, ez az amikor váltogatsz „bűnös” és „becsületes „ között, hol az egyik vagy , hol a másik.  Így „cikk-cakkolva” az ember egyre feljebb jut..

Mindez azokra a spirituális világokra utal, amelyekkel szembe nézünk. Nincs semmi hasonló azokhoz a színes képekhez a mennyről és a pokolról a vallásokban, amivel ijesztgetik az embert. Meg kell szabadulnunk ezektől a primitív babonáktól, és realizálni kell, hogy semmi sem történik a testünkkel a halálunk után, mint szétbomlás, miután a testünk nem több már, mint protein alapú anyag.

Meg kell értenünk, hogy csak két erő működik bennünk, a kapás és az adakozás. Persze ezeket sok más néven is hívhatjuk. Minden csak belőlük áll, és minden csak bennünk van.

A név az egy vágy(HaVaYaH) , benne a fénnyel (Ohr Pnimi), amire egy emberi lény tett szert.  Egy szent név utal  az adakozás tulajdonságára, és egy gonosz név pedig a kapás tulajdonságára utal. A Toraban a legrosszabb gazember neve is a Teremtő kinyilatkoztatására utal, de az ellenkező oldalról, az emberben lévő egoizmusra utal. Miden jó név az Ő arcának kinyilatkozására, a jóságra  utal, az adakozás tulajdonságára az emberen belül. Minden a Teremtő kinyilatkozásáról beszél az emberen belül.

Az összes jó és gonosz erő, ami a világon működik, a Teremtő erejének megnyilvánulása, vagy az elülső vagy a hátsó oldaláról. Ahogy Mózesnek mondták „És te látni fogod a hátamat, de nem látod az arcomat”

Semmi más nem létezik, mint a teremtés és a Teremtő, és a Teremtő vagy rejtve van vagy feltárva a teremtéshez. A mi feladatunk a teremtésre  feltárni a Teremtőt – ez az egyetlen működő erő az univerzumban.  A maradék, amit most mint „külső világot” fogunk fel, az szintén bennünk van, de a vágyainkban, amelyek még nem tárultak fel.

Ez az a kép, amit el kell képzelnünk. Meg kell értenünk, hogy semmi sem rosszabb, mint a jelenlegi állapotuk,  a Teremtőtől való teljes elzártság állapota. Nevezetesen  a mi világunk a legrosszabb az összes világok között.

Egy kis szó vagyok, és mindent felfogok magamban. Mint  Baal HaSulam magyarázza az „Előszó a Zohár könyvéhez” című művében, ”van egy kamera bennem amely levetíti ennek a világnak a képeit a fejem hátuljára. Tehát a világot a következő koordináták prezentálják: „világ, év, lélek” Ezért, hogy igaz képet kapjak a világról, pontosan kell rendeznem a vágyaimat, amin keresztül érzékelem a világot.

Kijavítva minden vágyamat a kapástól az adakozásig, fokozatosan elkezdem átalakítani ezen világ képeit, amit most kaptam a kapás fényében, egy olyan világképbe, ami az adakozás fényében van. Aztán lépésről lépésre közelebb kerülök a valóság igaz képéhez, ami rajtam kívül van, és ami független az én korrupt kapásra szolgáló edényemtől, (Kelim)A valóságot fogom látni az igazi formájában, rajtam kívül, másképpen kifejezve, „látni” fogom a spirituális világot.

Ahhoz, hogy mindezt teljesítsem, meg kell változtatom a módszeremet , ami a vágyam kihasználását kapásról adakozásra változtatja. Ezért legelőször és leginkább el kell képzelnem, hogy amit pillanatnyilag érzek, és belakni látszom, ezek valójában a vágyaim,  ezekben a vágyakban tehát az van, hogy itt lakom és fő célom a fogyasztás (kapás)

Ahogy lépésenként elkezdem az átalakítást a kapásból az adakozásba, kívülre kerülve, a világ képe meg fog változni. Nagyon nehéz ezt megérteni nekem, mert megszoktam, hogy úgy fogjam fel a világot, ahogy az éppen megjelenik. Mindazonáltal az egész képét a világnak Felülről ható erők teremtették, mint egy képet a számítógép ernyőjén. Megváltoztathatom a vágyaikat és akkor egy különböző valóságot kapok.

Speciális korban élünk, amikor miden erő, minden  feltétel, minden állapot, amin keresztül megyünk, segít abban, hogy jelen felfogásunkat a világról, felfogásunkat az anyagi valóságról megváltoztassuk, és kifejlesszük a vágyat, hogy felfoghassunk egy másfajta valóságot,  a spirituális világot.

Az élvezet megszerzésére vonatkozó tiltás nem jelenti azt, hogy nem élvezhetjük az adakozást. Például a vendég azt mondja a házigazdának: “Nem eszem semmit abból amit ön ad nekem”. “Miért” csodálkozik a házigazda “Keményen dolgoztam mindezért, és őszintén örömet akartam ezzel szerezni önnek. Tegyen nekem szívességet, és egyen valamit. Ha nem is magáért, legalább az én kedvemért”. Most a vendég ebből megérti, hogy az élvezet nem saját érdekében lesz, hanem annak érdekében, hogy adakozzon a házigazdának. Ennél fogva ahelyett, hogy szégyent érezne, tisztreletet, és együttérzést érez.

A vendég így érvel: “A házigazda valóban szeret engem, és igazán meg van bántódva mivel én nem fogadom el a fínomságokat melyeket nekem készített. Nem engedhetem meg, hogy így szenvedjen! Valójában tényleg nagyon szeretném megkóstolni az ételeket, de soha nem fogom azt megtenni a saját érdekemben. Annak érdekében hogy neki okozzak örömet, fel kell ébresszem ugyanazokat a vágyakat az étel iránt, de új szándékkal: azért akarok élvezetet szerezni, hogy azzal a házigazdának okozzak élvezetet.

Az az étvágy melyet most felébresztek nem saját vágyamból ered, hanem azért mert beletekintettem a házigazda szívébe, és láttam mennyire szeret engem. Megtaláltam hogyan vagyok képes neki örömet okozni – élveznem kell ő bármit is ad nekem.

Az étel iránti vágyam nem fontos számomra, az semmi más csak egy eszköz hogy mi ketten összekapcsolódhassunk. Előtte az étvágy volt a legfontosabb dolog minden cselekedetemet meghatározva, és ezért éreztem szégyent, de most az segít nekem adakoznom.”

A Teremtő ilyen módon teremtett meg minket. Megadta nekünk a vágyat hogy élvezetet és beteljesülést kapjunk, de mi felhasználhatjuk azt annak érdekében, hogy adakozzunk Neki.

hzs

A Kabbala tudománya a módszer a lélek fejlesztésére. Azonban miközben lelkünket fejlesztjük nem igazán értem a folyamatot. Nem tudom mi jó és mi rossz a fejlődéshez, milyen fajta vágyaknak kell növekednie bennem, és milyen mértékben. Ez olyan mintha céltalanul barangolnánk az önzőség, hitetlenség és önfeláldozás között.

Itt egyetlen egyszerű szabályt kell követnünk: a Teremtő szeretete a mások szeretet után következik csak. A Teremtőt pontosan a közöttem és a többiek között létrejövő kapcsolaton belül fogom felfedezni. Az egész tanulásunk erre van áldozva.

Először a másokra való gondolás a legvisszataszítóbb dolognak tűnik nekünk. Én betegnek érzem ettől magam, és ehleyett inkább legszívesebben csak tanulnék és dolgoznék, és nem akarok másoktól függeni. Azonban hamarosan felfedezem, hogy nincs más út az előrehaladáshoz.

Bár nem ismerjük még a fejlődés programját, mégis megpróbálhatjuk a közöttünk levő kapcsolatokat létrehozni. De a tény az, hogya Fény végzi el az összes munkát. Az különböző tulajdonságokat fed fel bennünk, azokat egyénileg felfedve minden egyes személyben a lélek gyökerének megfelelően. Ennél fogva az egyik személy nagy lépésekkel halad, míg valaki más csak kis lépésekkel teszi ugyanazt. Valaki dühöt fedez fel magában, míg más apátiát. Nincsenek szigorú sablonok, vagy standard szabályok erre vonatkozóan.

Azok a dolgok amiket a Kabbalisták elmagyaráznak számunkra azok melyek mindenki számára vonatkoznak kivétel nélkül – mi a célunk, amit mindannyiunknak el kell érnünk, és hogyan fektessünk be erőfeszítést a célhoz vezető úton. A Kabbalisták emlékeztetnek minket újra és újra hogy teljesen mindegy mi is történik, nem szabad elfelejtenünk lenyomni a gázpedált, és mindig arra kell igyekeznünk hogy gyorsuljunk és állandóan előre fele haladjunk.

hzs