Kérdés:

Minden filmnek van főhőse. Kicsoda az én életem filmjének a főhőse?

Válaszom:

Minden egyes ember, aki ezt a filmet éli, egy főhős. Viszont nem érzékeli, hogy ő egy színész; meg van róla győződve, hogy az élete valós!

Ezért van, hogy az élet olyan, mint egy álom. Amikor élénk álmunk van, erős érzelmeket élünk meg, mint öröm és félelem, és az álom hatása alatt ébredünk fel, akár jó, akár rossz. Ugyanígy fogunk felébredni a Gmar Tikkunban (a Korrekció végén) és felismerni, hogy ez az élet pusztán egy film volt.

Valójában még korábban rá fogunk jönni erre, amikor a Zóhár megvilágítja jelenlegi helyzetünket. De amíg a filmben létezünk és annak részeként érzékeljük magunkat, nem tudunk lekapcsolódni róla és kívülről nézni magunkat.

Amikor a Fény a legkisebb korrekciót végzi rajtunk, és egy külső vágyat egy belsőhöz csatolunk, annak kezdjük látni azt ami valójában, és észleljük azt, hogy azelőtt mi tévesztett meg minket. Jelenleg nemcsak a külső világot illetően tévedünk, hanem önmagunkra nézve is. A tévedésnek annyi rétege van, hogy nem is ismerjük a valódi önmagunkat.

Egy álomban hősökként láthatjuk magunkat – valamerre kilovagolva, a holdra repülve – de ez csak egy álom, az ágyunkban ébredünk. Viszont amikor csatlakozunk a külső klihez és belsővé tesszük a felebarátunk szeretetén keresztül ezen a kapcsolaton keresztül feltárul számunkra a Felső Fény. Ez az, amikor felébredünk ebből az álomból és az igazság világában kezdünk el élni.

Valóban, a vágyak csak úgy tudnak egyesülni, hogy ha elérjük velük az adományozás tulajdonságát, mert akkor csatlakozunk a külső részhez, amit gyűlölünk.  Akkor elkezdünk törődni ezzel a külső vággyal, jobban mint önmagunkkal és készek vagyunk a barátainknak odaadni mindent amink van.

Korrigáljuk az illúziót, ami az egoista vágyunk. A Teremtő ezt a hasadt valóságot adta számunkra, tehát el tudjuk Őt érni. Valójában minden Kelimünk kívül van. Mindannyiunknak meg kell változtatnia az egymás felé viselt hozzáállását: ahelyett hogy magunkat szeretnénk, ahogy azt most tesszük, ki kell lépnünk önmagunkból és behozni, ami látszólag külsőnek látszik. Ez az útja a Kelimünk korrekciójának.

Bennük meg fogjuk érezni a Teremtőt, a Felső Erőt, ami cselekszik bennünk, a szándékot, hogy adakozzunk, amivel eggyé egyesülünk.

Kérdés:

Ha ebben a világban élés olyan mint egy álom, hol van a szabad akaratunk? Az szintén egy álom?

Válaszom:

Egy álom a spirituális világban a tudatosság hiányának felel meg.  Amikor felemelkedek a spirituális fokok létráján, néha álom állapotába kerülök, amikor a gondolataim, a vágyaim és a tudatosságom elmosódott, ködös.

A Klim egy kis megvilágítást kap ennélfogva nem ismerem magam, sem azt az állapotot, amiben létezem. Csak halvány érzékelésem van róla, hogy az élet egy kis szikrájának erényét élem meg, amit „Kista de-Hajutának” hívnak. Ez ott van, tehát valamikor a jövőben képes leszek felébredni.

Ez egy olyan, mint egy alvó ember a világunkban, tudjuk, hogy nem halt meg, de egyébként miben különbözik az ő állapota? Egyáltalán nem mozog vagy beszél.  Mégis tudjuk, hogy van egy valóság, amit alvásnak látunk és egy ember képes belőle felébredni, újból válaszra képes lenni, visszanyerni az öntudatát és cselekedni. Így az élet fenntartásának minimális állapotát álomnak hívjuk.

Viszont ma te nem alszod a spirituális álmot. Inkább egy mély ködben vagy, amiben nem is sejted a valódi állapotodat. Amikor felébredsz, mg fogod érteni, hogy le kellett élned ezt az életedet, amikor semmilyen irányításod nem volt magad felett, úgy mintha aludnál. Nincs döntési szabadságod ebben az alvásban. Most a szabadságod csak abban van, hogy felébredsz belőle.

Az egyetlen lélek szétesésével a vágyam két részre osztódott:  Galgalta ve Éjnáim és AHP; és ezek közül az egyik részt úgy kezdtem megélni, mint külső világot. Ez fényképészeti eljáráshoz hasonlít, amiben érzem ezeket a vágyakat magamon belül, de úgy tűnik számomra, mintha kívül lennének, kifordítva, mint egy tükörben.

Azt egész világ bennem van. Amit most látok az következő információs felvétel,  Resimó (emlék), amit a vágyam mind az öt részében érzek. Semmi más nincs ezen kívül.

Minden pillanatban, amikor egy új Resimó felébred és a vágyaimon belül új érzeteket kelt, új világot mutat nekem. Semmi más nem történik, mint ez a folyamat.

Az életem és a valóságom valójában Resimó, ami olyannak öltözött, mint én és rajtam keresztül ölt formát. A Fény hatással van rám és a vágyaimra; a Resimókat keresztülfuttatja a vágyaimon, mindhe egy láncon csúsznak végig, vagy mint ahogy a vetítőgép kereke forog, miközben bemutatják a filmet.

A saját életemnek érzem és látom, de tényleg élem is azt? Ha visszanézek 20, 30, 40 évet, el fogom hinni, hogy én voltam, aki akkor élt? Visszanézve úgy tűnik, mintha filmet néztem volna. Előző életem olyan, mint egy film, ami egyszerűen „keresztülfolyt” rajtam. Több ember egyetértene, hogy olyan érzése van, mintha az élete egy film lett volna.

Nem ez én életem volt; szertefoszlott, mint egy álom. Nem önállóan cselekedtem, és nem tettem meg semmit. Egy napsugár sütött, egy film leforgott, és megfigyelőként játszottam a szerepem, mint egy színész. Minden ami volt, az a Resimó, a Fény és kitöltésre kerülő vágyam.

Minden Resimó, ami keresztülmegy rajtam, két részre osztja a vágyam – belsőre és külsőre. Ennél fogva ezen a filmen belül, minden dolgot külsőként észleltem, mint a fákat, a Napot, a Holdat és az embereket. Életet adtam egy gyereknek és dolgoztam. De a valóságom ilyen két részre osztása csak azért történt, hogy kialakuljon az az érzet, hogy van rajtam kívül valami; azért volt, hogy érezzem, van egy másik erő rajtam kívül – a Teremtő. És ezt téve, arra kényszerültem, hogy Őt keressem. A külső valósághoz kapcsolódásomban elérem a Teremtőt.

Mostanáig az emberiség három alapelv alapján működött:

1. Áldás, igazság és békesség, amit valahogy megtanult kezelni.

2. A diktatúra elnyomása,  amelyik nem kérdezi az embereket a véleményükről, és egyszerűen megmondja, hogy hogyan éljenek, vagy…

3. Az emberek feloszthatók rabszolgára és gazdára, és elfogadták a reménytelenség egyenlőtlenségét.

Ez volt az emberek fejlődésének előző útja, De mostanra elérték a globális egyenlőség igényét. Az emberek úgy érzik, hogy „Mindenki egyenlő kell , hogy legyen!” Egyrészt  ez teljesen kifejezi belső víziójukat az igazságról, mi úgy érezzük, hogy  az egyenlőség az igazi. De mindazonáltal a  mi egyenlőség definíciónk az rossz,mi a külső egyenlőséget keressük a belső helyett.

Ezért mi a mindenki közötti egyenlőséget a külső formájában célozzuk meg, de az utolsó két évszázadban a mi külső egyenlőségünkről azt találtuk, hogy komplett illuzió Az az egyenlőség, ami nekünk kell, az mélyebb, erkölcsösebb

Ahhoz, hogy ezt elérjük, oda kell figyelnünk a mi egymás közti kapcsolataink teljes rendszerére, és visszatérni az igazság elvéhez, ahol az igazság azt jelenti, hogy minden személy a valóság törvényének engedelmeskedik, az embereknek a természetről való együttes, globális és mély ismerete alapján.