Két kérdés élvezetről és szenvedésről:

Kérdés:

Miért késztet a Teremtő minket a szenvedésre?

Válaszom:

Ez abból a szabályból következik: „A Fény nagyszerűsége a sötétségbe látszik” Például futball fanatikusok soha nem elégedettek teljesen a játékkal, hacsak nem a kedvenc csapatuk az, aki megold minden nehézséget A kutatás megmutatta, hogy a győztes csapat szurkolói, akik negatív érzelmeken mentek keresztül attól, hogy fennáll  a lehetősége, hogy a csapatuk veszít, lelkesebb és pozitívabb érzéseik voltak a meccsről. Negatív emóciók kulcsszerepet játszanak a pozitív élményekben.

Kérdések:

Van egy kérdésem, ami régóta zavar, és ami megakadályozta, hogy elfogadjam a Kabbalát   Miért akart az Isten élvezetet okozni magának (élvezve a teremtést, amik mi vagyunk); miért nem csak a saját tökéletességével törődött? Ez azt kell , hogy  jelentse, hogy neki szintén volt olyan önző kívánsága, hogy élvezetet okozzon magának.

Válaszom:

Azért érvelsz így, mert nem ismered az adakozás tulajdonságát. Azt gondolod, hogy ez  valamilyen saját magára vonatkozó viszonyítás, pedig nem így van.

Két kérdést kaptam az örömről és a szenvedésről:

Kérdés:

Miért ad nekünk a Teremtő szenvedést?

Válaszom:

A szabályból következik, miszerint „a Fény nagyobbnak látszik a sötétségből” . Például a focidrukkerek nem lesznek teljesen elégedettek a csapatuk játékával, ha a csapat nem megy át nehézségeken. Kutatások igazolták, hogy egy olyan nyertes csapat drukkereinek, ahol meg volt az esélye a vesztésnek, jobb, pozitívabb érzései voltak a meccsel kapcsolatban. A negatív érzések kulcsszerepet játszanak a pozitív érzékelésben.

Kérdés:

Van egy kérdésem, ami sokáig izgatott, és megakadályozta, hogy elfogadjam a Kabbalát. Miért akarja Isten örömmel ellátni magát (azzal, hogy örömet okoz a Teremtményének – mivel mi az vagyunk); miért nem tartja csak fent a tökéletességét? Ez bizonyára azt jelenti, hogy egoista vágya van arra, hogy örömmel lássa el magát.

Válaszom:

Azért érvelsz így, mert nem érted az adományozás tulajdonságát. Azt hiszed, abban belefoglaltatik valamiféle utalás önmagunkra, pedig nem.

Életünk minden baját a Felső Fény okozza, ami befolyással van ránk. Sötétségként érezzük azt az egoista vágyainkon belül (a nem korrigált Klijeinken). És azt kérdezzük, miért érezzük magunkat rosszul.

Lényegében a létezésünk értelmét kérdezzük meg így. Ahhoz hogy választ kapjunk, a Felső szint tulajdonságai (a Felső AHP-ja) és a sajátjaink közötti szembenállást kell feltárnunk. Ahogy spirituálisan fejlődünk, a kérdésünk szüntelenül megváltozik, míg végül megkérjük a Felső Egyet, „Mutasd meg mit kell tennem!” És elfogadjuk a feltételeket, amiket ad nekünk.

Ma, először a történelemben, össze vagyunk kötve a globális egoizmusunkban, ami a Teremtőtől ellentétessé tesz minket. Ezt megelőzően mindegyikünk évezredekig fejlődött és nem voltunk ellentétben a Felső Szinttel (A Felső AHP-pal) mert Ő (az irányító erő) egy volt és megoszthatatlan, amíg mi (akiket irányított), el voltunk választva egymástól.

Most viszont, egyetlen rendszerré kapcsolódva feltárjuk a Felső Eggyel való ellentétünket (a Felső egy AHP-ával). Ő egy, és mi is eggyé váltunk, csak vele ellentétesen. Ő a korrigált formánk egyik kifejeződése, amit mi a saját korrigálatlan, egoista formánkkal szemben állónak észlelünk. Ez azért van, mert az ellentétes természetünk krízisben van és szenved.

Rajtunk múlik, hogy vágyjunk a változásra és kérjük a Felső Egyet, hogy korrigáljon minket, és tegyen bennünket Önmagával hasonlóvá. Akkor a Fény érzetével (adakozás és szeretet) tölt el minket, és felemelkedünk a Felső Egy szintjére.

Az ezen az úton való sikerünk, és hogy gyorssá és örömtelivé tegyük azt attól függ, hogy mennyire lelkiismeretesen tartjuk észben, hogy minden, ami a világban zajlik, a Teremtő játéka velünk; a Felső játéka az alsóval.

A Teremtő okkal osztotta fel az érzékelésünket külsőre és belsőre, hogy megadja nekünk a képességet hogy felismerjük az ellentmondást a megszerzés és az adakozás között. Ha mindent magunkon belül éreznénk csak, nem értenénk meg azt. Mi körbe-körbe forognánk, mint a saját farkát kergető és önmagába harapó kutya.

Például mindannyiunknak van számos negatív tulajdonsága, amit nem szeretünk, mint például a hazudozás gyengesége, dominálás mások felett, arrogancia és olykor lopás. Gyűlölhetem mindezeket a tulajdonságaimat a barátaimban, de ezek a tulajdonságok mind az enyémek, csak magamon kívül érzékelem őket. Ezért aztán felmentem magamat. De ha látok valaki mást ugyanezt csinálni, kész vagyok megölni őt.  De ha mindig mindent magamban tárnék fel, akkor nem tudnék felülemelkedni az egómon, és nem tudnék átmenni sem az adakozás oldalára.

“Miden ember,  mindenki mást a saját hiányosságai alapján ítél meg.” Ez azt jelenti, hogy bár ezeket a tulajdonságokat magamon kívül látom, így láthatom meg a gonosz hajlamom igazi formáját. Ha bennem lennének ezek, nem viszonyulnék hozzájuk objektíven, mert sosem látom objektíven magamat. Például, nézd meg, hogy meg tudod-e győzi az anyát arról, hogy a gyereke nem intelligens és nem szép. Nem tudod! Ő mindig azt fogja gondolni, hogy a gyerek  a legszebb, a legintelligensebb, legkedvesebb számára a világon.

De miután én úgy nézek a külső tulajdonságokra a másik emberben, mint idegenre, mindig ellenségesen és gyűlölettel nézem őket. És ezért képes vagyok úgy látni ezeket a tulajdonságokat (amik tulajdonképpen az enyémek) ahogyan azok bennem léteznek. Képes vagyok őket előítélet nélkül nézni, bölcsen és korrekt módon tudom kritizálni őket, és az egóm segít az analizálásukban,  mint egy szigorú bíróság, amelyik figyelmet fordít a legkisebb részletekre is, feltárva az igazi romlottságukat.

Mindazonáltal, később ha felfedezem, hogy mindaz amit a másikban feltártam, az enyém,  bennem létezik, de az én minden emberre irányuló gyűlöletem miatt, mindent a saját romlottságom mértékének megfelelően látok. De mások egyáltalán nem bűnösek semmiben! Egy bizonyos szintig ezért számomra úgy tűnik, hogy az egyik ember az tolvaj, a másik hazug, és meg is erősítem magam abban, hogy igazam van, ha utálom őket. Majd amikor az egóm fölé tudok emelkedni, akkor  meglátom, hogy amit az egoista vágyamon keresztül látok az hibás. De a külső helyzet és a történések  kinyitják a szemem, és feltárják előttem a hiányosságaimat, töréseimet, azért, hogy rájöjjek, hogy a barátoknak vélt tulajdonságok igazából bennem vannak.

Kérdés:

Mi a célja, hogy magunkban nézzünk, hy mi van a Zohár könyvébe írva, mielőtt elérjük a Machsomot?

Válaszom:

Belső kutatás nélkül soha nem érjük el a Machsomot A Machsom az belül van bennünk, és erőfeszítéseket kell tennünk, hogy elérjük őt, felfedezve bennünk, hogy mi van írva a Zohárban

Te tényleg azt gondolod, hogy mi csak ülünk és várjuk, hogy eljöjjön az idő, amikor elérjük a Malchomot? Ez így soha nem fog megtörténni, ezért fölösleges várni. A  Teremtő soha nem utasíthatja vissza az erőfeszítéseinket, ezért erőfeszítés nélkül lehetetlen elérni a spiritualitást. Mostani feladatunk az, hogy erőfeszítéseket tegyünk, ami azt jelenti, hogy vágyainkat úgy irányítsuk, hogy felfogjuk, észrevegyük, érezzük, érzékeljük és megszerezzük a spirituáis  tulajdonságokat, amit a Zohár könyve leír.

Azt szeretnénk, hogy a Fény jöjjön és térítsen vissza a forráshoz – hogy felépítsük ezeket a tulajdonságokat magunkban. Ez jelenti azt, hogy „elérjük a Machsomot”. Mindent a vágyon keresztül határozunk meg és érzünk. A Teremtő csak vágyat teremtett, de nekünk úgy kell azt megformálnunk, hogy ezt a földiből spirituálissá alakítsuk. És akkor érezni is fogjuk a spiritualitást.

Ez nem kevesebb, mint egy csoda, amit a Teremtő adott nekünk a felosztott felfogással. Ennek köszönhetően olyannak láthatjuk az egónkat, mint valami tőlünk különálló dolgot. Azért, mert tőlünk idegennek tűnik, nem tekintünk rá egyfolytában, ahogy az anya néz a szeretett gyermekére és nem gondolja, hogy rosszat is tudna tenni.

De miután megláttuk az összes hibáját, hirtelen rájövünk, hogy önmagunkban vagyunk. Hirtelen rá kell döbbennünk, hogy minden gonosz, amit kívül tapasztaltunk, bennünk létezik, és ezért kívülről belülre kell váltani a nézőpontunkat. Ez nem kevesebb egy csodánál.

Ez a kezdeti ellenállásból fakad a teremtés pontja között, ami a „nemlétből lett teremtve”, és a Fény között. Ez a pont kétfelé osztja a megfigyelésemet: a belsőre és a külsőre. És így arra kényszerít, hogy kívülről lássam önmagam, mintha nem is én lennék, és később el kell fogadnom, hogy mindez bennem játszódott le.

Eközben benne, csak a pont van a szívemben. Amikor felismerem, hogy a gyűlölt és a gonosz, amit kívül látok, a sajátom és összekötöm a szívemben található ponttal, egy korrigált Klihez jutok. Ez kicsit úgy működik, mint a gép, ami képeket nyomtat. A negatívat pozitívvá változtatja. Ugyanígy az egyetlen dolog amit meg kell változtatnom az a szemléletmódom, ami lehetővé teszi számomra, hogy mindent a „Tükröződő Fényben” lássak.

Az egész észlelésem eköré az alapelv köré épül, beleértve a hangokat, érzeteket, ízeket, nézeteket, szagokat, és mindent amit a fizikai érzékszervemmel érzek. Ugyanez érvényes a vágy fokozataira – akár étel, szex, pénz, hatalom vagy tudás. Mind olyan látszólagosan külső betöltekezés, amit belül kell feltárnom. Tehát ugyanez érvényes nemcsak a Klikre, hanem a Fényekre is.

Nehéz dolog ezt most megérteni, de minden letisztul majd, ha belépünk a spirituális felfogásba, és így látjuk a világot.

Kérdés:

Ha a teljes úgy nevezett „külső világ” az én elmém kivetülése, mint egy fotografikus nagyítóé, hol van ebben az én elmém? Bennem létezik, vagy rajtam kívül?

Válaszom:

Egy sokkal alapvetőbb mód, hogy feltegyük a kérdésedet: Ki vagyunk mi valójában? Eddig a pillanatig úgy érzem, hogy van egy fizikai testem, amiben élek, amiben megtapasztalok szenvedést és örömöt, kiteljesedést és ürességet. Így viszonyulok hozzá a kezdetektől. Meg van írva: „A Tóra az emberek nyelvét beszéli” – ez azt jelenti, hogy a Teremtő a saját nyelvünkön szólít minket, előhozva belőlünk számos érzést és benyomást.

Aztán elutasítjuk ezt az egész nyelvezetet és az összes addigi koncepciónkat a világgal kapcsolatban, és meglátjuk, hogy a régi kép hogyan múlik el teljesen. Higgyük el, amikor azt mondom, hogy semmi, amit azelőtt láttál, nem fog megmaradni. Ez a délibáb szertefoszlik mint egy köd, és a kép elpárolog, mivel a film, amit néztél a végéhez ér. Új felfogást kapunk, olyat, ami teljesen elképzelhetetlen számunkra, és új világba lépünk – egy visszafordított világba.

Kérdés:

Egy egoista vagyok, aki örömöt érez, ha a szomszéd autója felrobban és szenvedek, mikor a szomszéd új autót vesz. Hogyan kaphatok egy új receptet a boldogság elnyerésére?

Válaszom:

Ha szenvedni akarsz a balszerencsétől, ami a szomszédod éri, és boldog akarsz lenni, amikor ő is boldog, akkor vedd feleségül a lányát, akkor a „családoddá” válik.

Érted már? Kapcsolatra van szükség, hogy a Klije a sajátod legyen! Ha egy család lesztek, örömöt találsz a sikereiben és a szerzeményeiben. Csak hozzá kell kapcsolnod a Klidet az övéhez. Egyébként minden amit szerez, nagy veszteség marad számodra.

A tény, hogy más Klijét külsőként látjuk, egy különböző szintre enged felemelkedni minket. Ezért történt meg a törés. Ha hozzám kapcsolod a mások külső Kliiét, megkapom a Teremtő tulajdonságai,t amit másként nem kaphattam volna meg.

A Teremtő két részre osztott minket és azt az érzetet adta a számomra, hogy az egyik rész idegen tőlem. De kik azok az emberek, akik idegenek tőlem, tényleg, ha az egész univerzum csak belőlem áll és  Őbelőle? Így egy idegen ember csak egy mód, ahogyan a Teremtő megjelenik a számomra. Tehát ha csatlakozom egy tőlem kívül álló emberhez, ez azt fogja jelenteni, hogy a Teremtő tulajdonságát veszem át.

Az „önmagam” és „Ő” mesterséges különállását teremtette meg bennem, ahol a külső részt „ruházatnak és palotáknak” vagy „másik embernek” hívjuk. Most két rész vana vágyamban: én és a szomszédom, és dolgoznom kell rajta, hogy a szomszédot magamhoz csatoljam, mert akkor az adakozás képességére teszek szert, ami a „szeresd a felebarátodat”-nak felel meg.

Amikor ezt teszem, ugyanígy kezdek érezni a Teremtő iránt. Ezen az egész gömbön kívül álló, de meg van az adottságom, hogy elképzeljem és érezzem Őt – a „szeresd felebarátodat”-ból eljuthatok arra, hogy szeressem a Teremtőt és így kapcsolatot építsek ki Vele. A lehetőség, hogy úgy figyeljük meg a valóságot, mint két része osztott dolgot, egy különlegességet és üdvösséget, mert lehetővé teszi, hogy a külső részt a belsőhöz csatoljuk, Egyébként reménytelen volna a helyzet.

Ennél fogva az egész világot a saját korrigálásunkra kell használnunk, mivel az egész világot a számunkra teremtettél, hogy lehetővé tegye számunkra az egyesülést a Teremtővel.

Kérdés:

Mi a Kabbala tudományának hozzáállása a valóság érzékeléséhez?

Válaszom:

A hozzáállás nagyon egyszerű. Az emberi lény az egy vágy. Ez a vágy elképzeli magát belülről kifelé – ki vagyok én, mi vagyok én, miből állok, hogyan létezem, és azt is, hogy hogyan érzékelek? Emellett azt képzeli, hogy ő látszólag kívül létezik ezen a vágyon, mintha létezne egy másik formája a vágynak, valahogy a vágyon kívül megjelenítve.

Létezik egy rés a között a vágy között, mely látszólag hozzám tartozik (melyben én elképzelem magamat), és a között a vágy között melyben érzékelek mindent mely körbevesz engem. Az a vágy melyben elképzelem az én külső környezetemet az le van kapcsolva az én belső “énemről”.

A külső vágy idegennek érződik a belső vágyamhoz viszonyítva, azonban én azt csak akkora mértékben elemzem, amekkora mértékben a belső vágy abból képes hasznot hajtani, azaz, amennyire a belső vágyamban azáltal élvezetet vagyok képes kapni. Ennél fogva megölhetem a külső vágyat, megszabadíthatom azt minden élettől és Fénytől, mivel nem érdekel mi is történik vele. A legfontosabb dolog számomra, hogy megszerezzek belső vágyamon belül. A külső vágyakat csak arra használom, hogy hasznot hajtsak belső vágyam számára.

Miért érzékeljük a világot és magunkat ilyen módon? Báál HaSzulam elmagyarázza hogy csak egy vágy létezik, de abban két belső alapvető különbség létezik – a felosztás a belsőre és külsőre. Ezen a törésen keresztül a Teremtő képessé tett minket arra, hogy érezzük a különbséget Ő és magunk között – hogy érezzük mennyire ellentétesek vagyunk egymással, és hogy Ő mennyire távol van tőlünk. Azonban ahelyett, hogy Őt látnánk, mi elképzeljük ezt a világot magunk körül.

Szóval milyen más módon lenne Ő képes Magát, az adakozás tulajdonságát beilleszteni belénk a megszerzés tulajdonságába? Mindezt úgy teszi, hogy példákat ad arról, hogy a természetnek ez a két formája mit jelképez, mit is jelent az adakozás és megszerzés.

hzs