Dr. Michael Laitman

A mi világunk a spirituális világ árnyéka

Kérdés:

Az van írva, hogy a “mi világunk” a spirituális világ, az Asszija Világának legalacsonyabb szintje. Akkor minek számít az a világ ahol most élünk?

Válaszom:

A mi mostani világunk nem létezik a spirituális világban. Ez egy “valóság” amit mi képzelünk el. Először is meg kell szerezzük, értsük a spirituális világ legalacsonyabb szintjét, és onnan azonnal elkezdünk majd felemelkedni, mint egy kis fénysugár, felfelé haladva gyökerünk, eredetünk felé.

Azonban most úgy tűnik számunkra hogy egy hatalmas világban, Univerzumban létezünk. Azonban mindez csak egy pont, egy lenyomat, vagy árnyéka csak a legalacsonyabb spirituális világnak. És mint egy árnyék, önmagában nem létezik.

Azonban mi mégis ebben az árnyékban “létezünk”, hasonlóan ahhoz, ahogy egy álom életben marad, amíg ki nem cseréljük az árnyékot az eredetire – az első spirituális szintre, melyet “ennek a világnak” hívunk, mely a spirituális létra alsó foka. A folyamat legnehezebb része az első fokra való felkapaszkodás, mivel az teljesen ellentétes velünk, és ezáltal el van rejtve.

Amennyiben valaki azt mondta volna nekünk, hogy megkapjuk a lehetőséget, hogy mindenünket amink csak van másoknak adjuk, beleértve életünket is, akkor erre igazán vágyakoznánk? Nyilvánvalóan nem! Ezért van az, hogy a “tisztátlan erők” mindezt elleplezik előlünk, megtévesztve minket annak az alapelvnek alapján, hogy: “a hély, kéreg (Klipa) megóvja a gyümölcsöt”. A Klipa (tisztátlan erő) azt mondja nekünk: “Érdemes felfedezni a spiritualitást mivel sok élvezetet találhatunk ott!” És mi el is hisszük mindezt! Ezáltal segít minket abban, hogy közelebb kerüljünk a Teremtőhöz.

A személy ingadozik: egyszer szenvedélyesen vágyunk a spiritualitásra, és néha kétségeink vannak, hogy bármi jó is található ott. De ugyanakkor haladunk előre. A legfontosabb az, hogy hagyjuk a Fényt magunkon dolgozni. Tegyünk meg mindent, amit az orvos előírt számunkra, és engedjük meg, hogy megoperáljon minket. Azonban ehelyett legtöbbünk megpróbál okoskodni, és nem engedi, hogy a Fény dolgozhasson.

hzs

03 nov 2009

Baal HaSulam és Rabash kinyitotta az ajtót számunkra a spirituális világba

Kérdés:

Baal HaSulam írásain kívűl  tanulmányozzuk Rabash írásait is. Mit adnak ők nekünk?

Válaszom:

Rabash egy részletes magyarázatot ad a belső világ fázisaira, de  nem értjük magyarázatának teljes mélységét és szélességét. Vannak részek, ahol Baal HaSulam ad nagyon tömör magyarázatot kezdők számára, és Rabash kiterjeszti azokat. Ő tehát egy széles bejáratot nyújt  azok számára, akik bele akarnak kezdeni a spirituális munkába. Ha a személy sorról sorra olvas, különböző szenzációkat tapasztal. Ez az, ahogy Rabash az ő részletes magyarázataival vezeti az olvasót, mint ahogy egy kisbabát vezetünk a kezénél fogva, odavive egyik játéktól a másikig, egyik benyomástól a másikig.

Mindazonáltal, ne gondoljuk, hogy a cikkei kizárólag kezdőknek szólnak. Ezek hatalmas mélységeket rejtenek. Arról van szó, hogy Rabash mindig kisebbítette magát az apjával Baal HuSulammal szemben, és azt tanította, hogy nincs semmi hozzáadni való Baal HaSulamhoz. Ezért van az, hogy saját nevén nem publikált semmit, és nem maradt  sok kézírás utána. Ez az ő szerénysége volt. Ezzel együtt ő egy nagy Kabbalista volt, és van mit megismerni tőle.

ft

02 nov 2009

A mi nem kijavított világunkban lehetetlen becsületesnek lenni

Megértettem, hogy  ha nincs más választásom, és ha valamit adok is, semmit nem kapok vissza. A többi ember szintén élni akar, és ha én állandóan csak kapok, rá vannak kényszerítve, hogy oda jöjjenek és erővel elvegyenek mindent, és lehet, hogy meg is ütnek.

Ténykérdés, hogy a mi fő feladatunk, hogy megtaláljuk az arany középutat a kapcsolatainkban, amit egyensúlynak (békének) hívunk a kapás és adás között. Ha ezt megértettük, máskép fogunk viszonyulni a természethez, és az életünk megjavul. A probléma az, hogy nem vagyunk képesek hiteles, elfogulatlan és egyensúlyú kapcsolatot létesíteni egymással Az emberiség korszakok óta  megpróbálta létrehozni ezt a fajta egyességet, de ez egyáltalán nem sikerült. Ennek eredményeképpen egy általános sokoldalú válság keletkezett.

Nem vagyunk képesek arra, hogy pontosan meghatározzuk, hogy ki legyen az , aki ad., és mennyit kell adnia, és hogy ki legyen az aki kap, és mennyit kell kapnia. Mindenek felett, ha végre akarjuk hajtani a feladatot, látnunk kell a valóság teljes képét, beleértve minden egyéni képességet, egészséget, vágyat, és így tovább. A valóságban nem tudjuk , hogy a személy milyen képességekkel és tulajdonságokkal született, milyen képzésben részesült, milyenek az egészségügyi kilátásai, és milyen a hangulata napról napra.

Ezért nem közelíthetünk meg egy embert állapotának valós megmérésével. Ehelyett mindenkit egyformán kérdezünk , és nem a képességei alapján ítélünk meg. Hogy elkerülje az ijesztő egyenletlenségeket az emberek között, az emberiség különböző kompenzációkat alakított ki a gyarlósága számára.

A társadalom egy kicsit többet vesz el többre képes polgáraitól, és ezt a nyereséget átadja a szegények, gyarlók és betegek számára. Ha ez nem történik meg, polgárháborúk és forradalmak fognak állandóan kitörni.  Épp ezért a gazdag átadja bevételeinek egy részét a szegényeknek. Valójában ez a gesztus kifizetődik, mert ez számára egy biztonságosabb  környezetet nyújt.

Ez az elvet  minden nép kormánya befogadja. Így létrejön egy parlamentáris, demokratikus struktúra szabad választásokkal. És akiknek a hangja a leghangosabban szól, és akik mindent a legigazságosabban osztanak el, azok akiket megválasztottak.  Ha nem fogjuk fel, hogy csak ez  az igazi, akkor ez a valóságban mindenkinek rosszabb lesz.

ft

02 nov 2009

Ha békét teremtünk a Felső Világban, ez a béke mindenkinek szól.

Lehetetlen belépni az új valóságba a régi egoista közelítéssel. Minden fajta „zöld” mozgalom arra hív fel , hogy szeressük a természetet , és ápoljuk, mert az egész bolygó a mi házunk. Mindazonáltal,  nem vagyunk képes igy viszonyulni hozzá. Az ember nem tudja felfogni, hogy az egész világ hozzá tartozik, és az egész emberi faj benne van,

Az embernek fel kell fedeznie a Teremtőt, és erőt kell kapnia tőle, hogy a környező világ viszonylatában új rendszert építsen fel  a saját egoizmusa felett. Más szavakkal, manapság a gyülőlet  oszt meg minket, de ha átlépünk ezen a gyülöleten, felfedezzük a kapcsolatok új rendszerét, a szeretet rendszerét.

This can be done only by the Creator, whom we attract so He will establish this connection between us. The One who makes peace in the Upper World will make peace within us!

Ezt csak a Teremtő végezhet el, akihez vonzódunk. Ő fogja   létre hozni ezt a kapcsolatot közöttünk. Ő, aki békét teremt a Felső Világban, Ő fog békét teremteni bennünk is.

ft

02 nov 2009

A Kabbala célja az, hogy elősegítse az egész világ korrekcióját

A Kabbala tudományát Ábrahám fedezte fel az ősi Babilonban. Ezt egy olyan módszerként fedezte fel, mely képes a lelkeket egységbe hozni, és felajánlotta azt az ősi Babilóniaiaknak az első globális válság idején. A világ most ismét ugyanabban a helyzetben találja magát.

A Kabbala célja az egész világ korrekciója, kivétel nélkül. Ennél fogva nem korlátozhatjuk azt bármilyen művi határokkal, és lezárt környezettel, mivel az összes léleknek egyetlen Kli-vé (edénnyé) kell egyesülnie, és vissza kell térnie a Végtelenség állapotába.

A lelkek korrekciójának semmi köze az evilágban végzett cselekedeteinkhez. Minden ember elkezdheti lelkének korrekcióját, függetlenül attól hol él, és mit csinál. Semmilyen speciális felkészültség nem szükséges ehhez. A személy mely elkezdi saját ürességét érzékelni, elérkezik a Kabbalához, míg aki “teljesnek” érzi magát, továbbra is a sor végén várakozik.

“Az egész emberiság fejlődésének végén kénytelen elérkezni a Teremtő felfedezéséhez”

(Báál HaSzulam írta a “A Kabbala tudományának lényege” című írásában.)

hzs

02 nov 2009

A Kabbala megtanítja nekünk hogyan kapjunk annak érdekében, hogy adakozzunk

Kérdés:

Hogyan képes a megszerzés iránti vágy az adakozás formáját magára venni?

Válaszom:

A megszerzés iránti vágyamon belül csak megszerezni vagyok képes, és nem vagyok képes adni bárkinek is. Én nem vagyok az örömnek, vagy a Fénynek a forrása, mivel csak a Teremtő az aki adakozni képes, mivel Ő rendelkezik a Fénnyel. Azonban azáltal, hogy Őtőle kapok, aki szeret engem, annak érdekében, hogy ezáltal örömet okozzak Neki, ezáltal én is adakozóvá válhatok! A megszerzés cselekedete nem változik, mivel én, a megteremtett lény csakis megszerezni vagyok képes. Én csakis a megfelelő szándékot adom hozzá élvezetemhez, és ez képessé tesz arra, hogy valaki mást töltsek meg örömmel.

Azonban a kölcsönös szeretet köteléke segít nekem abban, hogy a megszerzés élvezetét a más érdekében történő adakozás eszközévé változtassam. Ez olyan, mint a vendég aki annak érdekében fogyasztja el a házigazda által adott vacsorát, hogy a házigazdának örömet okozzon. A másik vágya válik fontossá számomra, és ezáltal annak érdekében kapok élvezetet, hogy a másikat tegyem boldoggá.

Ez az amit a Kabbala megtanít nekünk: hogyan szerezzünk meg annak érdekében, hogy adakozzunk.

hzs

02 nov 2009

A Kabbala lehetővé teszi, hogy tudományosan kutassuk a teljes Teremtést

A Kabbala az egy tudomány, és a Kabbalisták tudósok, akik valóságosan felfedezhetik az elrejtett Felső Világot, és az Egységes Erőt a Teremtőt. A felfedezés azzal kezdődik, hogy a személy megváltoztatja természetét, azt a Felső Világ természetéhez igazítva.

Voltak olyan Kabbalisták akik felfedezték az Acilut, Berija, Jecira és Asszija Világjainak rejtettségét (Cimcum Alef és Cimcum Bet), és még az Adam Kadmon és Ein Sof világait is, együtt az egységes irányítással, a három vonalat és így tovább. Minden Kabbalista korrekciójának megfelelően érte el a felfedezést.

De mindaddig, amíg a lelkek finomak (nem túl önzőek), a Kabbalisták képtelenek felfedezni túl sokat, mivel nem áll rendelkezésük elég nagy eszköz. A Visszavert Fény (or Hozer) az gyenge, és nem képes nagy magasságokba emelkedni. Ennél fogva a múltbéli Kabbalisták a teremtést általánosságban, részletek nélkül fedezték fel.

Ahogy az idő haladt előre, és a lelkek sok reinkarnáción mentek keresztül, és minél több önzőséget (Aviut) és vágyakat gyűjtöttek magukba. Ezáltal képessé váltak arra, hogy korruptabb anyaggal kezdjenek el dolgozni, aminek segítségével mélyebbre hatolhattak a teremtés anyagába, a Teremtő munkájába (Avodat HaSem).

Ez a kutatás hasonló más tudományok kutatásához. Azonban a külső tudományok külső tudást és megértést adnak, azaz, csak ezzel a világgal kapcsolatosak. Mindez nem képes minket megváltoztatni. A Kabbala ezzel szemben magasabb értelmet és érzékelést ad nekünk, a személyt saját magát korrigálva. Ezért találjuk meg útunkat az új világba. Mindez azért történik, mivel mi megváltozunk, és ezáltal a világ is változik.

hzs

02 nov 2009

Támaszkodjunk a Felső Fényre drogok helyett

Kérdés:

Mi az ön véleménye a marihuánáról? Véleményem szerint az egy gyógynövény és nem drog. Hibás az, ha egy Kabbala tanuló elszív egy marihuánás cigarettát és ellazul?

Válaszom:

Minden helyes, amennyiben gyógyszerként használatos, még a kígyó mérge is. Azonban ha valami annak érdekében van felhasználva, hogy lekapcsoljon minket a valóságról, és korrekciónkról, akkor az káros.

Emellett figyelembe kell vegyük a hozzászokás veszélyét. Összeségében, amennyiben valaki a Végső Cél irányába aspirál, annak nincs minderre szüksége.

Kérdés:

Ön többször is megemlítette, hogy ha a Kabbala tanulása felé haladunk, szükségletünk hozzászokással fenyegető anyagokra, mint illegális drogokra, és a felírható gyógyszerek túlzott felhasználására lecsökken majd. Én személy szerint is átéltem mindezt. Ezt a változást az Or Makif (Körbevevő Fény) teszi velünk, vagy a barátaink segítsége?

Válaszom:

Csakis a Fény, semmi más!

hzs

01 nov 2009

Átlépés az illúzióból az igazságba

Kérdés:

Ön sokszor említi a Felső Fényt, vagy a Teremtő Fényét, de mi is pontosan ez a Fény? Hogyan érezzük azt, és mit képes az tenni? Hogyan képes a személy a Fényt érzékelni? Biztos vagyok benne, hogy ez a Fény nem egyezik meg azzal a Fénnyel, amit a mi világunkban annak tartunk, bár a kettőt sokszor hasonlítom egymáshoz.

Válaszom:

A Fény az adakozás és szeretet tulajdonsága, és képes önzőségünket meggyógyítani, átváltoztatva azt, hasonlóvá téve azt saját tulajdonságához.

Kérdés:

Az egyik TV programjukat hallgattam, és ön a világban szétszóródott 600000 lélelről beszélt. Ugyanezt olvastam egyik könyvükben is. Amennyiben mindenkinek tovább kell fejlődnie a spiritualitáson keresztül a Kabbala tanításai alapján, akkor miért 600000, és miért nem 6 milliárd?

Válaszom:

A 600000 csak egy szimbólikus szám, mindez az eredeti közös lélek mértéke (Parcuf Arih Anpin az Acilut világában).

Kérdés:

Tanulta ön a Rabbi Shneur Zalman által írt Tanya-t? És ha igen, akkor, hogyan lehetséges az, hogy soha nem említi ezt a könyvet?

Válaszom:

Mivel soha nem tanulmányoztam azt.

Kérdés:

Mi a célja a fizikai életnek, amennyiben ez az illúziók világa?

Válaszom:

A cél az átlépés az illúziókból az igazságba.

Kérdés (folytatva):

És ön beszél a parancsolatok megtartásának a fontosságáról?

Válaszom:

Mindazokat eredeti, valós formájukban kell hogy megtartsuk.

hzs

01 nov 2009

A gyökerek és ágak szerkezetű nyelv tanítása.

Kérdés:

A személy kötődik-e a spirituális gyökerekhez a tanulmányai során?

Válaszom:

A tanulmányai során az ember sok dologhoz kötödik az eszével. De ez nem tartozk a spirituális  kötödéshez. A spirituális gyökerekhez kötődni annyit jelent, mint elérni az adakozás(önátadás) minőségét. Ez nem tudás, hanem a kijavított új minőség elfogadása.

Pillanatnyilag 613 materiális vágyam van. Ha átfordítom őket spirituális vágyba, az adakozás (önátadás) 613 vágyába. , ez azt jelenti, hogy kötődöm spirituális gyökereimhez. Kötődöm ahhoz,  amit adakozok (magamból átadok), ahelyett, hogy amit kapok.

A Felső Világ nekem kijavított tulajdonságaiban mutatkozik meg. A spirituális gyökerek a tulajdobságaim, pont most, miközben ezt a világot nézem, érzékelem saját egomat, ami az a kép, ami bennem létezik. A tulajdonságaim kombinációja, és az egységesítés közöttük, ez az  amit  evilágnak hívok.

Az én belső sémámban, sok kapcsolat van, jelzések és benyomások, ezt mind az én világomnak hívom. Amikor ez a séma elkezd működni az adakozás (önátadás) elve mentén, elérve a legelső fokot az összes elemeiben, akkor ez fogja azt jelenteni, hogy elértem a spirituális gyökereket.

A kapcsolatok az előző állapotaim között, amikor a világot a materiális sémámon belül fogtam fel , és amelyeket csak az elfogadás kedvéért egyesítettem,  és a séma, amelyik az adakozási (önátadási) program mentén egyesítettem, és amit az ágak nyelnének nevezek.. Ennek a nyelvnek  hatására kezdtem megérteni, hogy a Teremtő hogyan teremtette  a spirituális szintet és a felemelkedés minden fokát.

Ahelyett, mint hogy egy sima felületen és ahelyett, hogy  egyetlen síkban történének a dolgok, rájöttem, hogy mi történik a különböző rétegek között, hogyan történik az emelkedés és a süllyedés. Ha csak egy síkot tanulmányozok, akkor csak élettelen, növényi  vagy állati lehetek ezen a síkon.

Mindazonáltal, ha tanulmányozom a különbséget a rétegek és a síkok között, fel fogom fedezni, hogyan tudok továbbra is változtatni magamon. Más szóval az ágak nyelve az eszköze az egyre magasabbra és magasabbra emelkedésnek.

Ez a  nyelv nem egy  sík felületen beszél hozzánk, mint a világ többi nyelve.  Ellenkezőleg, megmagyarázza a különbségeket ezen világ és a spirituális világ között. A kapcsolatot a gyökér és az ág között. Én nem csak tanulmányozom  a spirituális világot, hanem ezt a két világot együtt és egymás ellenére is tanulmányozom.

Ezen az úton, meg kell ismernem a teremtő akcióit. De minden esetre, a legfontosabb dolog nem a réteg, hanem ami közöttük van.  Ez segít nekem, hogy megértsem, hogyan változtathatom meg magamat., hogyan emelkedhetek mindig egyre magasabbra és magasabbra. Ez az, amit meg kell tanulnunk a Tanítótól.

(A”Kabbala lényege és bölcsessége”című leckéből)

ft

01 nov 2009

62 queries in 0,805 seconds.